A Courage Brewery - ontosabban a Wells's, ami ma már ugyanaz a cég - egy ideje erősen jelen van a magyar piacon. Súlyosan túlárazott, mutatós söreikkel nagy kísértést jelentenek a sörkóstolónak, de sem a Bombardier, és főleg a Banana Bear nem váltotta be a hozzá fűzött várakozásokat. Most kivégzem az utolsót is.

Csinos az üvege, csinos a kakas a lila háttéren, ezzel nincs is gond, de miért hívják igazgatóknak. A hivatalos verzió szerint eredetileg ezt a sört csak az altoni sörgyár igazgatóinak főzték, és csak később sikerült rávenni őket, hogy osszák meg a nagyközönséggel.
Az illata kellemesen malátás, színe narancsba hajló rezes vörös. Sajnos a Courage-sorozat egyik fő minőségi problémája, mellyel már korábban is szembesültem, azonnal meglátszik a kiöntött pohár sörön. Már azon is ahogy habzik, de ha jól megnézzük a buborékokat – azon is. A folyadék tükrösen tiszta, és benne olyan nagy buborékok ülnek, olyan kényelmes távolságban, hogy azt hihetnénk üdítőitallal van dolgunk. Időközben megleltem a megfejtést: ebbe a sörbe direkt utólag teszik bele a buborékot, hogy az angol bitter ale jelleget némileg közelítsék a kontinensen jobban elfogadott lágeres szénsavassághoz.
Ez persze befolyásolja az ízt is. Elsőre olyan erős a karbonáció, hogy nem sok ízt lehet érezni, csak valami különös tavaszi virágaromát, nem legkellemesebbek közül valót, inkább olyasmit, ami a mesterséges illatosítókra emlékeztet, aztán a mélyből elökecmereg valamiféle melaszos édesség, ami csakis a karamellmaláta lehet. Javára legyen mondva, hogy az egészet szépen összefogja a jól eltalált komlózás, ami feszessé és sörszerűvé teszi a befejezést, és ezzel az egész íz-emléket is, miközben az ízkompozíció első fele nem éppen sörös: illatos és édeskés.
Rossznak nem mondanám, de nem is tökéletes, és egyáltalán nem biztos, hogy megéri a 7-800 forintot, amit kérnek érte.