A skót sörök hagyományosan erősen malátaízűek, hiszen a maláta a whiskyhez amúgy is jó minőségben és nagy mennyiségben rendelkezésre állt, a komlót viszont importálni kellett, a skótok meg ugye nem egy pazarló népség. Erre utal az is, hogy a sörök erősségét nem fokokban vagy százalékban mérték, hanem pénzben, méghozzá schillingben – aszerint, hogy bizonyos fajták után mennyit kellett adózni. A Belhaven ma is főz egy „80 Schilling” nevű sört, ami azt jelenti, ’erős’.
Belhavenben a bencés szerzetesek már a 14. században főztek sört, a mai sörfőzde azóta is az általuk ásott kútból emelei ki a sörfőzéshez használt vizet. A jelenlegi sörfőzde első nyomai 1719-ből valók, azóta különböző családok tulajdonában volt egészen 1972-ig, 1996-tól pedig a londoni Tőzsdén is jegyzik a részvényeit.
Noha Skóciában nagy hagyományai voltak a sörfőzésnek, erős stout-sörük nemigen volt, az angolokkal és az írekkel ellentétben. Ezt a hiányt igyekezett bepótolni a Belhaven, amikor 2007-ben megjelentette ezt a Scottish Stoutot, ami a 2008-as World Beer Championshipen azonnal platina-díjas lett.
Noha háromféle malátából készül, a Scottish Stout fő hatóanyaga a csokoládémaláta, amit először a Young’s Luxury Chocolate Stout-ban fedeztünk fel, és a Scottish Stout valóban emlékeztet is rá.
A Scottish Stout is olyan sör, melynek már a kitöltése is érzéki örömet okoz, mert csodálatosan fekete, dús és mély, egészen kicsit törik csak meg benne a fény, de messze nem olyan sűrű, mint a kávé, ez egy különleges konzisztencia, amit csak ezek a fekete stoutok hoznak. A habja is gusztusos, szép, ha nem is olyan krémes vagy barna, mint a Guinnessé. Az illata is tökéletes, édes, malátás, intenzív, már kicsit fullasztó, és nagyon erős emlékeket idéz, bár nem világos, hogy mire emlékeztet.
Ahogy kibomlanak az ízei, egy tökéletes sört ismerünk meg. Tökéletesen kiegyensúlyozott, nincsenek hirtelen rántások, ízváltások, minden nagyon nyugodt és lekerekített benne, igazi letisztult harmónia jellemzi, mely mindenekelőtt a pörkölt maláta édességén nyugszik. Ezt teszi némileg izgatóvá a csokoládémaláta száraz, feketecsokoládés felhangja, és a végefelé tettenérhető alkoholos, konyakos kis villanás, ami tényleg csak emeli a tökéletes elegancia érzését. Az utóíze az illatos malátáé, a komló sehol nem veteti észre magát, miközben azért nyilvánvaló, hogy ott van benne, de nem pipiskedik, csak dolgozik a mélyben.
Nagyszerű sör, talán az egyetlen disszonáns gondolat róla, az, hogy a színéhez, az édességéhez, az ízeihez képest nem annyira testes, inkább csak közepesen testes, ám ez nyilván koncepció kérdése, semmiképpen sem hiba.
