A Schneider alapnév a német sörök világában, az Aventinusuk olyan dekadens akár egy pápai bársonypalást, de sosem jutott eszembe, hogy ez a sörfőzde elérhető távolságban lehet. Regensburg mellett járva feltűnt a térképen, hogy Kelheim mindössze 10 kilométer az autópályától, egy pillanatig sem haboztunk, lefordultunk.

A bajor fenyvesek tele vannak lombhullató fákkal, ezért ősszel az erdő alja vörös a lehullott levelektől, és misztikus köd gomolyog elő a geometrikus rendben álló törzsek közül. Kelheim tökéletes középkori városka, a keskeny és zűrösen kanyargó utcákat ősi kövezet borítja, járda nincs – legalábbis a központban, ahol a Schneider cégére egyre sűrűbben bukkan elő, míg végül meg nem érkezünk a képen is látható fő-fő Schneider sörözőbe, ami mögött, a kis patak túloldalán kezdődik maga a sörgyár.



A söröző belülről egy szétszerelt bajor életkép – egyetlen magányos paraszt issza a búzasörét a Schneider királyi megjelenésű búzasörös poharából, tőle a lehető legmesszebb bajor népviseletbe öltözött pincérmenyecske ül egy asztalnál és újságot olvas. Holtidő, nem is igen merünk zavarni. A látogatási idő lejárt, de nem tágítunk, ezért rövid várakozás után előkerül az üzemvezető, Günther Uhl, ötvenes, szimpatikus, tárgyilagos alak, aki végigvezet a gyáron, és öröm nézni, ahogy a látnivalók láttán, előbb-utóbb őt is elragadja a lelkesedés, és leveti a hivatalos német arckifejezést, hogy végül barátokként váljunk el.
A főzde modern épületben kapott helyet, de a kis patak így is körbekanyarogja, a bejárat előtt egy kis komlóültetvény díszeleg.



I. Georg Schneider 1855-ben a müncheni Hofbrauhaus sörmestere volt, és nagyon hitt a búzasörben. A baj csak az volt, hogy rajta kívül más nem hitt benne, ezért nem sokkal később saját sörfőzdét vásárolt Kelheimben, ahol csak búzasöröket készített. A főzde azóta is a család tulajdonában áll, a mai tulajdonost VI. Georg Schneidernek hívják. A főzőházban az ő feleségének modern szobrai állnak kiállítva, melyek ugyan nem túl izgalmas műalkotások, de velük együtt a kórházi tisztaságú üzemegység már-már egy bank előteréhez hasonlít. Az üstök 320 hektoliteresek és naponta hat főzetet főznek. Évente összesen 300 000 hektoliter sört készítenek. 11 féle sört főznek, köztük az Aventinusszal és az Eisbock-kal.



Még egy sörgyárban sem éreztem olyan illatokat mint ott. Minden résznek nagyon más illata volt, és mindegyik gyomorbavágó és érzéki. A maláta, a komló, de mindenekelőtt az búzasörélesztő hihetetlen sűrűségű, mámorító gyümölcsös élesztőszaga kicsinálja az ember érzékeit ellágyítja a józanságát, gyermekkori emlékeket kavar fel, és egészen összezavar. Nem véletlen, hogy az élesztőszag volt a legdurvább: a Schneider erjesztője döbbenetes hely. A tiszta fém és csempe helyiségben 10 bődületesen nagy, kör alakú nyílt erjesztőkád dolgozik. Az érés különböző stádiumaiban lévő sörön élő, tektonikus hab remeg, vagy éppen csak piheg. A főerjedésben lévő sör tetején fekete-sárga-barna csipkék milliói növekednek egyszerre, miközben az iszapvárra emlékeztető habfelület egésze nem is csak remeg, hanem ténylegesen hullámzik a fölfelé törekvő széndioxidtól.



Azokban a tankok, melyekben befejeződött az erjedés, a hab egyenletes kapuccsínószínű mozdulatlan felületet alkot, melynek csak a közepén található egy kis lék, ahol a maradék bubik előmásznak. Ezek a sárga tavak a Holt-tenger földöntúli nyugalmát árasztják. Leesett állal bóklásztunk a tankok közt, én serényen fotózok, azt hiszem kénytelen leszek egy hosszabb galériát is leközölni ezekről a műalkotásokról, mert ha valaki nem látja, nemigen tudja elképzelni.



Egy újdonságot is megkóstolhattunk a szortimentből: a Schneider Hopfenweizen az első bajor búza-IPA, és egyben a Bajorföldön egyre népszerűbb „hopfenstopfen” eljárással készült sörök egyike. A hopfenstopfen nem más, mint a dry-hopping, magyaril hidegkomlózás.
Sötét teaszínű folyadék hatalmas habkoronával, a gyárban is érzett gyümölcsös élesztőillat belesimul a Zafír komló határozottan citrusos aromájába. A kibogozhatatlan, döbbenetes illat és ízkavalkád szép lassan tisztul le, és végül a leginkább olyan érzés, mintha egy trópusi gyümölcskosárba másznánk bele fejjel előre: mangó, papaya, ananász, banán, minden, ami csak belefér. Hah, és nem maradt belőle, mert csak egyet hoztunk! És itthon nem forgalmazzák – még a Sörspecialistának sincs belőle. (De talán majd most ezek után!)
 

Folyékony Kenyér nagyobb térképen való megjelenítése