Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.



A múlt hétvégi real ale fesztivál teljesen fellelkesített. Már onnan hazafelé tartva be akartam térni a neves BrewDog bárjába de annyian voltak kívül-belül, hogy esélytelen volt. Az egyetlen megoldásnak az tűnt, ha nyitásra érkezem. Így tettem, bent voltam, kóstoltam!:)
 


A délután négy órai nyitáskor léptem be a skót punk sörfőzde, a BrewDog edinburgh-i egységébe. Kicsit zavarban voltam, mert az előző napok tumultuózus jelenetei után teljesen egyedül tébláboltam a bárban, a személyzet még a padlót sepergette. Kérdeztem, hogy oké-e minden, mondták, hogy ennél okébb már nem is lehetne, így a pulthoz lépve készen álltam egy újabb sörkalandra. Pár mondatban összefoglaltam a pultosnak miért jöttem, aki örömmel konstatálta, hogy Magyarország Európában van. Ez punk volt. Sebaj, kompenzálta a kedvességével és alig értem a mondandóm végére, hogy én itt egy ismerkedést szeretnék tartani a brewdog-i minőséggel, szó nélkül nyúlt a kis poharakért és egy-egy korty sört engedett beléjük mindegyik sörcsapból. Minták voltak. Ahogy a magyar sörblogokat olvasgatom, úgy vettem észre, ez egy normális dolog jobb helyeken. Vagy legalábbis elvárható. Bár a munkám során én is gyakran csináltam ilyet és úgy általában a legtöbb helyen ahol az elmúlt években jártam Skóciában így tesznek, azt nem gondoltam volna, hogy a BrewDog nem olcsó nedűinél is megkapom ezt a lehetőséget. Először három kis mintát tett elém. Elmagyarázta mind a három sör jellegzetességét, nevét.



Megízlelgettem őket, kérdeztem ez az íz mit jelent, honnan van, stb, stb. Nagyon készségesen válaszolt és nekem úgy tűnt elég magabiztos a tudása. Az első sörkorty egy 4.1%-os "twisted lager" típusú Trashy Blonde nevű ital volt. Hogy a twisted lager pontosan mit jelent arról csak sejtésem van, remélem a kommentekben majd valaki elmagyarázza. Valami olyasmi a tippem, hogy az adott sör stílusánál nem megszokott dologgal "turbóznak" rajta egyet. Legalábbis az én angoltudásom szerint a twist csavarást jelent, ebből gondolom. Maga a Trashy blonde azt hiszem rászolgált a nevére. A pultosom szerint ez az alapsör, mindenkivel ezzel kezdik az ismertetést ha brewdog újonc. Számomra egy gyenge citrusos könnyedséget és egy zavaró kesernyés dominanciát jelentett "szőkesége" és olyan emlékeket idézett, ami miatt nem szerettem meg eddig a sörözést. Valahogy nem találtam meg benne az egyensúlyt a tropikális, könnyed jegyek és a száraz,erős kesernyéssége közt. Csak a lágyabb citrusos jegyek miatt nem a légypiszkos, ragadós pultú, Balaton parti hekk mellé csapolt sörök jutottak eszembe. Na ez nem..

A következő minta egy mélyborostyán színű sör volt. A típusa szerint ez "amber" sör, gondolom nem véletlen. Ebből kértem egy teljes csapolást, mert ízlett, gondoltam amíg elfogyasztom, körülnézek. A sört egy hasas tulipán formájú pohárban kaptam, nagyon jól nézett ki. Szép sötét szín, kávés barnaságú masszív habkorona. A hab egészen addig kitartóan és változatlanul trónolt a sör tetején, amíg nem mozdítottam a poharat. Akkor viszonylag gyorsan eltűnt de szerintem ha egy hétig nem nyúlok a pohárhoz, a hab akkor addig megmaradt volna. Tetszett. Nem túl erős de könnyen felismerhető illatok. Kevés mogyorós, gyenge füstös és egy nem túl tolakodó komló illat. Ízében egy kissé fanyarabb, talán a füstös aromák? Tényleg finom, az tetszett benne, hogy nem lógott ki semmi íz a sörből, komplex, remek egyensúlyokkal. Még a magamfajtának is elfogadható kesernyésség, szerintem a komló is valami nemesebb fajta lehet benne és van egy lágy karamellás lecsengése. Nutella light. Valami ilyesmi. A sör neve 5AM Saint.



Amíg az 5AM Saint a poharamban figyelt, körbekémleltem a helyiségben. A BrewDog Edinburghban a Cowgate közepén van, szerintem zseniális helyen. Ez a Cowgate egy hosszabb utca, pár méternyi különbséggel lejjebb mint a világhíres Royal Mile. Az utca régen is és ma is a tivornyázó fiatalok kedvenc helye, tele bárokkal, hostelekkel, turistákkal, főleg a 18-30 éves korosztályból. A Brewdog bár elhelyezkedése stratégiai szempontból tökéletes, nem is lehetne jobb helyre elképzelni egy ilyen brigádnak a sörözőjét mint a Cowgate szűk, sötét boltozatokkal, rockkocsmák szomszédságával teli milliőjében. A fotókon látszik a belső kialakítás,amolyan indusztriális-minimális-trendi urban punk stílus keveréke a hely. Semmi felesleges cicoma. Az asztaloknál sörlista, egy másik kis füzetecske amiben a söreiket egy táblázatban az azokhoz passzoló ételekkel, édességekkel és sajtokkal párosítják. Egyfajta kulináris kalauz. Érdekesség, hogy egyedül a Tactical Nuclear Pingvinnél nem sajtot nevesítettek a sajtnak szánt rubrikába, hanem egy szivart javasoltak mellé élvezeti értéknövelőként.

A sörcsapok fekete fémhengerek, nincs rajtuk más csak a cég logója. A sörök naponta váltakoznak, amikor ott jártam, kilenc sört csapoltak. Öt Brewdog sört és négy vendégsört. A palackos sörök közt a legtöbb BrewDog kiadás megvan, plusz rengeteg "The Kernell" palackozás, számos sör a Port Brewerytől és sok Mikkeller variáció. Az üveges BrewDog sörök közül a Tactical NP és a Sink The Bismarck is tucatnyi mennyiségben állt rendelkezésre. A pult mögötti polcon ott figyel egy mókus is.....:))



A hely szerintem kissé drága, fél pinteket csapolnak kb. olyan árban mint máshol egy pint. Na jó, ez a "különlegesség" miatt van talán. Viszont van lehetőség az üveges söröket megvásárolni elvitelre is és lehetséges két literes kiszerelésben is megtöltetni palackot,szintén elvitelre.

Vissza a sörökhöz. Szerettem volna megkóstolni a csapolt Tokyot is, ami 18% feletti imperial stout (ha jól emlékszem) de olyan ára volt, hogy arról egyelőre lemondtam. Ja igen, a Tactical NP és a SinkTB "nip" mennyiségben 5 fontért is kapható. A nip tulajdonképpen egy "whisky-nyi" mennyiség azaz 0.25 cent. Megkérdeztem, Paradox nem volt, az csak üveges kiszerelésben van és limitált mennyiség időről időre. Van egy másik, szintén limitált sörük az Abstrakt, ezek ízesitettek. Pl vanilia, feketeribizli, málna, chilis csoki, stb.

A személyzet fiatal, tényleg passzolnak a cég imázsához, normálisak, jó fejek és tényleg minden sörös kérdésre tudnak válaszolni. A legnagyobb tudással egy kb. 20 éves, szeplős pultoscsaj rendelkezett, nem csak a Brewdog cuccokról hanem az összes kapható sörfőzdéről, söreikről, komlókról, mindenről.

Ezért is tőle fogadtam el a következő sört amit ajánlott, ez pedig egy Mikkeller Koppi IPA 6.9%-os alkotás volt. A Mikkeller név ismerős volt a magyar sörblogokról, tudom, hogy gypsy brewer, meg híres, meg jó. Az ajánlás szerint a Koppi nevű söre egy dán kávépörkölő üzemről kapta a nevét és állítólag etióp kávé is van a sörben. A színe sötét narancs, nagyon keménynek tűnő de kevés hab. Én se az illatában se az ízében nem fedeztem fel semmiféle kávét, ha nagyon erőltetném az analógiát, talán egy kapucsinót még belemagyarázhatnék. Sokkal inkább éreztem egy nagyon markáns malátás, nagyon illatos komlót, grépfrútot,egy kis "zöldet" (igen, azt a zöldet) benne. Aromás, picit fanyar. A lecsengésében talán volt valami mokkás. Azt érezni, hogy komoly munka és talán csak én nem vagyok elég műértő hozzá, de szerintem az, hogy coffee ipa-ként nevesítik, kicsit becsapós. Enélkül is szerintem egy karakteres alkotás. Nem volt rossz. A csapolt kínálatban volt még egy Mikkeller-Stillwater koprodukció, OurSide nevű sör. Ezért majd még visszamegyek..



Összességében a hely passzol a cég ideológiájához. Kb. ezt vártam. A sörök.. lehet,hogy szentségtörés vagy amatőrizmus, de az a véleményem, hogy (abból a kevésből) a Brewdog sörei valahogy olyan elsietettnek tűnnek. Mintha mindenáron a trend tetejére, az élbolyba igyekeznének, közben valahogy nem találtam meg benne a kiugró minőséget. Persze két vagy három alkotásuk után nem akarok ítéletet hozni. És az is lehet, hogy pont ez a ház stílusa. A túlzások, a meglepő karakterek, a szélsőségek. Nem tudom. De biztosan visszamegyek még,mert ennek a végére akarok járni.
És hátha elkapok egy Paradoxot is..
folyt.köv.

A bejegyzés trackback címe:

https://folyekonykenyer.blog.hu/api/trackback/id/tr363005268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2011.06.22. 13:00:29

> A túlzások, a meglepő karakterek, a szélsőségek.

Ez a punk:) Bár nekem pont a Punk IPA volt csalódás, mert semmi ilyen arconrúgást nem találtam benne.

A twistedben meg jól tippeltés, szerintem is ezt jelenti, mintha olvastam is volna valahol, de most hirtelen nem találom.

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2011.06.22. 16:58:04

ahhhh...sárgulok és csorog a nyálam

Barman's Choice · http://scotchwhiskyblog.wordpress.com 2011.06.23. 15:08:55

Visszanéztem tegnap,megkóstoltam az OurSide nevű Mikkeller-Stillwater 2 gypsys kooperációt..
Olyan volt mint a Koppi lightos kiadásban.Kevésbé intenzív,nkább maátásabb,édesebb.A csapos szerint ez közel áll a belga típusú alkotásokhoz.Annyira nem volt izgalmas.
Utána egy másik helyen megkóstoltam ezt csapolva:
www.williamsbrosbrew.com/historicales.php

Froach-heather ale,azaz vadvirágos karakterek.Illata elsőre olyasmi volt mint a kenyértészta(talán élesztő?)Hagytam kicsit kinyilni,aztán már piskótás,mézes illatok jöttek.Lágy volt és jólesett:)Könnyen iható ale.

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2011.06.24. 13:54:21

fine Lalikám, egyre jobb vagy :)

szóval a Brewdog egyszerű hypenak köszönheti magas árszínvonalát? :)

amúgy nem tudom ki tudja, de ők pl 0,33 dobozban is hoznak forgalomba söröket

Bud Taste 2011.06.24. 16:57:41

Szia Barmans Choice!
Sok szép emléket ébresztett az írásod!
A Bannermans-nál kóstoltam a Cowgate-n én is az első Fraoch-t amit azóta sok real ale követett. Régebben ott volt 3+1 ingyen akció is. Edinburghban a kedvencem a Guildford Arms a Princes str-i Burger King mögött, ahol a kedvenceim mindig vannak (Bitter and Twisted, Deuchars, Stewart) illetve az általad említett Bow bárban a Landlord és a Wherry. A Halfway House-ban a Workie Ticket és a Blue Blazer-ben a Trade Winds amit kár lenne kihagyni.
Üdv.
Bud

Barman's Choice · http://scotchwhiskyblog.wordpress.com 2011.06.24. 18:41:26

@Mantlesorrow: bár nem tudom ki Lali..de pl szerintem nagyban hozzájárul a Brewdog áraihoz ami "mögötte" van..Elég drága alapból is az üvegeseik meg a dobozosaik is,csapolva se egyszerű az ár..csak egy pár sörüket kóstoltam,meg nem is vagyok szakértő vagy fan de nekem mindegyikben valami kicsit sok..
A whiskynél azért eléggé kifinomultak az érzékszerveim és azt gondolom néha bizonyos karakter túl vannak húzva a Brewdognál.Persze,lehet ez a sörnél igy van jól,hogy belemászik az arcodba a komló,van ilyen más jegyekkel a whiskynél is.De az én óvatosabb sörízlésemnek jobban tetszenek más sörfőzdék ale alkotásai.És ez csak egy részvélemény,kb a Brewdog paletta harmadánál..(ma is bementem,csak már nem akarok túlszerepelni itt:))

Barman's Choice · http://scotchwhiskyblog.wordpress.com 2011.06.24. 18:43:24

@lilakutyak: ne is mond,azóta naponta sörözök:))nem lesz ez igy jó..
igyekszem ale típusokra "vadászni",az tetszik benne,hogy az eddigi -számomra-taszító szénsavas keserűség helyett vannak benne ízek.És lágyak,szénsavtól nem "terheltek".

Barman's Choice · http://scotchwhiskyblog.wordpress.com 2011.06.24. 18:46:50

@Bud Taste: Hello Bud:)
Az új törvények szerint ilyen akciókat már nem lehet csinálni,szóval marad a fizetés minden csapolás után:)A Guildfordban voltam pár napja,egy Orkney Dark Islandre.Jó kis hely,csak a személyzet nem túl barátságos most..
A legtöbb bárt,pubot,hotelt ismerem itt csak a sör szelekciókat kezdem el felfedezni pár napja:)eddig lekötött a whisky:)
Ami valljuk meg,sokkal jobb mint a sör:)))
(bocs:)

ozur 2011.06.28. 12:54:01

Én eddig 2 Brewdog sört kóstoltam, a Punk IPA nem jött be annyira, vannak jobb IPA-k, az általad is kóstolt 5AM Saint viszont tényleg jó. A TNP-t és a StB-t viszont nagyon megkóstolnám, csak a szállítási költség majdnem annyi, mint az egyébként sem olcsó sör maga... de ha kint lehet kapni a kocsmájukban is, akkor majd ott megkóstolom, úgyis akartam Skóciába menni.

Bud Taste 2011.06.28. 21:55:43

@Barman's Choice:
Szia Choice!
Semmi gond...
Michael Jackson is whisky kóstolással kezdte és Beerhunter lett belőle.
Nem mondom hogy egy 18- vagy 30 éves Highland Park nem izgat fel, de a dram árán inkább iszom pár korsót ez nekem nagyobb élményt nyújt. Amúgy én nem barna és porter söröket kóstolnék, hanem Best Bitter-t meg IPA-t, Skócia szerintem inkább ezekről szól, ha sörről van szó.
Üdv.
Bud

Barman's Choice · http://scotchwhiskyblog.wordpress.com 2011.06.28. 23:32:34

@Bud Taste: Mindenképp végig kóstolom azokat a típusokat amiket az ezt megelőző posztban a fesztiválfüzetben láttam:)
azért én ilyen helyeken még mindig jobban feltalálommagam mint egy sörözőben:)

scotchwhiskyblog.wordpress.com/2011/06/28/whisky-shops-of-edinburgh-cadenheads/

scotchwhiskyblog.wordpress.com/2011/06/25/whisky-bars-of-edinburgh-caley-barcaledonian-hilton-hotel/

de erősen gondolkozom,hogy nyitok egy rovatot a blogomon a skót sörélményeknek is:)

@ozur: hát ha lehetek ilyen nagyképű,a 5AM-el megvagyok elégedve:)Az tényleg jó,még így laikusként is.
Ma egy Birds and Bees nevűt kóstoltam(Williams Br.),nagyon finom,szinte méz..Meg egy Tempest RyePA nevűt a brewery nevére nem emlékszem,de nem volt maradandó.Ha jössz,esetleg irj aztán ha lesz kedved ihatunk pár dramot meg alet közösen:)

Bud Taste 2011.06.29. 12:34:05

@Barman's Choice:
Tetszettek az írásaid köszi a linkeket.
Én főleg a Scotch Whisky Heritage Centerben szoktam kóstolni, ott a választék és az árak is jók, elnyúlok a bőrfotelben és őrákig lehet válogatni tömeg nélkül. A fesztivál listáját megnéztem abból a kedvenceim a Yellowhammer, Bitter and Twisted, a Deuchars és a Stewart sörei. Az Orkney söreit nem igazán kedvelem, talán a Wayfarer a kivétel. A Black Isle-tól jó még a Red Kite is. A Traquair House Brewery-t érdemes meglátogatni mert nagyon jó tölgyfahordóban érlelt söreik vannak (Jacobite ale, House ale)amiket ott lehet megvenni és nincs túl messze Edinburghtól.

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2011.06.29. 13:08:03

@Barman's Choice: Az 5AM egyetlen hibája, hogy az alkoholtartalmához képest drága. Szeretem az erősebb söröket, meg szeretem ár/alkohol mentén hasonlítgatni az általam kedvelt vörösborokhoz. Egyébként nagyon ízlett. Valamiért a Snake Dog IPA ugrott be róla, de annyira kevés a közös alapanyag, hogy ez valszeg csak az én hülyeségem.

ozur 2011.06.30. 18:14:25

@Barman's Choice: I'll take you up on that. Teljes koszt és kvartély... I keed, I keed. Szeretem a whiskyt is, úgyhogy simán szó lehet róla. Az én szentháromságom a cider-sör-whisky. Mindenki megbotránkozására közlöm, hogy a cider a kedvencem; viszont a sör és whisky terén nagyobb a változatosság.

Barman's Choice · http://scotchwhiskyblog.wordpress.com 2011.11.24. 16:18:29

Miután kisrészvényese lettem a Brewdognak, "kötelességemnek" érzem rendszeresen látogatni a helyi egységet:))
Az elmúlt hetekben ezeket kóstoltam: Brewdog-Mr Miagi,wasabis stout,nekem nagyon tetszett,érdekes csípős felhang egy lágy stout tetején. Christmas Porter-ez valami időszakos kiadás nyilván,ez annyira nem fogott meg,alap porter szerintem.Könnyű,csokis,matt. Ballast Point-Calico,ennek a típusára nem emlékszem de nem tetszett. Big Eye IPA ,na ez nagyon bejött csapolva! Olyan mintha valami citromot vagy grépfruitot facsartak volna egy adag péppé zúzott komlóra és a levét csapolnák.Nagyon bizarr élmény volt,másnap siettem vissza kóstolni de már nem volt, így megkóstoltam palackozva is, de az élmény nem volt ugyanaz.
Palackozott sört itam mostanában Great Divide Yeti,ez stout ha minden igaz, Hercules Double IPA, ez ahogy a neve is mutatja kissé túlhúzott sör, nekem annyira nem jött be, nehézkes,darabos,erős.Szerintem a kevesebb több itt érvényesül és a Titan sokkal jobb.
De most a kedvenc a The Kernel IPA Super Alpha Pacific Jade.Friss,citrusos,megfelelő kesernyés lecsengés és finom komló,annak minden pozitiv (és nekem tetsző) tulajdonságával.

Menelvagor 2012.01.15. 22:14:31

Nekem tegnap sikerült egy kedves ismerősömnek köszönhetően a híres-hírhedt Delirium Caféban a Tokyót megkóstolni, elég érdekes élmény volt, lévén hogy ez az eddigi legerősebb kóstolt söröm.

Nem vagyok egy nagy sörszakértő (csak gyűjtöm a különböző üvegeket - 280-nál járok - és főleg zsigerből érzem, mi az, amit nagyon szeretek, nem azért, mert kifinomultan megindoklom, milyen ízeket érzek benne), de a véleményem:
nem meglepően rettentően durva sör a maga 18,2%-ával, de az alkohol már egy kicsit szerintem kezdi is rejteni a különféle ízeket... hölgyemény, akivel voltam, 2 korty után azt mondta, hogy neki ennyi elég volt, iszonyú finomnak tartja, de nem bír belőle többet inni. Sokáig szájban tartva azért bőven jönnek elő az aromák, egy kis gyümölcs, egy kis rum. Az intergalactic fantastic oak aged stout felirat az üvegen egy tényleg nagyon különleges italt rejt, de amikor nem az első imperial stoutot látja az ember, a külsőségeken már nem döbben le annyira.

Maradt a Struise Black Albertje (a Cuvée Delphine-nel karöltve) a kedvenc söröm, de én a belgák felé erősen elfogult vagyok egy belga Erasmus után. Tegnap vásároltam meg az utolsó adagom Struise sörökből, de a Black Damnationökért még mindig ölni tudnék...
(de a Mikkeler Abel nevű imperial stoutja is kevesebb volt, mint a Black Albert)

Mindenesetre ez egy olyan söröző, ahova nagyon szívesen elmennék, mert ami Brewdog eddig a kezembe került (a Dogma és a Tokyo, az tetszik). Csak rettentő sok pénz kellene, 10-15 Brewdog sörhöz hozzá tudtam volna jutni, de azért Belgiumban inkább a trappista gyűjtemény és az ő specialitásaik volt a fókusz...
(amúgy most egy flamand IPA-t kortyolgatok, Viven Imperial IPA, 8%, ez pont nem annyira belga specialitás :D )
süti beállítások módosítása