Súlyos lelki teher, ha az ember hűtője csurig tele van nehéz pezsgősüvegekbe töltött erős sörökkel, alig lehet mozogni a kisugárzásuktól, gyorsan össze kell hívni a legavatottabb sörpusztítókat, hogy megtisztítsák a terepet.

A Toccalmatto nagyon ért a megjelenéshez, erős a vonzódása a luxushangulathoz, miközben nem tagadja meg a posztmodern punkos vonalat sem. De a pezsgősüvegnél kisebb és szerényebb palackozást nem tud elképzelni.

A Café Racer gyönyörű, sötétbarna folyadék, akár a sűrű diópác, a habja is sötétbarna, látványra világbajnok. Az első korty gyakorlatilag egy korty kávé. Homogén és unalmas. Nem is túl erős, mindössze 4,2%-os alkoholtartalmával. Lassan nyílik ki az íz, a kevéssé édes pörkölt maláta mellett megjelenik a kávébab savanyú szárazsága, majd egyre izgalmasabb aromák, száraz növényi ízek, malátázatlan magok, zabpehely teszi kopogóssá és keményvonalassá a kompozíciót. A Guinness keserűsége felé tolódik, de a reveláció elmarad.

A Rude Boy-on egy bulldog vicsorog, ami a nemzetkarakterológiai rendszer értelmében valami angolos dolgot ígér. És nem is kell csalatkoznunk. Olajos csorgású, mély narancsszínű ale, sűrű, kevés habbal, és bódító, gyümölcsös angol ale-illattal. Aztán az első korty lehűti a lelkesedésünket, mert a vártnál sokkal vékonyabb és laposabb teste van. Ízéből hiényzik az ale-ek lefegyverző gyümölcsössége, az egészet a komló uralja, a végződése szuperszáraz és keserű. Érződik, hogy sokféle komló került bele, de valahogy azt az egy üdvözítő komlót mintha nem sikerült volna eltalálni, szúrós is meg keserű is, de a vártnál kevesebb benne az öröm.

A Re-Hop az első IPA, a Toccalmatto jelentékeny IPA-kínálatából. A megjelenés és az illat itt is világszínvonalú. Klasszikus őrjítő, amerikai, virágos IPA-illata van, a színe mély, sötét barnás narancs. Tejszerű teste van, egyszerre cukorédes és szappankeserű, miközben a mélyben a kávéízű pörköltmaláta savas édessége is megjelenik.
Tudjuk a mesterről, hogy a komló szerelmese, ez tehát itt egy szerelmesvers, melyben a komló a főszereplő, és az rendesen el is van találva: tökéletesen gonosz, édes és tömény keserűség hatja át, mint valami drága méreg volna, ritka és költséges, akár egy luxus-versenyautó egy kis észak-olasz műhelyből, melyben évente csak egy pár autót gyártanak.

A következő versenyzőnk a Zona Cesarini, amiről annyit kell tudni, hogy valami ritka japán botanikusok által nemesített komló került bele. Színe tökéletes IPA-narancssárga, habja sűrű és tekintélyes. Illata parfümösen komlós. Az íze azonban teljesen más. Ez a fura japán komló a gyermekkori délelőttökön hosszan fővő gazdag húsleves szagát idézi fel – főzelékes, zöldséges, talán leginkább a zeller íze ez. Citrusossága a nullával egyenlő, édesség alig van benne, a tejes állagú testhez inkább valamiféle savanykás íz járul, ami a zellerrel társulva nem túl bíztató. Később némi szőlős íz is előkerül, de az édesség továbbra is nagyon hiányzik, valamint egyre zavaróbb a túl sok víz.



A Skizoidon egy tébolyult komlótoboz vicsorog, elég giccses dolog, de az üzenet egyértelmű: készüljetek fel mindenre! Mindenre felkészültünk, de nem mondhatnám, hogy mindent megkaptunk. A színe vöröses mélynarancs, rendben van, de az illata fura édeskés, és nem is emlékeztet IPA-ra. Ízében sem bolondít el a komló, csak moderáltan van jelen, miközben a sör maga száraz és fás ízű. Ez sokkal inkább egy bitter, és amikor erre rájövünk, már jobban is ízlik, IPA-nak inni tévedés.

Mindent összevetve a Toccalmatto látványban, illatban és habban világbajnok, de testben és ízben inkább csak okés, és ez az ősszes megkóstolt sörre érvényes – tehát tendencia. Nem rosszak ezek a sörök, de az biztos, hogy többet állítanak magukról, mint amennyit végül tudnak.