Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.


Megkérdeztük a prominens magyar sörbloggereket, kommentátorokat és boltosokat, hogy szerintük melyik a legjobb magyar kézműves sör. A válaszokat egy az egyben közöljük. (A képen két magyar sörblogger látható a legnagyobb pesti sörgyár udvarán)

Duchemin:
Black Rose

Főzdevadász:
nem kérdéses: Black Rose
Fekete Korsó
majd a Korty

Serteperte:
Az a helyzet, hogy vajmi kevés kézműves sört ittam. A világos söreik -- Mister, Szebeni, Rotburger -- elég vackok. Jó emlékű a mályi búzasör és a miskolci IPA.

Ogreface:

Black Rose. Három haverral kóstolgattuk meg ezeket, igaz nem egyszerre, Black – Gold Rose, Fekete Korsó, Rotburger, Red Devil, Boszorkány stb…, de nálunk a „Fekete Rózsa” jött ki magasan a legjobbnak. A Kortyhoz még sajnos nem volt szerencsém…

Kontár Komlókutató:
Előzetes megjegyzésként: íz alapján nagyon kedvelem a Bauer-söröket is, főleg a Drakulát, de mivel eddig az összes különlegességük különböző élettani zavarokat idézett elő nálam, inkább mégsem veszem be őket a listába. Meg persze az is bonyolítja a dolgokat, hogy a házi söröknél hatványozottan érvényesül a csapolt és a palackozott változatok közti különbség...

Egyébként valami ilyesmi lenne a rangsor az általam ismertek közül:

- Black-Rose
- Fekete Korsó
- Gold-Rose
- Stari Vörös (jelenleg nem főzik)
- Korty
- Kissler Keserű Barna
- Bors Barna
- Szögedi Nyári Boszorkány
- Serforrás világos és barna
- Rotburger mindkettő szűrelten (legalábbis csapolva)
- Amadeus Barna (Győr-Ménfőcsanak)
- Osterbräu Gyömbéres
- Serforrás Paprikás Sör
- Dósai Pannonbräu Világos (csapolva).
...ja és ha tágan értelmezzük a "magyar kézműves sör" fogalmát, akkor még a rozsnyói Kaltenecker is említésre méltó, mint finom és különleges söröket produkáló főzde. Az egyik tulajdonos magyar, azt hiszem, illetve úgy általában mindenki ért magyarul a helyen.

http://www.kaltenecker.sk/obsah/druhy-piva.php


Falsestuff:

Túl sok magyar kézműves sört nem ittam, de nálam előkelő helyen
szerepel a Fekete korsó és a Bors világos.

Pif:
Black Rose

Serkoptató:

Jelenleg első helyen a Fekete Korsót említeném, mert az véleményem szerint jobban egyben van, érettebb alkotás, noha a Black Rose-ban hosszútávon nyilván több potenciál van. Szintén jó még a Korty, avagy más néven Tokajske.
 

Jelenleg a helyzet tehát nyilvánvaló: a Black Rose a kedvencünk, amit szorosan követ a Fekete Korsó, és bejátszik még a Korty, a Bors, a Mályi Sörfőzde, a Szögedi és a Kissler. A következő héten kézműves söröket kóstolunk kampányszerűen, ahogy az utunkba kerülnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://folyekonykenyer.blog.hu/api/trackback/id/tr832339441

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.10.05. 11:26:40

A Palóc Világos (egy balassagyarmati sörfőzde gyártja) kimaradt, pedig nagyon finom. A felsoroltak közül sajnos csak a Szögedi Nyári Boszorkányhoz volt szerencsém, ami egy nagyon finom barna sör, ezt és a Palócot Óbudán egy kis lakótelepi boltban vettem.

csakegysenki 2010.10.05. 12:16:49

esetleg valaki tudja, hogy hol lehet hozzájutni ilyen különlegességekhez??

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.10.05. 12:42:08

@csakegysenki: ez egy eléggé összetett kérdés: néhány pet palackos változatot akár a piacon is összeszedhetsz (Fehér úti piac mint hivatkozási alap). viszont van olyan is, amiért utazni kell, mert BP-en nem fellelhető (megkockáztatom: tán olyan is van köztük, amit egyáltalán nem palackoznak)

frikazojd · http://kocs.ma 2010.10.05. 13:08:07

Szentandras nyert, igeeeeen :D

bacity · http://kacat.blog.hu 2010.10.05. 13:30:31

a Rotbureger pilisvörösvárról rendben van és teljesen vállalható sör. még bajor földön is megállná a helyét -

Ogreface 2010.10.05. 15:06:35

@csakegysenki: Black Rose, Fekete Korsó a "Csak a jó sörnél" kapható. Oldalt a "linkblogban" megtalálod a pontos címüket.

Hamilcar 2010.10.05. 20:49:54

Nyilván hazabeszélek, de nekem nagyon hiányzik min. egy sörcikkgyűjtő véleménye! Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy szisztematikus sörfőzdelátogatásaink miatt köztünk vannak a legtöbb kézműves sört kóstoló sörisszák.
Pl. nekem hiányzik, hogy meg sincs említve a medgyesbodzásiak szilvás és meggyes söre. Illetve szerintem veszített mindenki, aki nem volt olyan szerencsés, hogy megkóstolhatta a Bors ale próbafőzetét.
Minden esetre a békésszentandrásiak első helye jelenleg tényleg nem igazán vitatható.

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2010.10.06. 10:43:57

@Hamilcar: hát persze, hisz bloggerek közötti a közvéleménykutatás, van egy sörlevlista, ott ment a kérdezősködés;-)
az ale tényleg érdekes volt, bár én már egy kicsit fáradt állapotában futottam bele, kicsit savanykásabb volt a kelleténél
viszont szerintem lehetne egy közvéleménykutatás akkor sörcikkgyűjtőknél, vagy, kedves Tonycaviar, kérdezd meg a technikai háttér emberkéit, nem tudnak e egy szavazódobozt beállítani az egyik oldaldobozba, s akkor lehetne mindenféle szavazás időről időre....

Németh apa 2010.10.06. 18:55:54

Na hogy milyen az élet: múlt pénteken jártam életemben először Békésszentandráson (de még a környéken is), viszont kifejezetten sörvásárlási céllal.
A Black Rose-ról annyi pozitív kritikát olvastam már - nem is okozott csalódást.
A Fekete Korsó - tegnap amikor kibontottam és megkóstoltam - a mennyekbe repített. Ez maga a csoda! Viszont: a fele üveggel (1 literes) visszatettem a hűtőbe, ma pedig úgy éreztem: nincs íze, de habja egészen biztosan egy csepp se volt.
Arany Korsó: lehet, hogy nem volt már friss az anyag, amit az üvegben kaptam, de kifejezetten vízízű löttyöt éreztem kibontás után.
Összegezve: az eddigi (azért koránt sem teljeskörű) házisör-kóstolásaim alapján: legjobb a békésszentandrási barna/fekete sör (de lehetőleg frissen, s csapoltan nem is volt szerencsém hozzá).

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2010.10.06. 20:05:54

@Németh apa: csapoltan remek, hidd el;-)
ne csodálkozz, ha eltetted, a következő napra a széndioxid kimegy a megmaradt sörből, s elveszti erejét...

Németh apa 2010.10.06. 21:08:50

@főzdevadász: Hát igen...
Csakhogy két kis pohár után éreztem már az erejét, akkor néztem meg jobban a cimkét: 7 % alkohol. Ebből egy litert nagy magányomban nem akartam meginni.

vagodeszka 2010.10.06. 21:47:10

Én a vonyarcvashegyi barna Blondert ajánlanám mindenkinek jó szívvel!

Winston Smith 2011.04.05. 10:57:02

@vagodeszka: Érdekes, nekem a világos Blonder jobban ízlett.

Barman's Choice · http://scotchwhiskyblog.wordpress.com 2011.04.05. 13:12:05

Nekem az ilyen posztok -a magyar kézműves sörök- a kedvenceim a FK blogon:)
Az emlitett sörök léteznek hordós kiszerelésben is amiket egyes vendéglátóhelyek alkalmi jelleggel csapolnak vagy az más téma,más (anyagi)dmenzió?

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2011.04.05. 14:04:29

@Barman's Choice: naná, hogy léteznek (kül hogy kóstolnák egyesek csapolva?) ;)
és ahogy mondod: alkalmi jelleggel.. egyelőre
süti beállítások módosítása