A tavaly nyári Bierschaumsuppe óta szemezek a sörlevessel, mint jelenséggel, ám eddig egyetlen szimpatikus receptet sem találtam. Általában kétféle sörleves létezik. Az egyik – a böjti – azért nem szimpatikus, mert egy ponton szegfűszeget, fahéjat, mézet és más efféle karácsonyi effektusokat kell beletenni, márpedig még nem volt olyan édes leves, ami nekem ízlett volna, a másik meg azért mert megláttam a mélyén a hagymalevest, a gombalevest vagy a kolbászlevest.

Így jutottam el odáig, hogy improvizálni voltam kénytelen. Ráadásul nem is sörrel futottam neki a kísérletnek, hanem sörlével, mert mit tesz isten, pont volt a hűtőmben két üveg komlózott sörlé a Soproni Sörgyár főzőházából. A komlózott sörlé tulajdonképpen a főzőház végterméke, mézédes malátaszirup sok komlóval. A sörgyártás következő állomásán ebbe kerül majd az élesztő, hogy alkoholos itallá erjessze – ebben még nincsen alkohol.
Ezen a ponton kell bevallanom, hogy a rendelkezésre álló komlózott sörlé történetesen egy alkoholmentes Gösserré változott volna, ha én nem térítem el sorsának kerekét – és ebből kifolyólag sokkal hígabb volt, mint más sörök sörléje (az alkoholmentes sör erjesztését leállítják, tehát eleve nem kell bele annyi bontható cukor, mint a rendes sörbe), de ez is csak a kezemre játszott.
Az volt a tervem, hogy valamiféle átmenetet valósítok meg az édeskés sörleves és a hagymás sörleves közt. A következőképp cselekedtem: teflonos lábosban morzsolt koriander és törött bors társaságában pirítottam egy kis szalonnát, aztán beledobtam egy darab vajat, majd rá apróra vágott dióbelet, ebbe fokhagymát préseltem, vigyáztam, ne égjen meg. Aztán rá a nagyra vágott vöröshagymát, és kicsit sütögettem. Aztán ráöntöttem egy korty sörlevet, és sűrűre barna ragúvá forraltam. Ezt felöntöttem pár deci hús alaplével (leveskocka sajnos), majd hozzáöntöttem a maradék sörlevet – összesen egy fél litert – majd némi vizet, és kis lángon rotyogtattam. Aztán egy kis tejet, tejszínt öntöttem bele, végül besűrítettem liszttel kevert tejföllel, végül reszeltem rá némi szerecsendiót.
Szép sűrű, világosbarna leves lett, a tálaláshoz öntöttem rá egy kis tejszínt, dobtam rá egy pár szelet apróra kisült szalonnát és némi petrezselymet. Közben barnakenyerekből katonákat vágtam, kis vajra egy szelet gouda-sajtot helyeztem, és betoltam a sütőbe, minél közelebb az izzószálhoz.
Az íze persze durván komlós, elsőre meglepő és szokatlan, de hamar meg lehet szokni ezt az intenzitást, és akkor már nagyon finom, abba sem lehet hagyni. Megmaradt benne a sörlé fullasztó, ősi aromája, a malátaszirup ókori cukor-mámora, és jól megy a dióval, szalonnával. Édes is meg keserű is, de nem úgy, mint egy gyümölcsleves. Azért a sajtos barnakenyér kell hozzá, hogy kicsit tompítsa az ízeket.
Az az egy bajom, hogy nem tudom, én voltam-e nagyon ügyes, vagy a sörlevest lehetetlen is elrontani.

Hozzávalók:
Koriander, bors, só, szerecsendió
Pár szem dió bele, apróra vágva
Pár fej fokhagyma zúzva
Szalonna apróra vágva
Nagy fej hagyma durvára vágva
Tej, tejszín, tejföl, liszt
Petrezselyem
Barna kenyér, sajt