Almádi az ellentétek városa. A XIX századi filoxéra lenullázta az addig elsőrangú fontosságú szőlőtermesztést, és valamilyen oknál fogva a szőlő soha többet nem tért vissza ide. Még bor formájában sem nagyon. Az hagyján, hogy nem lehet pincékből bort venni, de még a boltban sem árulnak ihatót, pedig alig húsz kilométerre van Csopak.

A szőlő hiányáért cserébe azonban az 1870-es évektől fogva tudatosan fejlesztették üdülővárossá, aminek eredményeképp tucatjával vannak a gyönyörű vörös terméskőből rakott kis vadászlakok, harmincas évekbeli üdülők, támfalak és balusztrádok, csupa olyasmi, amit ma már sehol senki nem tud és nem is akar megcsinálni. És szintén ennek eredményeképp a levegőben ott a mítosz, a feeling emlékezete, hogy itt valaha tudták, hogyan kell nyaralni elegánsan, hogy a fizetős strand tömeges zsírgyára nem a nyaralás normális, elfogadható változata, csak valami súlyos beach-metal rémálom gyógyult heroinistáknak.
Nem messze a központi zsírgyártól, a vasút és a Balaton között terül el az Öregpark, ahol a nosztalgia lassan illúzióvá sűrűsödik a kétszáz éves platánok ölelő, mélyvízi árnyékában. Az a pont pedig, ahol az illúzió valódi testet ölt, a Liget Kávéház.
A balusztrádos XIX. századi villa már a húszas években is kávéház volt, ezt felvételek bizonyítják. Aki már járt színházban, annak egyből egy Csehov díszlet ugrik be arról a kellemesen dekadens hangulatról, amit a madárcsicsergés és a nádfonatos fotelek összhangja okoz egy árnyas ligetben. És valóban: itt minden egy korábbi kor vendéglátását idézi, és ez is volt a cél. Az egyetlen disszonáns hang, hogy a főúr – talán tulaj – a wc mellett kifeszített óriási koronás magyar lobogóra mutatva figyelmeztet: „A zászló azt mutatja, hová tartozunk!”
Miután így helyre tettek, kértem egy jó korsó magyar sört, de csak Gössert mértek. A pohár elegáns, harmatos. Az illata biztató, a habja perfekt, magas és tömött. Az íze hozza a karaktert, de lehetne fickósabb – lehetne benne több szénsav, több férfierő – de komolyabb kifogásom nincs, végül is rendben van. Eleddig egyetlen helyen ittam igazán kifogástalan, tökéletesen csapolt Gössert: a Régiposta utcai Sörpatikában. Ez a második legjobb. A helyiség azonban mérföldekkel veri amazt. És mivel Almádiban ezen kívül csak jeltelen strandbüféket, gagyi motoros-kocsmákat vagy muskátlis turistacsapdákat láttam, különösebb kockázat nélkül állíthatom, hogy ez Almádi legjobb ivója.