Megértem azt a zöldfülű kocsmatölteléket, aki a XI. kerület kocsmáit messzire elkerüli. Itt még számos autentikus hely él és lélegzik, olyan helyek, melyek magukon viselik a törzsközönségük életét, és ilyen életgubancokba a kívülálló nem szívesen sétál be, néha egyenesen ijesztőek. A sok posztkom alkoholfej mellett itt a műegyetemisták a juppik. Errefele sok az Arany Ászokos cégér, de a Móriczhoz közeledve megél egy-két korrektebb sör is.
A HBH Bajor Söröző már egész közel van a Móriczhoz a Karinthy Frigyes utcán, és itt a környék autenticitása is némileg finomabb formában jelenik meg, otthonossággá, emberközeliséggé válik. Ebbe a környezetbe jól illeszkedik a Táborfalváról érkező házisör, a HBH – azaz Házi Bajor Sör, ami a Bajor söröző első számú árúcikke. Ebből heti 5-6 hordó fogy, a szintén csapról kapható barna Staropramenből és a szőke Beck’s-ből kevesebb. A törzsvendégek HBH-t isznak, aki azt nem szereti, nem szokik ide. Ha valaki betéved és csak annyit mond, ’sört’, akkor HBH-t kap.
Ez a táborfalvai bajor sör nem egy bonyolult dolog. Egyszerű, gyenge és friss sör, amit mindenekelőtt a cukorkás malátaédesség dominál, amit kiegészít némi friss komlóillat. Szerintem kicsit sok benne a víz, igazi háborús sör – a háborúk alatt a sörgyárakat hagyományosan arra kötelezték, hogy gyengébb, hígabb söröket főzzenek. Egy korsó sietős elfogyasztása után úgy érzem magam, mintha rengeteg vizet ittam volna, és csurig volnék. Azért nem szörnyű, de kíváncsi lennék, hogyan lehet végigsörözni egy estét ezzel a sörrel, nekem hamar elegem lett belőle.
A Bajor Söröző működőképes konyhával is büszkélkedik, melynek fő vonzereje a bajor csülök, amit nem volt módomban kipróbálni – nem volt hely neki a gyomromban. Izgatottan futott az ujjam az étlap sörkorcsolyák fejezetéhez, de hamar kiderült, hogy egész mást értünk sörkorcsolya alatt. A Bajor Söröző felfogásában a sörkorcsolya az, amire elfogyasztás után nyugodtan lehet inni sokat, tehát olyan tömős, olcsó kaja, amire nem igazán kell odafigyelni, de megóv a berugás kellemetlen mellékhatásaitól. Vasvillával kellene kényszeríteni, hogy ezen a ponton tepsis krumplit egyek fokhagymás tejföllel, vagy snack-et, amiről azonnal beugrott egy buta nagy karéj félfriss kenyér, kilógó salátanyamvadékkal (ez persze csak feltételezés). Mindegy, szerencsére senki nem kényszerít semmire. Kellemes a hangulat, mintha csak valakinek az albérletének a rosszul bevilágított konyhájában ülnék, az energiatakarékos izzók döglött fénye megteszi a dolgát, egyfajta beletörődő sorsközösségbe kerülünk mind, akik ilyen fényben ülünk, a világnak ezen a nem túl különleges, de mégsem túlzottan átkozott pontján.
