Lassan rádöbbenek, hogy Buda a világ kicsinyített mása, minden van benne, ami a való világban. Akkor kezdtem gyanakodni, amikor megtudtam, hogy a KFKI területén egy pofás kis atomreaktor működik. De, most, hogy volt szerencsém meglátogatni a Corvinus Egyetem Szeszipari Tanszékének Ménesi úti Kísérleti Sörfőzdéjét, most már egészen biztos vagyok benne.

Dr. Vecseri Beáta, tanszékvezető, akivel találkozóm van ezen a nyirkos csütörtöki délelőttön, már a sörfőzdében vár, tudom meg a tanszéki titkárnőtől, aki készségesen végigvezet néhány szűk folyosón, majd ki a zölden burjánzó kis belső udvarokra, egészen egy túlméretezett örökzöld cserjéig, ami egy leharcolt kis épületet takar, melyben feltárul előttem a magyar söripar elsőszámú tudományos játszótere, a Szeszipari Tanszék Kísérleti Sörfőzdéje.
A teremben Vecseri Beáta mellett jelen van még egy mackótermetű, vikingszakállú fiatalember – klasszikus sörfőzőtípus – és egy fiatal laborsegéd, aki ebben a teremben mindenért felelős. A terem amúgy nem nagyobb 40 négyzetméternél, és mivel egyszerre világít benne mesterséges és természetes fény, digitális gépem érzékelője megbolondul és képtelen rendes fotókat készíteni.
Ezen a negyven négyzetméteren elfér egy tucatnál is több tartály, üst, erjesztő, raktár, hűtő, egyszóval minden, ami a sör gyártásához kell. A kis üzem kapacitása 50 liter, ennek megfelelően az első „bekeverőnek” nevezett üst sem nagyobb hetven liternél. A röviden csak szesztanszéknek nevezett tanszék 1991-es alapításával a Corvinus Egyetem egyik legfiatalabb tanszéke, a sörfőzde azonban még ennél is újabb, mindössze 13 éves, és nyilvánvalóan hatalmas szerepe van a tanszék életében.
Itt ugyanis nem pusztán érdek nélküli tudományos munka folyik, hanem valódi piaci alapú termékfejlesztés, azaz a termékfejlesztés laboratóriumi támogatása. Ha egy valódi sörgyár új terméket kíván kifejleszteni, először számos dolgot kell kikísérleteznie. Egy dolog, hogy meg kell kóstolni, milyen íze lesz a sörnek – ehhez próbafözetet kell főzni, de legalább ilyen fontos, hogy meghatározzák a működőképes üzemi eljárásokat. Mindezt lehetőleg nem 10 ezer vagy 80 ezer literes főzőházakban, hanem itt, ahol csak 50 litert főznek, amit lelkifurdalás és komolyabb anyagi veszteség nélkül le lehet küldeni a lefolyóba, ha nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Közben hamar egy jódpróbát kell megejteni, hogy kiderüljön, hogy a bekeverőüstben langyos vízben melegedő malátában lévő keményítő hajlandó volt-e már lebomlani cukorrá. Ehhez csak egy petricsésze egy kis jód és pár csepp cefre kell, az eredménye pozitív. Ami azt jelenti, hogy a cefre mehet a szűrőbe.
Eközben azt is megtudom, hogy jelenleg a monori Ilzer Sörgyár megbízásából egy biosör elkészítésével kísérletezünk, melynek lényege, hogy az árpamaláta mellett egy másik gabonaféle magját is belefőzik, hogy melyik, azt a sörgyár termékfejlesztője – a viking sörfőző - kérésére nem írom itt le. A lényeg az, hogy olyan ősi gabonafajról van szó, melynek megmaradtak a természetes védelmi mechanizmusai, ezért könnyű biotermesztésbe vonni, azaz vegyszeres növényvédelem nélkül is jól elvan.
A ma délelőtti kísérleti főzetbe 75 százalék pilseni maláta és 25 százalék hántolatlan biogabona került, amiről hamar kiderül, hogy reménytelen vállalkozás, ugyanis a főzőüst alján, leeresztés után hatalmas mennyiségű pelyva marad hátra, miközben a még annál is több átcsorgott pelyva a szűrőt is eltömi. A szűrő két ovális ablakán betekintve jól látszik, hogy az félig van a hántolatlan biogabona pelyvájával, majd valami fehér felhősödés következik, aztán egy negyednyi sörszínű lé, és még a tetején is lebeg egy tíz centis réteg valami megnevezhetetlen anyagból, és akkor már tudjuk, hogy ebből az anyagból ezzel a módszerrel se ma, se máskor nem lesz biosör. Folyt. Köv….