A Plankot a Ratebeeren 94 pontosra értékelt dunkel weizenbock-ja alapján választottuk célpontnak, de amikor először megjelentünk a laaberi Marktplatzon, senkit nem találtunk otthon.
 

A város szélén azonban egy diszkontáruházban találtunk egy-két üveggel az alapsöreikből, amit aztán Nürnbergben megkóstoltunk, és amikor megkóstoltuk, egyértelművé vált, hogy vissza kell térnünk. Hazafelé menet tehát ismét becsorogtunk a középkori várrom árnyékában megbúvó kis terecskére, és ezúttal már otthon találtuk a tulajt.

Michael Plank 35-40 év körüli szimpatikus, mosolygós figura, számos kép tanúsítja, hogy nagyon büszke idilli családjára (szép szőke feleség, szőke kisfiúk), és a World Beer Cup-on elért számos díjára. Nemcsak büszke, de boldog ember benyomását is kelti – és úgy fest, minden oka megvan rá.

A jelenlegi sörfőzde nem egy látványos épület, sőt talán egy hajszálnyit viseltes, az apja építette, de a főzde sokkal régebb óta működik. Ő a tizenhetedik generáció, aki ezen a telken ebből a családból sört főz, és a tizenhetedik, akit Michael Planknak neveznek.

Úgy mutogatja a sörfőzdéjét, mint egy gyerek a játékait, látszik, hogy boldog, ha itt lehet, és a szakma a kisujjában van. És valóban: nem akármilyen sörfőzdét találunk a jellegtelen falak mögött. A főzőház csinos, barnacsempés, semmi meglepő. Mögötte egy szűk lépcsőház kezdődik, a legalsó lépcsőfordulóban a hőcserélő van beépítve. Ha feltekintünk a lépcső tetejére, akkor két emelet magasban, hatalmas vastraverzeken megpillantjuk az örvénykádat, ha felbaktatunk hozzá, az is kiderül, hogy nem fért el a lépcsőházban, így a tank egyik oldala átlóg egy másik szobába, ahol a nyersanyagokat tárolják. Hasonló megoldásokból többet is látunk, igazi utópisztikus brauhaus, a viktoriánus toronysörfőzdéket idézi, miközben tagadja azok szigorú célelvűségét. Ez itt úgy fest, egy személyiség lenyomata inkább.

Először húzódozik attól, hogy megmutassa a nyíltkádas erjesztőt, amit hajlamosak is lennénk megérteni, de azért erősködünk: és láss csodát, végül csak bevisz a titkos szentélybe, de figyelmeztet, maradjunk csendben, mert az élesztő dolgozik, és nem szereti, ha zavarják. Ajkára tapasztott ujjal vezet be a kis terembe, melyben két embermagasságú nyitott kádban erjed a sör. Csnedben maradunk, és hamarosan mi is meghalljuk. A félhomályos termet gyomorkorgáshoz hasonlatos hang tölti meg, néha egy-egy nagyobb buggyanással – erjed a sör, és mivel itt nincsenek ipari zajok, hallatszik a muzsikája is. Szép.

Érdekes, hogy két erjedő búzasör mennyire különbözhet egymástól: a Plank habja teljesen más, mint a Schneider habja. Az másfélméter magas, darabos, maszatos, rengő csoda volt, ez itt sokkal visszafogottab, olyan sima és fehér, mint a tejszínhab, és valamiért geometrikus mintákba rendeződik.

A palackozóban már a harmadik kóstolót kapjuk, és az is kiderül, hogy nemrég Namíbiában alapított egy fióksörfőzdét, és kéthetente jár le – ő a sörmester.

Kapunk tőle egy 5 éves Bavarian Heller Doppelbockot, egy pár Heller Weizenbockot, egy pár búzasörös poharat, de sajnos a díjnyertes Dunkler Weizenbockból tegnap adta el az utolsó darabot.

A poén csak annyi, hogy kisétáltunk a sörfőzdéből és bementünk az első boltba, hogy vegyünk valamit, és az első polcon szembejött az emlegetett Dunkler Weizenbock, az utolsó palack árválkodott ott – hazavittük. A nagyágyúk kóstolása még hátravan, de egy hefeweizent a múltkor kinyitottam.

Hatalmas könnyűszerkezetű hab telepedett a rezes, mézes, mélysárga sör tetejére. Az illata klasszikus búzasör-illat de nem a Schneider-féle gyümölcsös, annál sűrűbb, konkrétabb, erjedtebb, élesztősebb, és mintha valami régi edény illata is benne volna, patinás és érett.

Szép, erős testét alacsony karbonáció hangsúlyozza ki. Mély, erős és éles ízek rejlenek benne, gyanús, hogy nem a búzától, inkább az árpától ilyen finom. Erre utal a gyümölcsösből csípősbe átforduló finom, ködös keserűsége, ami egyre élesedik, végül szinte kristályosan édes keserűséggé áll össze. Fűszeres, halványan keserű, édeskés, élesztő utóízzel búcsúzik. Jó sör, de nem mondhatnám, hogy leesett tőle az állam. Na majd a nagyágyúk.