Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Interjú a Pivóval

2011.04.12. 09:10 - TonyCaviar

A Pivo söröző csak pár hónapja nyitott, de máris kivívta magának a közönség elismerését jó söreivel, szakértő kiszolgálásával, és hazánkban egyedülálló, amúgy meg tökéletesen magától értetődő sörcsapolási koncepciójával: a vendégcsap gyakorlati működtetésével. A Pivo egyik tulajdonosát kérdeztük.


FK: Miből lett a Pivo?
Pivo: A Gépirat Kft. 2003-ban alakult, fő tevékenysége a könyvkiadás volt. Már a megalakulás pillanatában eldőlt, hogy a későbbiekben egy sörözőt szeretnénk üzemeltetni. Az akkori jogszabályok azonban nem tették lehetővé, hogy a Csehországból szerezzük be a sört, csak a már itthon ismert sörök kiskereskedelmi forgalmazására kaphattunk volna engedélyt. Sokszor jártam Csehországban, tetszettek az ottani sörözők, azok hangulata, a jó sörök. Ezt szerettük volna Budapesten életre kelteni. A sör közvetlen behozatala, mivel alkoholtartalmú áru, meglehetősen bonyolult és költséges jövedéki engedélyezési eljárás nyomán lehetséges, illetve maga a behozatal lebonyolítása sem egyszerű. A jövedéki adó mértéke egyébként bizonyos esetekben az áru nettó értékét is meghaladja, illetve a magyar jövedéki adó nagyjából duplája a csehországinak, ami az ismert árkülönbözetet is megmagyarázza. A sör idefuvarozása is igen problematikus kérdés, mivel a viszonylag kis mennyiségek miatt gazdaságtalan.



FK: Jól megy a kocsma?
Pivo: Ezt a kérdést két oldalról tudnám megközelíteni. Elmondhatjuk, hogy a cseh sörök iránt nagy az érdeklődés, azonban jelenlegi sörözőnk igen kicsi, a méretgazdaságosság még kérdéses. Foglalkozunk annak a lehetőségével, hogy nagyobb helyiségbe költözzünk, ahol egyrészt több vendéget tudnánk fogadni, másrészt egyszerre többféle sört csapolhatnánk, legalább 12-15-félét, illetve nemcsak a szomjúság, hanem az éhség csillapítására is be tudnánk rendezkedni.

FK: Elméletben az összes Csehországban fellelhető sört be tudja hozni, vagy egy-több nagykereskedővel áll kapcsolatban, és az ő termékeik közül válogat?
Pivo: Elméletben az összes Csehországban fellelhető sört be tudjuk szerezni. A söröket cégünk közvetlenül a csehországi sörgyáraktól szerzi be. Jelenleg két sörgyárral állunk kapcsolatban, de lehetőségünk van további sörgyárakkal is szerződni. Választékunk bővítését a sörgyárak korábbi szerződései korlátozhatják, valamint az a tény, hogy mi csak a PIVO Söröző részére - azaz kis tételben szerezzük be az árut. Tudni kell még azt, hogy a fogyasztói ár megállapításánál a szállítási költséggel is kalkulálnunk, fontos, hogy a sör eladható legyen.
Minden korábbi híreszteléssel ellentétben a PIVO nem a Černá Hora sörgyár márkasörözője, csupán arról van szó, hogy a széles választékot kínáló Černá Hora söreit kezdtük el elsőként csapolni és üveges formában kínálni.



FK: Milyen sörökre számíthatunk a továbbiakban? Hogy működik a vendégcsap intézménye?
Pivo: Karácsonytól kezdve már Bernardot is rendszeresen csapolunk, az országban elsőként. A kínálatot terveink szerint folyamatosan változtatni fogjuk. A novemberi nyitástól eltelt rövid idő alatt már a protivíni, a jihlavai és a Vysoký Chlumec-i gyár söreiből is csapoltunk, illetve csapolunk. További sörgyárakkal jelenleg is tárgyalunk, ami, még cseh nyelvtudásunk birtokában is, sokszor eléggé nehézkesen és lassan megy – tisztelet a kivételnek.
A Pivo sörözőben a sörökről (illetve a sörgyárakról is) minden esetben konkrétumokat tartalmazó tájékoztatást kívánunk adni, hogy megkönnyítsük a választást az igényes és értő sörfogyasztók számára, akiket egyébként legkedvesebb vendégeink közé sorolunk.
Aktuális sörkínálatunkról a pivo.hu honlapunkon adunk tájékoztatást. A fenti problémák miatt azonban előfordulhat, hogy a honlapon feltüntetett valamely termékünk éppen nem kapható.
 

Címkék: interjú cseh söröző

A bejegyzés trackback címe:

https://folyekonykenyer.blog.hu/api/trackback/id/tr402817507

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pivo söröző 2012.11.16. 08:31:12

Helyszín: 1136 Bp., Hegedűs Gyula u. 22. Látogatás: 2012. október 10. 18:30-23:00 > A férfi mosdóban található, sörben úszó cseh leányka képét látván biztos kiszárad a férfiember torka. Adatlap Elérhetőség: +36 20 959 0621 Web: ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gyutyka 2011.04.12. 12:45:54

"hogy működik a vendégcsap intézménye"???

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2011.04.12. 13:02:18

@gyutyka: röviden van egy v több sörcsap, amin nem állandó sörök vannak, hanem inkább érdekes fajták váltják egymást. ma ez ugye a multik által szponzorált sörözőkben szinte elképzelhetetlen. (mármint, hogy külsős cég sört verjék csapra)

Gérard Duchemin 2011.04.12. 14:18:55

@Mantlesorrow: Meg hát micsoda szégyen lenne, ha kiderülne hogy a borsodi, soproni, budapesti, pécsi egy nagy szar, de a vendégcsapon finom folyik ki :-)

Flathead 2011.04.12. 15:25:45

A sörök kiválóak, de ez a cseh sörgyártás érdeme. A hely érdeme, hogy megajándékoz bennünket a lehetőséggel. Minden esetre nyitás óta egyre drágább sörök vannak. Mikor legutóbb voltam (kora délután pénteken már a pultnál is foglalt táblák voltak - gyakorlatilag nem lehetett bejutni és sört inni) akkor csapolva 630-ért volt búza, 630-ért szűretlen világos, 630-ért erősebb barna, 530-ért gyengébb barna és 390-ért egy 10 fokos.
Eddig ahányszor voltam, mindig más pultos volt, akiknek a mozdulatain, kiszolgálásán azt érzékeltem, hogy ilyet még soha nem csináltak (nem rég egy fiatal srác, utóbb egy hölgy) - nem nevezném semmiképpen fantasztikusnak.

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2011.04.12. 15:59:56

@Flathead: a hely érdeme hogy megküzd a bürokráciával. ha olyan könnyű lenne, már több hasonló egység működhetne.
annak idején ha jól emlékszem kint volt a weboldalon, hogy bevezető árak, 630-ért simán kapsz magyar löttyöt is, tehát - a mai magyar piacon - az ár versenyképes.

mattphilips 2011.04.12. 16:07:04

@Flathead: Amikor nem a tulaj van bent, akkor az általában azért van, mert akkor szereznek be árut, és ilyenkor lehet az, hogy mások vannak bent helyette (akiket említesz, azok talán a felesége és a fia). Ez elég ritkán fordul elő szerencsére, szerintem csak rosszul fogtad ki. 1-1 napra, ráadásul úgy, hogy nem mindig lehet kiszámítani, nem éri meg képzett munkaerőt alkalmazni, és nehezen is lehetne találni. Ez a helyfoglalás-dolog, ráadásul a pult mentén, még a sarokban is, tényleg idegesítő (csütörtökön, pénteken és szombaton pedig egyszerűen felesleges, hiszen úgyis megtelik a hely). Abban is igazad van, hogy nagyon elszálltak az árak, de ez valamennyire meg van magyarázva az interjúban, és ettől függetlenül is megy a hely (én is emelnék ennyit ebben a szituációban), főleg annak tekintetében, hogy a környező kocsmákban 500 Ft körül mozog a csapolt Dreher, amit nem kell különösebben továbbgondolni..

Az biztos, hogy nem hibátlan hely, de örüljünk, hogy egyáltalán van ilyen. Iszonyatosan nagy űrt tömött be a hazai piacon.

JanDítě 2011.04.12. 16:08:16

@Flathead:
végre megtudtam az árakat.kicsit azért elszomorít hogy duplája mint kint(bár számítottam rá) de leírtátok miért..jövedéki adó+behozni csehországból...de azért elfogok menni. Kvazar és Velen a legjobb

JanDítě 2011.04.12. 16:13:46

@mattphilips:
bár azért ha belegondolok hogy egy utcával arrébb 500ért csapolnak Drehert itt meg mondjuk 630-ért kapok pl Velen-et(ahogy nézem azt csapolnak) akkor egyértelmű hova ülök be...

Flathead 2011.04.12. 16:31:25

Igen, igazad van - nem könnyű. Van akiknek persze könnyű : lásd a romkocsma hálózatot a Belvárosban.. minden létező előírás áthágásával üzemelhetnek vagy ott a West Balkán akik több évig üzemeltethettek engedély nélkül, koncertprogramos honlappal.. melyről a hatóság "nem tudott" . Milyen magyaros véletlen, hogy amikor egy ilyen üzleti kör akarja, akkor hirtelen a törvényhozás bevezeti a vendéglátóipari egységek "könnyített" eljárás szerinti üzemeltethetőségét - nyithatását ? Aki meg nem a népi zenekar tagja, az szenvedjen a szabályokkal. Értem én ezt. Én egyébként szerettem az ezt megelőző sörözőt is ugyan ezen a helyen : ha jól emlékszem 350 vagy 380 volt a Staropramen. Azért a mostani sörök nem a duplájukba kerülnek odakint egy Staropramennek. De erről is szól persze a riport, hogy mi miért van. Az biztos, hogy idehaza először éreztem azt a cseh sör élményt-ízt-illatot, amit odakint persze az ember állandóan érez és élvez.

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2011.04.12. 16:49:12

@Flathead: ha tudod hogy így működik akkor kár belemarni.
idehaza ez az élmény ennyibe kerül. köszönhetően sokmindennek.
és azért ne felejtsük el, hogy a Starot az egyik nagy (Borsodi) hozza be, nem kis mennyiségben.

Flathead 2011.04.12. 16:55:46

@Mantlesorrow: Igen, mindezt tudom, tudjuk. Csak ha már elhangzott, hogy szakértő kiszolgálás.. abban nem csak a finom sör van benne. A kezdeményezés kikezdhetetlenül jó - szerintem az egy kényszerű rossz, hogy egy ilyen filozófia mellett ilyen kicsi helyen működnek. Remélem, hogy tudnak máshol bővülni, mert ennyiféle sört csapolni ilyen kis helyen nem lehet túl rentábilis. Nekem nem hiányzik mindenáron a nagy konyha sem.

barumka 2011.04.12. 17:15:53

50 méterre lakom a Pivnkább fizetek ennyit egy jó sörért, mint a magyar selejt vizes sörökért 450 et. Ez van. Én örülök a helynek, csak tényleg nagyon sokan jelentkeznek be. Én adtam tippeket már más sörökre is, mivel lelkes Csehország imádó vagyok. Sokszor van szerencsém ebben a csodálatos országban napokat eltölteni, sörözni:-)

29 Palms 2011.04.12. 21:07:12

Sok sikert a helyhez, kifejezetten örömteli kezdeményezés, ha Budapesten járok biztos hogy beugrom. Nakládaný hermelín és pivní sýr nincs esetleg tervbe véve a sör mellé...?

szerénységem 2011.04.12. 21:23:58

390 és 550 között vannak a sörök. Korsó, illetve félliteres üveg. Vannak 0.33-as üvegek is azok 400 körül vannak. Nekem még sosem érkezett rossz, illetve rosszul csapolt vagy kiöntött sör a pulttól. Hajrá, és várjuk a nagyobb helyet.

Ogreface 2011.04.12. 21:29:13

Ne felejtsük el, hogy van ahol 600.- felett van egy csapolt Soproni ára, ezek ahhoz képest ajándék áron vannak.
Talán egy hibát szeretnék megemlíteni, néha kicsit túlhűtöttek a sörök. A múltkor a Bernard világos volt hidegebb egy kicsit a kellemesnél. Tudjátok, a legjobb azon a bizonyos hetedik lépcsőfokon... :)

Serkoptató 2011.04.13. 08:12:05

Ez a bizonyos foglalt táblázás viszont tévedés. Egy ilyen kicsi helyen nem lenne szabad.
Aki befér, benn van, aki meg nem, az úgy járt.
Így még vendéget is veszíthetnek, ami ugyebár gazdaságilag sem szerencsés.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2011.04.13. 09:08:57

@barumka: ha még csak vizesek volnának a magyar sörök...
@Flathead: Sztem ár-érték arányban teljesen rendben van. Ráadásul a fél liter az náluk nem 3 deci sör 2 deci hab
Engem egyedül a Tv zavart...
Amúgy hajrá!

Gérard Duchemin 2011.04.13. 09:41:37

@Flathead: Összesen 3-an dolgoznak (inkább ketten), és szerintem marha jól veszik az akadályokat, a vendégrohamot. Lehet hogy még nem vérprofik, de a profizmusnál 100-szor többet ér a sör szeretete, meg az az igyekvés, hogy igazi sört adjanak a vendégeknek. Maximálisan tetszik nekem.

Gérard Duchemin 2011.04.13. 09:45:07

@29 Palms: De. Hermelin, és utopenec már most van, és ígéretük szerint más is lesz.

Flathead 2011.04.13. 11:03:05

@Serkoptató: Amikor én pár napja bent jártam, akkor az egyetlen "asztalnál" foglalt tábla volt (nem ült ott senki) foglalt volt az utca felőli pult végig (nem ültek ott) és foglalt volt a csapszék előtti pult. Balra ahogy bemegyünk, ott voltak a szélén. Persze ilyenkor is lehet sört inni, amíg meg nem érkezik a foglaló ember.. de hát ugyebár nem "csak" a jó sörért jár az ember egy jó helyre, hanem hogy a barátaival egy jót beszélgessen. Azt nem lehet úgy, hogy 10-20-30 perc múlva fel kell állni. Én inkább ilyenkor elmegyek máshova. Igazi megoldás egyébként nyilván egy nagyobb hely lenne = aminek 3x 4x nagyobb a bérleti díja. Egyébként tényleg nagyon barátságosak, a TV felesleges és zavaró, a sörök hibátlanul vannak csapolva, jó hogy vannak rövid ismertetők a nedűkről.

Řezané 2011.04.13. 15:12:30

A 'vendégcsaphoz': azért azt tudni kell, hogy ezek mind a K Brewery Trade cégcsoport sörfőzdéiből vannak, vagyis inkább a Bernard a 'vendég'.
www.kbrewery.cz/nase-pivovary

Serkoptató 2011.04.13. 15:49:55

Nem a csap a vendég, hanem a sör!

Belvedere 2011.04.14. 13:27:43

Egyetértek Humulus Lupulussal - mi a rettenetes dohányfüst miatt nem is járunk oda már egy ideje. A sör viszont tényleg jó.

PIVO 2011.04.23. 19:43:54

Helyesbítés a tulajdonos kérdéséhez:
A Pivo sörözőt egy gazdasági társaság (kft.) üzemelteti (egy „harmadik személytől” bérelt ingatlanban).

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2011.10.09. 18:38:15

Az, hogy a pivo.hu honlap nem elérhető, az csak átmeneti jelenség vagy valami baljóslatú jelzés a hely fizikai létezésére nézve?

Atekboy 2011.10.10. 10:58:32

Szerencsére csak átmeneti jelenség, az oldal ismét elérhető.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2011.10.10. 18:29:49

@atekboy: Igen látom, ezek szerint a sörválaszték frissítése miatt volt szünet. Pedig titkon reménykedtem, hogy esetleg nagyobb helyre költöznek...

Atekboy 2011.10.10. 22:12:10

@promontor: Magam felé hajlik a kezem, de én kifejezetten szeretem, hogy kicsi, ezáltal családias légkörû a hely. Persze kívánom, hogy Simkó Úréknak minnél jobban menjen a biznisz, és, ha erre egy nagyobb placcon több esélyük van, akkor tegyék amit tenniük kell!

Discus 2011.10.12. 09:58:41

@atekboy: ..."akkor tegyék amit tenniük kell! " és költözzenek ide a kerületbe

Gérard Duchemin 2011.10.13. 09:45:16

@Discus: Az jó, én is a XI-ben lakom.
süti beállítások módosítása