Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.



A Ráday utca Kinizsi utcai vége felé sokáig tartotta magát egy hagyományos szocreál kocsma a savanyú borával, kockás terítőivel és esztétikus Arany Ászokos megjelenésével. Nem tudom mikor szűnt meg, de szombat este, amikor ott jártam már Manga Cowboy-nak nevezték és noha valamiképp emlékeztet régi önmagára, modern hely lett belőle – és nem is rossz, mint látni fogjuk. Itt találkoztam Péter Annával, a Malackaraj feltalálójával. Első sztárinterjúm.



Milyen sört iszol?

Most éppen Budweiser Samsont. Amúgy otthon főleg Pilsner Urquellt. Régebben tartottunk egy vakkóstolást, hogy eldöntsük, ez a Pilsner ügy csak előítélet vagy tényleg nincsen jobb, és lám, mindenki azonnal felismerte a Pilsnert, ami első helyen végzett, a második a Soproni lett, miközben viszonylag jó nevű sörök végeztek messze az utolsó helyen, de a Kőbányai pl. az alsó harmad nyertese lett.


Mit csináltál, mielőtt gasztroblogger lett belőled?

Cegléden nőttem fel, aztán az Iparművészetire jelentkeztem textiltervező szakra. Egészen biztos voltam benne, hogy nem akarom, hogy mások mondják meg, mit csináljak, és nem fogok egy unalmas munkahelyen csücsülni naponta 8 órát. Az Ipar valamiféle önkifejezésnek tűnt, ezért mentem oda, de hamar rájöttem, hogy nem érdekel igazán. Viszont be kellett fejezni, kudarcnak éreztem volna, ha otthagyom és én is a „diploma kell –hogy minek, az nem számit” - szellemben nőttem fel. Ezért kezdtem külföld felé kacsintgatni, és egy ösztöndíjjal leléptem Olaszországba. Három évet éltem Carrarában, de nem volt igazi sikerélmény, semmiféle rendes munkát nem kaptam.


Hogyhogy most nem divattervezőként ismerünk?

Az inges cégem nem egy mellbevágóan kreatív vállalkozás. Hagyományos férfiingeket készítünk, de nem én varrok, inkább ügyfélkapcsolati manager vagyok. Kitalálom az ügyfelekkel, hogy milyen inget szeretnének, ott ők fontosak, nekik kell megtalálni a megfelelő alapanyagot, nem én valósítom meg magam a ruhásszekrényükben.
A ruhatervezés már az egyetemen sem elégített ki, 16 évesen nehéz nagy biztonsággal eldönteni, mi legyen később. Ebben a korban a hormonok diktálnak, és csak arra tudsz gondolni, hogy kivel, mikor és főleg, hogy hol dugjál, viszont az a vicces, hogy pont ebben a korban kell eldöntened, mivel akarsz majd foglalkozni, amikor már van hol dugnod. Egyébként állatorvos is akartam lenni. Az egyértelmű volt, hogy bölcsész nem leszek.


Hogy kezdtél írni?


Nem vagyok az a tipikus cégvezető, akit maximálisan kielégít egy vállalkozás igazgatása, ezért itthon erősen unatkozni kezdtem.
Egy női magazinnak kezdtem el irni – a Fashion for Women azóta megszűnt. Eleinte divatról, majd csináltam egy autósrovatot, mert az jobban érdekelt. Van egy régi kockavolvóm tökéletes állapotban, igazi hobbiautó, ritkán használom és akkor is csak kikocsikázásra, néha elmegyünk vele fagyizni. Szeretnék lassan venni mellé egy másikat – valami 60’, 70’ évekbeli amerikai dögöt. Valószínűleg Mexikóban vesszük majd meg és hazahajókázik.
A lényeg, hogy a női újság autósrovatából elvágytam a TotalCarba, írtam a Winklernek és ő befogadott. Igazából nem csak a TotalCar, inkább a Winkler miatt mentem oda. És nagyon bejött, sokat foglalkozott velem, gyakorlatilag ő tanított meg írni, sokáig minden írásomat átbeszéltük, kijavítottuk.


Hol tanultál főzni?

Otthon, autodidakta módon. Elköltöztem otthonról, valamit enni kellett, pénz nem volt, muszáj volt valamit főzni, ha nem akartam vackokat enni, márpedig nem akartam.

Otthon jókat ettetek?

Anyám nem főz túl jól, a nagymamám, és a dédim annál inkább, én pedig sokat voltam velük. Rég meghaltak, és jellemző módon most próbálok rájönni, hogy voltak azok az ételek, amiket ők főztek.


Mi a véleményed a sörről, mint konyhai alapanyagról?

Szerintem csínján kell vele bánni, keserű, durván elfedi az ízeket. A sör alapvetően masszív alapanyagokhoz megy – hús, hagyma, krumpli, fokhagyma, répa. Nehéz vele játszani, főleg sertéshúshoz tudom elképzelni, mint a hasalja, császárhús. A múltkor főztem egy ilyet: hasalja, meg csülök asztalszilvával és sörrel, az nagyon jó volt.
Viszont zseniális találmány a sörtészta, például harcsa sörtésztában! De a tésztában a sört lehet helyettesíteni fehérborral, pezsgővel is.


Honnan veszed a receptjeidet?

Sok szakácskönyvem van, de az egyik legfontosabb ihletforrás az epicurious.com.


Milyen ételekhez iszol sört?

Sok mindenhez. Ahhoz, ami a bort kinyírja, például ecetben főtt húsokhoz, mindenféle brutális, csípős, összetett, sokfűszeres, egzotikus ételhez. De amúgy nagyon keveset iszok mostanában, egy éve nagyon lefogytam, és azóta nem bírom a alkoholt, a múlt hónapban meg gyomormérgezést kaptam egy külvárosi kínaitól, és azt is diétával kúráltam, akkor elég sok sört ittam, mert enni nem tudtam. És ez a rendes kínai-betegség szindrómámon túl volt – nagyon nem bírom a nátrium-glutamátot-. Wang-mestert mindenki isteníti, én meg akár kifelé jövet az ajtóban kihányom a vacsorát.
A mexikói ételhez is jól illik a sör – megvan a maga harmóniája, amihez nemigen lehet már hozzátenni semmit.

Hogy állsz a sörkorcsolyákkal? (– közben a boltvezető egy tál kókuszban panírozott rákfarokkal lep meg minket, ami jobb, mint bármi, amit én eddig sörkorcsolyában kigondoltam, és tökéletesen illik a visszafogott, szalmás komlóssága mellett mindenekelőtt édeskés lágerhez)


Inkább a borkorcsolyákban van gyakorlatom. A Tokaji Nyitányra készítettem egy isteni malacpástétomot, ami szerintem nagyon jól menne sörrel, legfeljebb a konyakot kell elhagyni belőle. A borhoz könnyű korcsolyát készíteni, kóstolgatod, és hamar rátalálsz valami harmóniára, például megérzed benne a bodzát, és akkor keresel mellé valami bodzásat. A sörrel ilyet még nem próbáltam.

Honnan ered a hússal való intenzív viszonyod?

Amúgy nem eszem mindennap húst – legfeljebb heti két-háromszor. A hússal könnyű sikerélményt elérni, nem kell vele sokat dolgozni, és nagyon fog ízleni mindenkinek. Persze kell hozzá egy jó hentes, ahol hozzáférhetőek a jó húsok. A húst lehet szenvedéllyel szeretni, rajongani érte, szeretni az állatokat, akikből készül. 
Amit minden nap tudnék enni, az a hal, viszont nem érdemes róla túl sokat írni, ahogy rengeteg salátát is eszem, de arról aztán végképp csak nagyon ritkán írok, nem is rajongok érte, csak szeretem. Egy jó saláta nagyon melós és legalább olyan drága, mint a húsétel, Magyarországon színesen táplálkozó vegának lenni drága és nehéz dolog lehet, pláne télen.
Végeredményben mindent szeretek, ami jó minőségű alapanyagokból készült és nincs összemaszatolva hibás technológiával, zavaros fűszerezéssel.
Nem vagyok fűszermániás, inkább a jó alapanyagokra izgulok, natúr, egyben sült húsokra például. Egy ilyen darab elkészítése nem egy kreatív dolog, nem lehet vele játszani, mint egy pörkölttel: a húsnak ökölszabályai vannak.

A bejegyzés trackback címe:

https://folyekonykenyer.blog.hu/api/trackback/id/tr381996083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pierr Kardán 2010.05.17. 14:40:15

Nem egy túl előnyös kép :-((

(Hűha, ez így túl erős volt, pontosítok is: természetesen a sörre értettem :-)))

Serkoptató 2010.05.17. 15:35:28

Nem szeretném megbántani Annát, de látszik, hogy a sör fogalma nála is egyet jelent az indusztriális lágerrel.

TonyCaviar 2010.05.17. 16:56:44

Szerintem tök jó kép. Anna nem azért került ide, mert neves sörszakértő, hanem mert szeretjük. És közös érdeklődésünk a gasztronómia általában.

MSimon 2010.05.17. 17:26:31

@Serkoptató: A pilsner mióta indusztriáis láger?

Serkoptató 2010.05.17. 18:32:35

@TonyCaviar: Értem. Csak ha azt szeretnénk, hogy a sör elismertebb legyen a gasztronómiában, "magasabb polcra kerüljön", akkor nem biztos, hogy a legszerencsésebb azt mondani róla, hogy azokhoz az ételekhez jók, amik a bort kinyírják.
Ez a szokásos egysíkú megközelítése a sör-gasztronómia kérdésének. Anna -- a blogja okán -- véleményformálónak számít. A "sör-ügyet" ez a véleménye nem vitte előrébb. Szerintem.
De lehet, hogy nem is ez volt a téma.
Azt mondom, hívjuk el Annát egy örsi órára, ahol nem csak ipari sörök lesznek, és kérdezzük meg utána is!

TonyCaviar 2010.05.17. 18:42:46

Ok, legyen így. Megneveljük:)

Ogreface 2010.05.17. 21:34:55

Samson és Delila... :)

Ogreface 2010.05.17. 21:36:21

Samson és Delila... :)

Ogreface 2010.05.17. 21:37:02

Jééé, pedig nem is dadogok...

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2010.05.17. 22:16:04

@Serkoptató: Az interjú alapján sztem is Anna kizárólag pils típusú sörökkel találkozott ezidáig, hiszen a keserűséget emlegeti. (nem is beszélve a házi sörversenyükről, Kőbányai...brrr.)

Viszont üdítően nyitottnak látszik mindenre - lásd az interjút és a blogot is. A Malackarajt olvasgatva egyik kedvenc főzős műsorom a Gasztropuccs ugrik be folyton-folyvást...

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2010.05.17. 23:10:45

@TonyCaviar: "Megneveljük"...
:o]

Szerzünk neki a Na-glutamát helyett vmi rendes umami-ízben tobzodó kaját. És persze hozzá való sört. Mongyuk a borsodis kóstolón a szárított paradicsomos falatkát és hozzá jöhet a Staropramen.

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.05.18. 09:54:30

@pif: sztem a sörkorcsolyát Ő maga kísérletezze ki, mi tegyük alá a sört. VAgy adjuk meg előre a sört, készítsen hozzá valamit. És akkor a "nevelés" nem egyirányú lészen

informatikus · http://csakajosor.hu 2010.05.18. 10:56:34

Kitünő indok a következő sörkostoló est megszervezésére. Annának a stoutok világába is érdemes lenne bekukkantania. Száraz stoutokat tengeri halakkal, rákokkal, nyers osztrigával és francia brie sajttal, füstösebb stoutokat grillezett húsokhoz, zabos stoutokat kifejezetten reggelire ajánlják. Csokitortához imperial stout ajánlott. Na persze ezek nem az én szüleményeim (www.beertown.org/education/pairing.html), de stout rajongóként kénytelen leszek ezeket a kombinációkat letesztelni :-)

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2010.05.18. 13:57:43

@informatikus: előre sajnállak a tesztelgetések miatt, hahaha

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.05.18. 14:13:07

Anna főz, mi a sört adjuk. Kész a mennyország.

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.05.18. 14:55:02

minden más csak irigység egy sikeres nővel szemben :)

Ogreface 2010.05.18. 15:40:21

@Pável: "Anna főz, mi a sört adjuk. Kész a mennyország." Én meg vállalom a legnehezebb részét a dolognak,mindent megeszek és megiszok... :)

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2010.05.18. 15:51:34

@Mantlesorrow: sztem a sörkorcsolyát Ő maga kísérletezze ki - ez esetben kéne némi előkóstolót vinni neki, hogy rákészülhessen az ízvilágra, de abszolúte egyetértek. Várjuk a finomságokat.
Bár a stoutok mellett én kíváncsi volnék néhány Bock, búza és lambic mellé is az ő 5letére.

mudd 2010.05.18. 15:51:42

@főzdevadász:
a sor 1842 ota pilsner :)

mudd 2010.05.18. 16:03:40

annacska draga, ezt csak neked arulom el: a legjobb sor a zsateci blue label, olyan, amilyen a pilzeni akart lenni kiskoraban. tenyleg jobb a pilzeninel, ami azert nagy szo.

www.zateckypivovar.cz/zatec-blue-label.aspx
www.zatec.co.uk/media/zatec-longbottle.jpg

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.05.18. 16:07:02

@Ogreface: na persze, megint Ogreface-re hagyjuk a munka dandárját :)
@pif: hajrá Anna, fogadd el a "kihívást"

Ogreface 2010.05.18. 17:42:23

@mudd: Szerintem a Vyškovské,Bernard,Chodovar,Benesov,Postrizinske,Novo Paka mind jobb bohemian pilsnert főznek mint a Zatec Blue.Bár ahány ember,annyi pilsner,hál istennek mindenkinek més az ízlése.De ha már Zatec,akkor inkább már a Xantho...

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.05.18. 17:45:54

Anna, egy ólnyi pasi kérdi: deal???

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.05.18. 18:05:49

@Pável: ja, nagy a tét :)
újabb alkalom az összejövetelre

mudd 2010.05.18. 18:50:45

@Ogreface: zsateci blue labelbe csehorszagban is ritkan botlik az ember, bar lehet, hogy a vyskovi sorgyar armanykodasa, hogy nincs a helyi boltban. azt hiszem a blue volt a "legtisztabb" izu sor, amivel talalkoztam. sajnos csapolva meg zsatecban se lattam :(. egyebkent bigott modon joforman csak prazdrojt iszogatok, de megigerem, ujrakostolom a vyskovit, ha mar itt fozik.

pluto111 2010.05.18. 19:19:39

Nem csak csehek főznek ám pilsnert. Germánok is jók ebben Warsteiner, DAB, König, stb. Az Urquelt ezek csúnyán rommá verik.

Péter Anna 2010.05.18. 19:19:55

deal

adjatok pár üveg sört, de csak olyat, ami itthon is ép ésszel beszerezhető, minél több helyen, annál jobb, aztán kitalálom, mi való hozzá, és megcsinálom. fajtánként 2 üveg elég, egy kitalálni, másik ellenőrizni.

helyszínnek befűzhetnénk valami sörös érdekeltségű éttermet, kocsmát, amelyik megtűr minket fogyasztás nélkül a sarokban, mert mondjuk nála is kapható valamelyik sör.

a tesztet annak idején kifejezetten az éjjel-nappalik kínálatára korlátoztuk.

TonyCaviar 2010.05.18. 20:04:06

@Péter Anna: ezzel a koncepcióval az az egy baj, hogy az "épp ésszel beszerezhető minél több helyen" kategória nem létezik - amennyire én látom. Vannak a mindenhol beszerezhető sörök, melyekből te csak Pilsner Urquellt iszol, és vannak az ún.különleges sörök, melyek egy vagy kettő vagy három boltban beszerezhetőek BP-n. De ezzel amúgy sztem nincs gond - a különleges sörök valójában nem mind különlegesek és drágák, csak kevés helyen árulják őket.
Akkor már csak azt kell eldöntenünk, hogy milyen sört adjunk Annának. Javaslatok? Kezdetnek egy Chodovar? Aztán mondjuk egy Christoffel Nobel, esetleg egy duplabak specialistától?

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2010.05.18. 22:04:16

@mudd: "Tudod?! Nem minden rovar bogár, de ..." Alkalmazd ezt a sör és a pilsner halmazokra is - segítek, a rovar a sör

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2010.05.18. 22:11:53

@TonyCaviar: Belevehetnénk vmi rendes pilsnert, egy apátsági Bockot, és én szívem szerint vmi búzát is hozzávennék.
Aztán ha ez az este jól sikerült, átevickélhetünk az angol ill. a belga sörök világába...

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2010.05.18. 22:13:10

@pif: angol alatt értem a stout-okat és ale-ek et

Serkoptató 2010.05.18. 22:16:42

@TonyCaviar: "a különleges sörök valójában nem mind különlegesek" -- Ez a szomorú valóság, hogy egy átlagos cseh vagy német teszkó sörválasztékából nálunk különleges sörök boltját lehet nyitni.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2010.05.18. 22:22:24

@Serkoptató: Németországban van egyáltalán Tesco? (költői kérdés volt)
És ehhez még tegyük hozzá, hogy még egyszerű átszámított euro-árfolyamon is jóval olcsóbb minden.

Serkoptató 2010.05.18. 22:36:33

@pif: a tisztes ipari sörök -- ide értve akár az Aventinust, vagy a Pikantust is -- mindenképp olcsóbbak.
Belgiumban pedig (Match-ban) vettem valami egyszerűbb trappistát már 90 centért is.
De az igazi hand crafted sörök már pl. Angliában is 3 font fölött játszanak, és bizony nem kaphatók minden sarkon.

mudd 2010.05.18. 22:38:54

@pif: eretnekseg.
(jo, persze, legyen meg neked is a te iged szerint!)

mudd 2010.05.18. 22:40:12

@pif: ha jol tudom, nemetben a cseh sorok olcsobbak mint csehorszagban. a pilzeni "teszkos" ara 21 czk

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2010.05.18. 22:53:05

@Serkoptató: Londonban 2,5 - 3 font egy sör a Belvárosban, ehhez képest egy 3-5 font egy kézműves söröcskéért nem is olyan sok. Bár azt nem a Bombardier-funok fogják vásárolni...
Egy Carefourban vagy Matchben viszont télleg jutányos áron lehet Duvelt, Chimayt és egyéb kis finomságokat venni. És minden sarkon van...
@mudd: Ezt nem tom, jelenleg az osztrák sörárakkal vagyok tisztában. De 3 éve bejártam a dél-csehországi városokat és ott nagyon korrekt árak voltak a sörözőkben is és a kocsmákban is. Szívem csücske azóta is a trebon-i sörgyár és sörözője - www.pivovar-regent.cz/

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2010.05.18. 22:56:05

@pif: és a kis boltocskákban is igen lcsó volt minden, nemcsak a brünni tescoban

mudd 2010.05.18. 23:07:16

@pif: csehorszagban a pilzeni ara a merce. ha ok emelnek, akkor a tobbiek is emelhetnek. persze nem csupan az ikon tiszteleterol van szo, a prazdroj tulajdonaban van kb. a piac harmada (lusta vagyok most utanasasolni). a kocsamia arak valtozoak - itt mar nem beszelnek a pilzeni ararol, kocsmaban felek is tole - a helyi sorok ara egy nem flancos helyen mindig emberi, hisz itt a sor tenyleg taplalek, az a termeszetes, hogy az ember elballag a kocsamajaba (naponta) es leguritja azt a 4-5 sort. a nem jomoduak is. a soron alig van par korona haszna a kocsmarosnak - az a tomenyen, meg az asvanyvizen van. max. 20%ot tippelek, de majd megkerdem balut.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2010.05.18. 23:14:22

@mudd: Csehországban a Pinkasu-n kívül még nem ittam csapolt pilzenit. Venni sem szoktam, azt lehet máshol is.

Serkoptató 2010.05.18. 23:14:40

@pif: de az a 2,5-3 font kocsmai ár.

A Regentet én is kedvelem. időnként előrukkolnak repertoáron kívüli cuccokkal is, másfél éve pl. egy mellbevágó 18-ast ittam ott.

Serkoptató 2010.05.18. 23:20:45

@mudd: a helyzet rosszabb. A SabMiller kezében van a cseh sörpiac hajszál híján fele. A Prazdroj és a szatelitmárkái. Mindezt három sörgyárban követi el.
És ahogy látom, ott is egyre többen kezdenek kiábrándulni a nagy PU-ból.

mudd 2010.05.18. 23:26:32

@pif: [b]u[/b] pinkasu, vagy a pinkasu-nal. adjuk meg a tiszteletet (a pontossaggal/nyelvhelyesseggel)! ahol mast is csapolnak, mint pilzenit, az szinte mindenhol keteselyes csehorszagban - dragabb, kevesebben isszak, kevesebbet csapolnak belole -> doglott lesz a prazdroj. :(

mudd 2010.05.18. 23:27:18

latom, a html-kod nem mukodik, szoval: u pinkasu

mudd 2010.05.18. 23:35:16

@Serkoptató: megint csak lusta vagyok most utanaolvasni, a memoriam fel tizenketto tajekan meg mar bliineso, de azt hiszem tulajdonjogilag a prazdroj tobb mint fele cseh kezben kell hogy legyen - az orszag "csaladi ezustje".

kiabrandulas? minosegben a prazdroj a nagy volumenu sorok kozott most is etalon. bar mar "csalnak" egy kicsit, komlosuritmenyt hasznalnak komlovirag helyett (ezt a budvar az orruk ala is dorgoli), de az mindmaig zsateci komlo, a kutjaik a regiek, es allandoan fozik klasszikus modszerrel (fahordok, anyamkinja) is a sort, visszakostolas vegett.

mudd 2010.05.18. 23:37:11

billenos. (kar, hogy nem lehet editalni a hozzasolasokat. keso is van, a label5 is elfogyott, staniček kortepalesza akadt a kezembe)

Serkoptató 2010.05.19. 00:41:43

@mudd: hát ezt a családi ezüstöt már elkótyavetyélték...
Ezért is óvatosak a Budvar eladásával, mert a Prazdrojon és a Staropramenen olyan könnyen túladtak.

mudd 2010.05.19. 08:34:36

@Serkoptató: utananeztem, igazad van. bar, hogy oszinte legyek a prazdroj tulajdonviszonyat nem ertettem meg teljesen - egy cege, ami egy masik cege es igy tovabb.

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.05.19. 09:37:34

@TonyCaviar: tarthatunk fokozatosságot, indulva a szokásos kínálat felől a ritkaságok irányába. így mindenki örülni fog. az is, aki nem zarándokol el pár imp Stoutért, és marad a hipereknél/szupereknél. a végén pedig azok örülnek majd, akik a zászlajukra tűzték az ügyet. és ezzel rögtön be is lehet mutatni a sörivók evolúcióját :)
ezáltal senki nem érzi magát kizárva a körből.

TonyCaviar 2010.05.19. 10:10:21

ok, én kicsit elfeledkeztem az előttem ismeretlen hiperes kínálatról. Akkor javasoljatok onnan!

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.05.19. 11:12:32

@TonyCaviar: azt mostanában én sem iszom, érthető okokból :)
biztos lesz valaki aki "megszán" minket és felvilágosít, hogy mi a helyzet odakünn a végeken
Duchemin folyton felderítő üzemmódban van

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.05.19. 11:29:38

@Mantlesorrow: "Duchemin folyton felderítő üzemmódban van "
ez szép volt! :)))

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2010.05.19. 15:58:35

@Mantlesorrow: Tegnap jártam a Tecso-ban (sic. nehogy mudd kijavítsa - :o] )és sírni való a kínálat.
A "csúcs", ami megvehető - Duvel, Erdinger világos búza, Pilsner Urquell, Carlsberg, Staropramen. Barnából a Dreher bak.
(Viszont legalább 8 féle Cider kapható...)
Tessék, lehet választani!

Más: Ma én is "felderítő üzemmódba" helyeztem magam és mivel ma ebédre Cápasteak-et csináltam a családnak Julienne-répával és gratin burgonyával, bevállaltam az Aldiban egy búzasört. (sajnos nem jutottam el mostanában a Kacsa utcába - a legutóbbi készlet meg már elfogyott) Gyenge közepes volt. Élesztőíz keveredett vmi szappanos kesernyés ízzel a háttérben, a búzasör frissessége elmaradt. Nem ihatatlan, de felejthető.

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.05.19. 17:19:06

@pif: sztem olyan népsör legyen, ami hozzáférhető, de nem liszensz. Esetleg a Staro? Az szerintem jó lenne ebből a célból. Aztán így szépen megyünk felfelé. Nagyon szép projekt lenne.
Cápasteak? tucc élni :)

Ogreface 2010.05.19. 17:50:59

Megragadom az alkalmat hogy minden sörvadásznak boldog névnapot kívánjak így Ivó napján!

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2010.05.19. 18:14:42

@Mantlesorrow: Sztem még az Erdinger búza is elférne.
Cápasteak? A tegnapi főtömet láttad volna. Hagymás alapon sörben sült, pácolt sertéstarja zöldséges rétessel, hozzá Staropamen volt otthon, bár igazából egy Altfrankisch Klosterbiert ittam volna. De mostmár csak eljutok feléd, mert kezdenek elvonási tüneteim lenni...

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2010.05.19. 18:16:59

@Ogreface: Ezt valóban meg kell ünnepelni! - :o]

falsestuff 2010.05.19. 18:25:05

@mudd: a cseheknél az üveges sörök az ottani árakhoz képest aránylag mindenképp drágábbak, mert kevésbé üveges-pártiak

mudd 2010.05.19. 21:56:51

@falsestuff: hat igen, a csapolt sor a sor, az uveges az kenyszermegoldas. az elmult evben itt is erezhetoen megnott az uveges aranya - erzodik a valsag mindenhol. egyebkent szerintem az uveges sor teszkos arat erdemes venni visznonyitasi alapnak, esetleg KEG (ja, mar a csehek is nemet roviditest hasznalnak a hordora) arat. abban nincs nagy kulonbseg mas orszagokhoz viszonyitva, azt hiszem

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.05.20. 09:37:51

what's up?
lesz valami még Prága előtt a főzőcskéből?
@pif: zöldséges rétes hm? nagyon jól hangzik
az Erdinger is jó, persze

TonyCaviar 2010.05.20. 10:23:36

Prága előtt már semmi sem lesz részemről. Az Erdinger jó ötlet, esetleg fekete krusovice, bár nem rajongom érte, de jellegzetes vizes fekete.
És akkor már jöhetne egy Gösser Bock is: kiváncsi lennék, az mivel megy jól. Elég édes mindenféléhez.

Ogreface 2010.05.20. 12:53:31

Egyébként a "madaras tesco" jobban fel van szerelve sörügyileg mint a konkurenciája.Belgából is jóval több fajta van,búza is van rendesen stb...
Tonynak igaza van,szerintem is kezdésnek a Gösser Bock nem rossz ötlet!

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2010.05.20. 23:29:20

@TonyCaviar: Hopp, a Barna Krusovice valóban kimaradt a tescos enumerációból. Magam részéről igent mondanék az eddigiekre. (Gösser Bock, Erdinger, Staro, barna Krusovice)

Bár most kicsit el vagyok telve alkohollal - felkészültem a kövezésre... - éppen túl vagyok az Veritas borkóstolóján, ahol a hazai prémium bortermelők (Bock, Gere, Tiffán, Vesztergombi, Vylyan stb.) veres cuvéeinek színe virága volt terítéken.
Azért, hogy finomítsak - nagyon jól esne most egy friss pilzeni, de télleg. Majd otthon a teraszon...
:o]

mudd 2010.05.21. 15:18:30

csak otletkent: "hosszutavu" sortesztet nem csinaltok? pl. a negyedik krusovice utan hatarozott savanyu utoiz jott elo. a teszt utan kellemetlen fejfajas, hasogato erzes masnap delig.

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.05.26. 09:56:48

főzzünk már valamit! persze tudom kibicnek semmi sem drága

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2010.05.26. 11:16:30

@TonyCaviar:-@Mantlesorrow: Mit szólnátok, ha nemcsak Anna, hanem még páran is főznénk ugyanarra a 2-3 sörre valamit?
Mit szólnátok egy előétel - Erdinger vilásgos búza, főétel - Soproni démon; desszert / sajt - Bellevue kriek / Leffe blonde hármashoz indításként. Ezek mindegyike kapható pl a Tecsóban is.

TonyCaviar 2010.05.26. 11:34:18

Nekem ez így elsőre egy kicsit meredek - már az, hogy én is főzzek, bár ötleteim vannak, a konkrét akciót nemigen vállalnám. (nem tudok desszerteket, és nem szívesen rontanék el drága herkentyűket) De nagyon szívesen asszisztálok, dokumentálok, kóstolok, stb. Hol legyen és milyen szisztémában? Két-három ember kevés helyen tud egyszerre főzni. Esetleg megpróbálhatnék szerezni egy főzőiskolai konyhát... nem tudom, odaadják-e.

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2010.05.26. 12:20:16

akkor leírom a bogaqras-rovaros történetet, lefordítva:
minden PILSNER URQUQLLE sör, de nem minden sör PILSNER URQUELLE!!!!!
na.
ne szegényítsük el magunkat egyes márkák kizárolagos toposszá emelésével
szerintem

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2010.05.26. 14:39:47

@TonyCaviar: Az előétel és a desszert sztem lehet előre kifundált hideg valami, a főételt meg két-három turnusban meg lehet oldani 1 óra alatt, míg a többiek bírálnak és kulturáltan fogyasztanak...

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.05.27. 09:52:58

@pif: jól hangzik, csak ne hétköznap legyen, vagy ha igen, akkor vacsorázzunk :)

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.05.27. 15:59:51

húha, egyre kontúrosabb a profizmus :)

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2010.05.28. 08:55:14

Off
Ma újabb felfedezést tettem.
Gyerekeknek vettem a Karamalz Zitronet, de mint lelkiismeretes, jó apa megkóstoltam előtte én is.
Ha vki ivott már Szobi csipkeszörpöt Olympus citromlével ízesítve és szódával föltolva, na az pont ilyen...
:o]

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.06.03. 09:14:44

valami-bármi? találtunk már konyhát az alkalomra? vagy még nézzen szét egyszer mindenki?
süti beállítások módosítása