Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Titan IPA

2010.12.07. 09:23 - TonyCaviar



Az IPA etalonja, a hazai sörvacsorák egyik sztárja a Titan IPA, azzal kelünk, azzal fekszünk, nézzük hát, mit is iszunk pontosan.


A szokás szerint homebrewerből lett sörfőző, 1994-ben elsőként alapított Denverben sörfőzdét, azóta a denveri kézműves söripar egészen elszállt, van egy csomó sörfőzde, és maga Colorado állam, a sörforradalom egyik fellegvára lett. Nem véletlen, hogy a nagy észak-déli irányú vízválasztóról elnevezett Great Divide Brewing Co legtöbb söre telitalálat.

Az amerikai IPA-k alapértelmezésben fenegyerekek, harsogóak, kóstolni öröm vagy gyötrelem, az átlagfogyasztónak óriási kihívást jelentenek az IPA döbbenetes illatai, és bonyolult, haragvó ízharmóniái.

A Titan IPA azért is olyan népszerű, mert a sok fenegyerek között inkább a klasszikus eleganciára törekszik. Nincsenek benne lórugásnyi ízérzetek, ezért kicsit talán populistább, de legfőképp nagyon hálásan veszi az ételpárosításokat, nem túl erős, (7,2%) és nem is őrületesen drága – 800 Ft/3,5dl.

Az illata nem hozza a klasszikus IPA-s szinaptikus vihart, inkább barátságosan édes és gyümölcsös – leginkább rostos multivitaminokat idéz, miközben élesztős és malátás is. Malátássága hordoz némi üdítő sörgyári frissességet is. Habja nem túl burjánzó, de szép tartós és egészséges IPA-sárga. A sör színe szép, komolyan világító narancsszín.
A Titan IPA nem egy nehéz sör, inkább csak közepesen testes, ezért nem is lehetett volna a 10%-os IPA-k drámai bonyolultságát belepakolni.

Íze könnyed gyümölcsös suhogtatással kezdődik, de aztán hamar rendet csinál az egyértelmű, határozott keserűség: a céltudatos komló, akár egy öltönyös titkosügynök óriási stukkerrel.

Az ízkompozíció végkicsengése száraz és egyenletes, akár a sivatag. Ebbe a könyörtelen, szép világba a Titan bizonyos finom, de rejtve nem maradó diós, mandulás felhangokkal engedi be az érzékiség luxusát.

Az utóíze hosszú és keserű, nem ereszt, a legvégén még valami fűszeres kikacsintás is történik. Hibátlanul előadott műsor, ami több mint profi hakni. Alapvetően korrekt, visszafogott, nagyon jó minőségű, egyéni extremitásoktól mentes, mainstream american pale ale. FK grat to Great Divide!


 

A bejegyzés trackback címe:

https://folyekonykenyer.blog.hu/api/trackback/id/tr942496776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.12.07. 10:18:16

néhány hasonlatod számomra egyenesen riasztó tud lenni (multivitamin, brr), de hát megértelek, magadnak akarod a földrész minden ipáját! :D

ger. duchemin 2010.12.07. 11:25:21

Honnan olyan ismerős nekem ez a pohár? :-)

ger. duchemin 2010.12.07. 11:26:56

@Pável: Nem logikus. Miért következik a szokatlan hasonlatokból az, hogy magának akarja a földrész minden IPÁ-ját? És melyik földrész, amerikai, vagy európai? Nem Földet akartál írni földrész helyett?

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.12.07. 12:36:30

@ger. duchemin: a Memmxxger Lager Schwarz pohara uilyen pl :)
de nyilván nem erre gondoltál

TonyCaviar 2010.12.07. 12:39:21

Nem, ez az 1516 nevű bécsi brauerei ajándéka. Amúgy a Rastal gyár Harzer fedőnevű pohara, a legszebb, ami söröspohárban létezik, és legismertebb megjelenési formájában a Corsendonk pohara. Ilyet használ a Pater Marcus is, csak kicsiben.

Ogreface 2010.12.07. 21:27:51

Nagyon finom kis IPA, ha ilyen íze lenne a multivitaminnak, már a fülem is virágozna...

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.12.08. 13:56:16

@TonyCaviar: nekem is ez a kóstolópoharam a megfelelő sörök számára
süti beállítások módosítása