Egyetlen esős esténk volt magára az ezeréves, tornyocskás Nürnbergre, esernyőnk viszont egy sem volt, így a tömegközlekedés határozta meg, merre tartunk. A főteret, és az öreg városházát (az is egy söröző) nem néztük meg, de a Barfüser nem okozott csalódást.

Hihetetlen hosszú lépcsősoron kell lemenni, a végén akkora pince, hogy a metró elmenne benne. Hatalmas boltívek, mindenfelé elkanyarodik, a sarkokon utcai kandeláberek világítanak. A hosszanti termekben hosszú asztalok, mellettük sűrűn beültetett embersereg, csütörtök este, teltház, a rengeteg sörrel vonuló pincéreket alkalomadtán egy-egy négyzetméternyi rövidital követi.
Leülünk az első asztalhoz, ahonnan jól belátjuk a terepet. Itt nincs is más tennivaló. Nézünk ki a fejünkből és élvezzük az idegenszerű nyüzsgést. Olyan érzés, mintha fürdőbe jöttünk volna, és a lábunkat vízbe lógatva hallgatnánk a mások beszélgetését. Tovább erősíti az érzést, hogy kilencvenöt százalékban férfiak ülnek a helyen – ilyen a német hamam.



És persze nem tea van, hanem sör, méghozzá Barfüsser-sör, amit a pince gyomrában főznek és a pince alatti pincében erjesztenek. A hatalmas pult mögött ipari méretű rézcsövek kanyarognak, abból csapolják a csaposok a barnát és a világosat, majd kicsapják a pultra, ahonnan a hangyaszorgalmú pincérek terítik a nedűt.
Mi is megkapjuk a magunkét: a Barfüsser Helles érdekes ital. Szúrós, fürdőpapucs illata van – mondjuk legyen ez az élesztő. Szűretlen sör lévén az ízében is erősen érezhető az élesztő, de közben citrusos és komlós is – igazi parasztos bajor friss házisör. Hasonlít arra, mint amit pl. a nagygörbői Club Alpenheimben lehet kapni. A korty egy pontján átveszi az irányítást a virágos komlóíz, amúgy meg kezdem úgy érezni, hogy annyira friss, hogy az már nyers. Nem egy kifinomult sör, inkább csak afféle laza skicc, de szerethető és harapható.
Nürnbergi virslit kértünk hozzá. Kis túlsütött sötét virslik, nincsen túl sok ízük, a melléadott barnakenyér autentikusan hat, de nem sokat tesz hozzá ízben. Mindegy nem haltunk éhen. És pont befejeztük, mielőtt egy segéderő eltolta volna mellettünk a kézikocsiját, melyben lerágott csontok, belek, félredobott inak gyülekeztek, hogy elvegyék az étvágyunkat. Ilyesmit eltolni a vendégsereg között az több, mint durva – látni kell, hogy ez nem az a high-tech öltönyös Németország, mint, ami a Beviálén várt minket, ez itt a középkori valóság.


 

Folyékony Kenyér nagyobb térképen való megjelenítése