Jól bevált Blaha Lujza téri aluljárós boltom ismét elkényeztet. Újabbnál újabb kövér literes pillepalackok tűnnek fel, újabb és újabb designok és németes nevek tűnnek fel – ebből a pultból úgy fest, van mozgolódás a kisüzemi piacon!
A múltkor már volt szerencsém a Corvinburg barnához, most elcsíptem a vöröset. A színe szép - konkrét piros, mintha meggylé volna, a habja gusztusosan sárgás, virgonc, lassan múlik. Az illata csehes valamiért – a maláta egyik jellegzetes illata. Apró szénsav, kellemes, előretolt komlósság jellemzi, azonnal azt érzed a szájban. És igazság szerint a végén is azt érzed. A komló ereje jó, de maga a komló nem elég karakteres – kiváncsi lennék, milyen komlót tettek bele, de az az érzésem, hogy targetet vagy fuggles-t, vagy nem is tudom, mi kéne az ír vörösbe, azt nem találtak, és valamelyik itthon könnyen hozzáférhető német komlót használták – ha a sörfőző olvassa ezt, és tévedek, kérem, javítson ki!
A maláta már jobban illik a műfajhoz – érezhető, hogy egész finom aromája van, de sajnos nincs belőle elég, következésképpen sok a víz, sovány a sör, de még így sem szörnyű. Még egy kis medvecukros sziruposság is befigyel, ami nem rossz.
Amúgy meg le a kalappal, ez már a második vállalható sör Orgoványból, akik pedig a Magyarok Sörével kijelölték a magyar sörfőzés tragikus mélységű végpontját – úgy ízben, mint imázsban. Szóval úgy fest, hogy mi magyarok ír vörösben jók vagyunk – volt Tapolcán, állítólag az is nagyon jó volt, meg van még Szegeden, az sem rossz, és ez sem rossz.
