A sörkorcsolyák újra-feltalálása iránt érzett elkötelezett érdeklődésem vett rá, hogy kipróbáljak egy itthon szinte ismeretlen fogást. A golyócskák, magyarul fasírtok világszerte és itthon is alapvető kellékei az otthoni iszogatásnak, kocsmába, étterembe azonban ritkán jutnak el. Nem csoda: az olcsó darált disznó vizes zsemlével, pirospaprikával és hagymával kistafírozva lehetne jó, de ahhoz sok szeretet kell. A hollandok például egész másképp készítik. A Bitterballen sonkás, sajtos, darálthúsos fasírt, amit csak Hollandiában, Belgiumban és Suriname-ban esznek, ott viszont első számú népi kedvenc. Egy elképzelt ideális sörös degusztációs menübe amúgyis mindenképp kell valamifééle húsgolyó - ez az első próbálkozás.

Vagyok annyira időzavarban, hogy amíg nem muszáj, képtelen vagyok rendesen végigolvasni egy receptet. Csak átfutom, és bólintok, ez jó lesz, majd akkor egy darabig csak azt a részt olvasgatom, ahol a hozzávalók vannak felsorolva, és csak akkor olvasom végig, amikor már mindent beszereztem, és kitűztem a főzés idejét. Ez egy nagyon rossz szokás, de sajnos nekem van ez.
Amikor aztán végigolvastam több meglepetés is ért. Először is bele van kalkulálva kétszer 1,5 óra pihenési idő a félkész alapanyagoknak – akkor rájöttem, hogy vacsorára ez már nem fog menni. Aztán szépen lassan arra is rájöttem, hogy a bevásárlólista két féle gombóckához való alapanyagot vetetett velem. Hogy ezt miért teszi egy recept az emberrel, azt szívesen megkérdezném a recept írójától – Pinktől. Nekem elsőre bőven elég lett volna egyfajta is, pláne, hogy az egyik csak közepesen működött. Az is fura volt, hogy nem a legcélszerűbb sorrendben írja le a tennivalókat, ám ezen egy kis szemfülességgel nem volt nehéz felülemelkedni.

Mindegy, így is vicces volt pl. sonkát pépesíteni, és mivel három menetben kell csinálni, nem is túlzottan megerőltető, inkább csak macerás annak, aki konkrétan nem vágyik gombóckák gyúrogatására.
A koncepció egyszerű: darálthús megsütve, reszeltrépa, koriander vele sütve, a másik oldalról pedig pépesített sonka, illetve kockára vágott sonka reszelt gouda sajttal összekeverve adja az ízes tölteléket és mind a kettőhöz keverünk egyfajta hagymás, tojásos besamellt, ami a kötőanyag szerepében áll helyt. Összekeverve mindkét anyagot másfél órán át pihentetjük, majd golyócskákat gyúrunk belőlük és bepanírozzuk úgy, hogy először a zsemlemorzsába, majd a vizes tojásba, majd ismét a zsemlemorzsába forgatjuk. Bepanírozva is pihen másfél órát, majd forró olajban kisütjük. Mustárral szokás kínálni, jól veszi ki magát némi zöld forgács mellé.

Nekem azért itt-ott kibuggyant a sajt sütés közben, némelyik golyó egészen instabillá vált, nyilván az arányokat nem tartottam be elég pontosan, ám az ízre nem volt panasz. Pontos receptet lásd itt>>.
Nem kell hozzá semmi különös féle sör, sima lágerekkel, pilsnerekkel jól megy, minél komlósabb, ízesebb annál jobb, ennek a gombóckának nagyon barátságos, visszafogott ízvilága van, nem üt semmit, egyáltalán nem csípős – sajnálom is, hogy ez irányban nem tettem kísérleteket.
Az ideális sör-degusztációs menüben egy-két húsgolyónak mindenképpen kellene szerepelnie – de én azt valahogy erőteljesebb, pikánsabb ízűnek képzelem. A bitterballen nem annyira a degusztációs menük aspiránsa, mint inkább baráti sörözések hatásos éhségelverője, amit a társaság minden tagja garantáltan szeretni fog, mert nincs benne semmi rafinált vagy pikáns, vagy gonosz, vagy kifinomult, semmi: ez egyszerű, barátságos gömb alakú ennivaló. Legközelebb csinálok valami gonoszabb gombócot.