Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Citromos Sörpancs

2009.08.05. 11:00 - TonyCaviar

Noha a sör köztudottan jó kedvre derít, néha olyan érzésem támad, hogy cserében egyesekből elveszi a humorérzéket, a könnyedséget és a nyitottságot. Mi másért volna különben az a nagy fanyalgás a limonádés sörre? Miért ne lehetne a sört összekeverni bármivel, ami szintén finom? Miért kell úgy tenni, mintha a sör valamiféle szent ital volna, és a keverése valamiképp az egyetemes kultúra hanyatlásának előrevetülése volna?

A Radler – magyarul biciklista – bajor találmány, pedig ha valaki, akkor ők aztán komolyan veszik a sört. Franz Xaver Kugler, a vasúti dolgozóból lett kocsmáros a biciklisták sörének legendás feltalálója élelmes ember volt. A fogadója, a Kugler Alm fent volt a hegyekben, de ő építtetett egy bicikliutat, ami Münchenből egyenesen hozzá vezet. Arra azonban ő sem számított, hogy egyszer csak megjelenik tizenháromezer biciklista, és bajorok lévén, mind sört kérnek. Mivel ennyi sör nem volt a háznál, eljátszotta, hogy most talált ki egy koktélt a biciklistáknak – neve Radler – ami nem olyan erős mint a sör, és így vigyáz a testi épségükre. Nem mellesleg túladhatott a sörimádó Bajorországban teljesen eladhatatlan citromlékészletén. Így született tehát a Radler a fele limonádé fele sör koktél, amit német nyelvterületen mindenhol isznak.
Bevallom egy kicsit magam is ódzkodtam a megkóstolásától, nem is annyira vaskalaposságból, mint inkább gyakorlati megfontolásokból. Az édes ital eleve gyanús (kitörölhetetlen korai emlékek intenek az édes alkoholtól való tartózkodásra – gondolom sokakat), másrészt meg nem akartam elvenni a helyet a nagyszerű valódi söröktől, amik Gössben kísértettek. Mint később kiderült, a Radlertől szinte lehetetlen berúgni, úgyhogy fölöslegesen aggódtam. De aztán az ég is úgy akarta, hogy megkóstoljam, mert nem elég, hogy útitársaim szinte kizárólag a Gösser Natur Radler sörét itták, de egy alkalommal a pincérnő valamit elszúrt, kihozott elém egy sört, amit elfogadtam, de aztán megtalálta a tulajdonosát, és elvitte, cserébe egy Radlerrel kárpótólt, így anélkül, hogy kértem, vagy akár elfogadtam volna, ott állt előttem a opálos sárga lével teli korsó, és én  végül beadtam a derekam. Amúgy nem volt rossz íze, sőt, azt mondanám, hogy limonádénak egészen kiváló volt. Sörízt azonban nem érezni. Meg az is igaz, hogy édes volt, ezért csak keveset kortyoltam belőle. Körülöttem hektoliter számra fogyott a guszta – szüretlennek ható – ital.
Amúgy vigyázni kell az osztrák kocsmában, mert ha az ember nem mondja, hogy Natur Radler, csak annyit mond, Radler, akkor egy olyan sört kap, amibe a pincér ott helyben Almdudlert öntött – ami leginkább a traubira emlékeztet – és hát ez már tényleg egy kicsit izé…
Aztán hazajöttem az istentelen kánikulába, és már csak a szép emlékek kedvéért is vettem a boltban egy Gösser Natur Citronét – a Radler márkanév Magyarországon már másé.



A magyar kiadás először is igen vonzó a kánikulától szenvedő szemének. Ha valaki nem vaskalapos sörivó, akkor akár el is csábulhat a Natur Citrone opálos sárga ragyogásától, ami leginkább azt sugallja, hogy az üvegben valami extrém szomjoltó citrusos jég van.
Az ízében igen zavaró, hogy sem elsőre, sem később nem emlékeztet a sörre, bár érződik, hogy nem pusztán limonádé van benne. Ez főleg az állagáról, és a szénsavjáról sejthető meg. Illetve van benne valami kellemes kesernyésség, de ezt a lime magában is tudja, ehhez nem kell sör. Természetesen ez sem pont olyan, mint Gössben, viszont nem feltétlenül rosszabb, mert kevésbé édes, és ez határozottan a javára válik. Némileg furán veszi ki magát, hogy egy ilyen nehéz, szép mélynyomott üvegből igyak mindössze fél liter limonádét, de hát erre lehet mondani, hogy vegyek dobozost, meg, hogy az adja meg a rangját a limonádék közt. Azt viszont tényleg nem értem, hogy miért drágább a Spezialnál. A limonádé drágább, mint a sör?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://folyekonykenyer.blog.hu/api/trackback/id/tr541288120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jim Raynor 2009.08.05. 11:53:56

hát, lehet, hogy perverzió, de én szeretem. kicsit valóban túl édes, de jó....

mondjuk sörnek én sem nevezném... :D

Szülő vagyok, elváltam 2009.08.05. 12:02:03

Pont a 7végén kóstoltam: nekem bejött. Párom vette kipróbálni, neki nem ízlett. Szerintem "női sör", nemcsak az íze, hanem alkoholtartalma miatt (2%) is.
Nyárra ideális!

jakab 2009.08.05. 12:17:48

szerintem szuku utóíze van, gondolom a sok műanyagtól, amit beleraknak citrom gyanánt. Inkább megcsinálom magamnak igazi (hajón érlelt) facsart citromból meg limeból.
A nagyfröccsnél viszont még így se jobb

Gabe2 2009.08.05. 12:18:16

Aldis Radler nagyon király! Emlékeztet a Mojitóra... (de nem az!)

Gabe2 2009.08.05. 12:18:59

Ja és a Berliner Waisse nevű sör is nagyon jó, bár ismerősi körömben rajtam kívül senkinek sem ízlett.

winston01 2009.08.05. 12:33:33

Múltkor a kocsmában a szomszéd asztalnál ült egy lány a barátjával, a srác a pulttól két ilyen citromos Gösserrel tért vissza, mire a csaj: "Limonádét iszunk?" (Megfelelő hangsúllyal, persze.) Abszolút egyetértek vele (igaz, aztán mégis megitta).

lápi lidérc 2009.08.05. 12:42:38

Na ja, végül is miért ne lehetne kólát önteni a legnemesebb vörösborba vagy a tisztamaláta-viszkibe...
Az rendben van, hogy valaki hülye és ízlése sincs, de ezt minek hangoztatja szerte a neten?

Hát ha téged az Almdudler a Traubira emlékeztet (márkanév, ezért ugye nagybetű), akkor vagy valamelyiket nem ittál még, vagy olyan szar az ízérzékelésed, hogy tényleg kár is beléd a rendes ital.

jtrencsenyi 2009.08.05. 12:51:26

Én imádom a Radlert.

Ex Termesz · http://karvolt.blog.hu 2009.08.05. 12:52:36

kövezzetek, de én szeretem. pont azért, mert nem olyan fakardosan sörízü. és fényévekkel jobb az itthoni Radler márkanév alatt kapható izéknél. hja, még mindig érvényes a magyar ökölszabály: pécsett gyártott sör rossz, sopronban gyártott jó.

Wiiktor 2009.08.05. 12:58:29

Fú, valami dobozos radler-szerüséghez volt balszerencsém a hétvégén. Bozdáshoz. Szörnyű volt.

Almaspite 2009.08.05. 13:08:14

@Ex Termesz: Hát én pont fordítva érzem! A Gösser zitrone olyan, mintha citrom aromás CIF mosogatószert ittam volna! Szerintem a "Radler" fantázianevű radler a finomabb, amit a Pécsi sörfőzde gyárt. Persze ezt majd eldöntik az értékesítési adatok...

Amúgy először 17 éves koromban itattak velem ilyet Münchenben, egy családnál vendégeskedve. A szüleim nem akarták, hogy mi, gyerekek keményen alkoholizáljunk, ezért a házigazda mama csinált nekünk sörből és citromos fantából ilyet. Tágra nyílt szemmel néztük hogy üdítővel vizezi fel a sört, de elmondta, hogy náluk ez régóta ismert ital...

Ex Termesz · http://karvolt.blog.hu 2009.08.05. 13:14:00

@Vikthor:
a pécsi Radlert ittad ... (legalábbis abból elterjedt a bodzás)

diktatorikus kleptokrácia 2009.08.05. 13:29:09

yah, mire kommentáltam, már sokan ideírtak :)

teszterer 2009.08.05. 13:29:20

A pécsi bodzás radler a világ legjobb itala - számomra. És ezzel nem vagyok egyedül. Kész kompánia alakult ki a társaságunkban, akik ezt isszák!
Főleg azoknak ajánlom, akik amúgy nem szeretik a sört, mert nem olyan keserű, de nem is annyira émelyítő, mint az üdítő.

Másik kedvenc változatom a sör+sprite, de én csak nagyon kevés sört teszek bele.

A citromos változatokat nem tudom meginni.

A pécsi bodzás radlerrel csak az az egy baj van, hogy alig van bolt, ahol lehet kapni. A Tescoban általában kapható, de a bodzásat folyton elkapkodják. :((((

Egyszer mindenképp pórbáljátok ki, javaslom!

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2009.08.05. 13:48:06

Én még nem találkoztam emberrel, akinek ez a Gösser féle citromos ne ízlett volna. Szerintem nagyon finom, nyáron meg különösen jó hidegen kortyolgatni.

A Radler sem rossz (a magyar, pécsi), de ha javasolhatok kóstoljátok meg a Holstein gyümölcsöseit is. Van epres, mangós, stb. Egyenesen isteni!!!! Én még csak 0,33as üvegesben láttam, de lehet, h van más kiszerelésben is.

Mi a haverommal szoktuk a csapolt sört keverni gyömbérrel is. Nagyon fini, nagyon csúszik az is. Próbáljátok ki egyszer, érdemes.

(ui.: bocsi, de a képen a háttérben az a csaj. Na az bitang, ahhoz nagyon sok sört meg kéne innom...)

pnc 2009.08.05. 13:55:25

Gut. Besser. Radler. :)

Szűcslaci 2009.08.05. 13:58:43

Ahhoz képest, hogy sörös blogot vezetsz, kritikán aluli megjegyzéseid vannak. Azon túl, hogy a radlert mindenütt vedelik a németeknél - legutóbb éppen Kölnben találkoztam radlerező brigáddal - a citrom felhasználásáról is sajátos elképzeléseid vannak, főleg Bayerlanddal kapcsolatban, ahol a búzasör közvetlenül az Isten után következik - és mindig is jár hozzá citrom is, meg rizs is.

acid_jazz 2009.08.05. 14:30:32

Jó pár éve futottam bele valami mach-ban egy nagyobb adag Panache-ba.
Azt nem tudom, hogy tévedésből rendelték-e de, hogy csak ketten vettük a haverral az biztos (minden reggel ott vettünk reggelit). Én addig nem ismertem, haver mondta, hogy isten. Állítólag néha corában is feltűnik (tűnt).
Citromsárga fél literes doboz, unikornissal. Citromos, nem édes, minimál alkoholtartalom, és megvan benne a sör kesernyéssége. Lehűtve isten.

acid_jazz 2009.08.05. 14:31:40

Jó pár éve futottam bele valami mach-ban egy nagyobb adag Panache-ba.
Azt nem tudom, hogy tévedésből rendelték-e de, hogy csak ketten vettük a haverral az biztos (minden reggel ott vettünk reggelit). Én addig nem ismertem, haver mondta, hogy isten. Állítólag néha corában is feltűnik (tűnt).
Citromsárga fél literes doboz, unikornissal. Citromos, nem édes, minimál alkoholtartalom, és megvan benne a sör kesernyéssége. Lehűtve isten.

nick: 2009.08.05. 20:18:02

mivel egy ideje már, hogy megszerettem (annak ellenére, hogy osztrák sípályákon simán ott helyben készítik a választott sörödből és Fanta citromból, meglepően, de határozottan... :-P) az idei síelésen leteszteltem vagy 10 féle radlert Öszterrájkban, és mind közül a Gösser Natur Zitrone ízlett a legjobban (nem a sima Gösser Radler, az kevésbé jó)
úh nagyon örültem, amikor itthon is megláttam
azóta a sarki CBA-ban mindig felvásárlom mind a 6 palackot, amit ki szoktak rakni :-)
...szerencsére idén már a Balcsin is láttam, büféknél is, és egyre több boltban kapható

amúgy a panaché-k is jók - mivel franciák, főleg a Cora-kban árulják
finomak és olcsók
plusz nem ütnek ki a nagy melegben


...nem mellesleg azért strandon nyáron vmi savasabb fröccs is szuper :-)

mokkaczuka 2009.08.06. 12:34:05

"Miért kell úgy tenni, mintha a sör valamiféle szent ital volna, és a keverése valamiképp az egyetemes kultúra hanyatlásának előrevetülése volna"

Össze lehet keverni dolgokat, csak érteni kell hozzá. Én pl. szoktam inni csapolt belga meggysört, meg kell mondjam, átkozottul finom, és az íze egyáltalán nem feminin.

TonyCaviar 2009.08.06. 12:56:20

@Szűcslaci: Ne haragudj, Szűcslaci, élek halok az építő kritikáért, de képtelen vagyok megfejteni, mire utalnak a megjegyzéseid.
@mokkaczuka: esküszöm a kedvedért megkóstolom, bár kicsikét tartok tőle. Abba meggylét kevernek, vagy meggyel együött főzik?

mokkaczuka 2009.08.06. 14:25:59

@TonyCaviar: Ándungom nincs, csak a helyet tudom megmondani: Király utca, kb. a 93. vagy a 95. szám alatti kocsma, pont a trolimegállóban. De szerintem együtt főzik, már eleve úgy kerül ki a belga sörgyárból. Üveges változatát is láttam, noha azt még nem kóstoltam. A csapolt piszok jó, főleg melegben.

Kérdés a szakértőkhöz. Egyre gyakoribb mindenféle noname márka. Ezek mindig dobozosak, és löttyízűek. Egy haverom azt mondta, ezek sürítményből készülő, kvázi instant sörök. Szerintetek ez igaz? Mert akkor nincs messze a kor, hogy por alakban fogják árulni a sört, és még két nemzedék múlva épp úgy nem fogják ismerni a normális sört, mint ahogy mi se hallottunk már a kávépörkölő lábasról.

TonyCaviar 2009.08.06. 14:47:16

@mokkaczuka: Szerintem ez a porból főtt sör teljes képtelenség = városi legenda. De azért megkérdeztem a szakértőt, majd elmesélem, mit válaszolt.
A hely az a Haxen - bajor söröző?

mokkaczuka 2009.08.06. 18:44:21

@TonyCaviar: Nem, ez csak egy ivó, a neve nem jut eszembe. Szemben van a Haxennel, tehát a VII. kerületi oldalon. Az emeleten tinédzserek szívják a vízipipát, alul meg mi, öregek üveges szemekkel nézzük a lépcsőn fel-alá közlekedő miniszoknyákat. Szóval vidám hely.

sünpiroska 2009.08.15. 02:12:45

Kedves Tony,
először is, Zitrone.
Másodszor amit itthon iszol Gösser Natur Zitrone néven, aligha lehet más, mint amit Gössben kóstoltál, mivel az előbbit is ott főzték-keverték...

TonyCaviar 2009.08.15. 15:15:32

@sünpiroska: köszönöm a helyesbítést, a pontosság csak a negyedik legfőbb erényem. Viszont a magyar Gössert itthon főzik. Szerintem a Zitronét is, bár ezt tényszerűen nem tudom - utánajárok. Amúgy meg amit Gössben ittam az ugye csapolt volt, amit itthon az meg üveges. Ez pedig mindenképp különbség.

sünpiroska 2009.08.15. 15:41:02

Igen, a magyarországi Gössert itthon főzik. A Zitronét (még) nem, egyelőre Gössből hozzák tankautóban és itt palackozzák. Szóval ugyanaz, mint amit Gössben ittál, még ha az csapolt is volt.

Bicskas 2009.08.28. 23:13:03

jó ez a citromos gösser, én eddig bárkinek ajánlottam megkóstolásra mindenkinek bejött

Bee-Lah 2009.09.03. 12:45:44

A bajoroknál létezik a búzasör+kóla kombó is... a nevét nem értettem, de a társaság fele radlert a másik fele meg ezt a kólás izét rendelte.

Grinya (törölt) · http://www.grinya.hu 2009.12.26. 21:04:42

@Szűcslaci:
hát nem tudom merre jártál, nekem szerencsére volt már párszor alkalmam arrafelé sörözni, de hogy sehol nem jár a rizs és a citrom a búzához hála a jó Istennek az biztos, szerintem nem is értették volna meg ha kértem volna mi a frászt akarok (éppen azért mert arra ahogy írtad a búzasör Isten után a második, de citrom és rizs földek nincsenek...)

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2009.12.27. 16:56:28

@TonyCaviar: a belga gyümölcsös lambicocat jóesetben gyümölcságyon érlelik. Ennél kevésbé kedvezőbb esetben adnak a sörhöz szirupot is, a legrosszabb a sziruppal kevert változat(Floris sörök pl.)
A legjobb ilyen gyümölcsös lambicoc a Lindemans, a Boon, a Mort Subite, a legvadabb a Cantillon, ami igazából erős és elszánt idegzetű sörbolondoknak való már...
süti beállítások módosítása