Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.



Vége a lassan nevetségessé váló kakaskodásnak a skótok és a bajorok közt. Egy éve azon izmoznak, ki tud erősebb sör főzni, és ki tudja nevetségesebbé tenni a másikat. A skót BrewDog végig sokkal ügyesebben bánt a médiával, jobban kommunikált, nem meglepő tehát, hogy most ők ismerték fel: ideje véget vetni a bohóckodásnak.

Azért annyi kakas maradt bennük, hogy csak azért is győztesen akartak kikerülni a versengésből, ezért főztek egy még erősebbet és bejelentették, hogy ez a vége. Nem főznek több ilyesmit.
A főzetet Francis Fukuyama nagyhatású filozófiai írása nyomán „End of History”-nak nevezték, csak itt nem a demokrácia jelenti a történelem végét, hanem ez a sör az alkoholcsaták történelmének végét. Fel van adva a lecke a fő vetélytársnak, a bajor Schorschbrau-nak. Mit lehet erre lépni?

Az End of History egy világos belga ale, amibe skót felföldi csalánt és friss borókát áztattak, majd az eddigiekhez hasonló eisbock - eljárással fokozták az alkoholtartalmát. Nem sokan kóstolták egyelőre, ugyanis mindössze 12 üveget készítettek belőle. Az üvegeknek nincs címkéjük, mert tulajdonképpen egy kitömött állatba vannak elrejtve. Most 7 hermelin és 4 mókus készült. A preparációkat egy tehetséges fiatal taxidermista készítette kizárólag az utakon elütött egyedekből.

The End of History from BrewDog on Vimeo.

A bejegyzés trackback címe:

https://folyekonykenyer.blog.hu/api/trackback/id/tr412170313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2010.07.23. 10:10:01

Ezek télleg nem normálisak, viszont ez - is - nagyon vicces
:o]

-MJ- 2010.07.23. 10:28:59

"Már az első kortynál lehetett érezni az apró mókusos mellékízt, amit lendületes, mindent elsöprő égettgumi-aroma követett"

Ogreface 2010.07.23. 13:26:15

Most jönnek majd a bajorok, akik bőrgatyával megfojtott hegyi kecske herezacskóba fogják tölteni a még erősebb, Aberlandi gyógyfüvekkel ízesített sörüket. A neve Übermachtig Geissbock Schwanz Ausscheidunk lesz és csak a hozzá kapott lederhosenben lehet fogyasztani és csak is massból, miközben folyamatosan az "Ein Prosit" című nótát kell artikulálatlan hangon üvölteni.

Ogreface 2010.07.23. 13:35:49

"A preparációkat egy tehetséges fiatal taxidermista készítette kizárólag az utakon elütött egyedekből."

Állítólag a környéken nagyon elszaporodtak az öngyilkos kisemlősök, hiszen így szinte szobor formában maradhatnak fenn az utókornak.
Pápua Új-guineán pedig terveznek "Misszionárius utolsó lehelete" nevű extra erős sört, hogy azt mibe fogják tölteni,azt mindenkinek a fantáziájára bízom. :P

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.07.23. 14:20:47

hány fok? a videóból kiderül? lusta vagyok megnézni

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2010.07.23. 15:04:12

hermelin!!!!;-)
a brewdog.com nem is működik...túl sok látogató van

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.07.23. 15:04:52

@Ogreface: most vettelek volna fel merketingesnek a sörgyáramba - ha lenne. Persze csak félállásba - megmaradnál a másik félben kóstolónak :D

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.07.23. 16:42:22

@főzdevadász: kösz :)
mondjuk a németeknek más jellegű a humora, így nem biztos, hogy veszik a lapot és inkább lefőznek még egy erősebb verziót.

Ogreface 2010.07.23. 17:27:17

@főzdevadász: 55%!!! Nooormális?
Biztos bagóért értékesítették ezt a 12 szőrös izét... Biztos van szaga ha már "hermelin". ;-)

informatikus · http://csakajosor.hu 2010.07.24. 09:41:03

Jellemző, hogy bár £500 és £700 az ár (gondolom palack nagyság miatt), már nincs készleten. Pedig összedobhattuk volna :-)

www.brewdog.com/product.php?id=56

mudd 2010.07.26. 09:15:01

szerintem ezt a versenyt el sem kellett volna kezdeni
süti beállítások módosítása