Május 13-án délután már nyilvánvalóvá vált, hogy az első, lelkesedésből összerakott Főzdefeszt eresztékei recsegnek-ropognak és, ha nem teszünk valamit, akkor másnapra elsüllyed az érdeklődők súlya alatt. Az egyik gond az volt, hogy látszott, hogy nem lesz elég a sör. Ekkor jött a képbe Rizmajer József, mint felmentő sereg, aki másnap meg is jelent a Lőrinc pap téren egy fehér furgonnal, és nekilátott kipakolni az 50L-es söröshordókat, de olyan lazán lendítette őket, hogy először azt hittem, üresek. Aztán kiderült, hogy 10 évig birkózott, a hordók meg teli vannak.
Amikor a birkózást abbahagyta, vendéglátó-iparira járt, először pénzügyes, később általános vonalon, és pár évvel később egy csepeli kocsma pultjában találta magát, mint bérlő és üzletvezető. Érezte, hogy ebből akkor lehetne igazán jól élni, ha a kínálat valamelyik részét legalább ő termelné. Az apja szódásként dolgozott, abban a műhelyben már nem volt hely, de mivel 1993-94-et írunk, szinte a levegőben volt a kisüzemi sörfőzés lehetősége – ekkor robbant be az első boom, és nem volt éppen nehéz sörfőző berendezéseket szerezni. Osterbräu, Jäger, Kaltenecker, Blonder – csak úgy nyüzsögtek a főzdegyárosok Magyarországon. Rizmajer József végül a miskolci Kalteneckertől vásárolt főzőházat és erjesztőket.
A sörfőzést el is kezdte ezekkel, de nem jutott messze. A tartályok ugyan rozsdamentes acélból készültek, a hűtőköpeny borítása azonban pár év alatt szétesett, a hűtőfolyadék folydogálni kezdett, így le kellett cserélni mindent. Az új főzdét is egy miskolci csapattal építtette, de ezúttal már a saját tervei alapján, melyekhez ihletet az akkori nürnbergi Brau Beviáléról szerzett. Nem olyan régen lett kész a főzde végleges felállása, és most ez a csepeli főzde az ország egyik legmodernebb sörfőzdéje – olyan, mint egy kis német főzde, és nem olyan, mint egy átlagos magyar főzde.
De miről is beszélek? A koncepció lényege a munka- és energiatakarékosság. A cefrézőt melegítő hőt két gőzkazán állítja elő – és nem a szokásos gázrózsa. A gőz nem csak egyenletesebben melegít (miközben nem használja le a főzőüstöt), de könnyebb is visszanyerni belőle a hulladékhőt. A főzőház a Németországban, brewpubokban és nagyobb sörgyárakban megszokott – nálunk azonban ritka - fémpulpituson helyezkedik el, ami számtalan praktikus előnnyel jár. A hőcserélőből kifolyó nagyjából hatvanfokos víz egy tartaléktartályban várja meg, hogy a következő körben belőle is sört főzzenek – mivel eleve hatvan fokos, és abból hűlöget kicsit a hőszigetelt tartályban, másnap jó eséllyel célozza az 54 fokos bekeverési hőmérsékletet. Az ászoktérben is van egy nagy tartály, amiben nem sört tart, hanem a különféle generátorokból, hűtőrendszerekből összefolyó nem élelmiszeripari meleg vizet, amit már csak egy keveset kell felfűteni ahhoz, hogy elérje a 80 fokot, amin a lúg a leghatékonyabban dolgozik – a tartályok mosásakor, ami egy sörfőzdében mindennapi rutin.
A vicces az, hogy ez a fejlettség egy korábbi piaci dinamika logikus következménye. Rizmajer a kezdetektől a mai napig mindig is kocsmákat látott el sörrel, mindig is alacsony ballinfokú, olcsó söröket főzött, azaz mindig is a nagy sörgyárakkal versenyzett. Ha ezt a versenyt valaki komolyan veszi, akkor nagyon fel kell kötnie a gatyáját, és szuperhatékony főzdét kell összeraknia, és még akkor sem tart sehol a nagy sörgyárakhoz képest hatékonyságban. Ha csak a mosást vesszük – míg a nagy sörgyár 10 ezer hektó után mossa el a tartályát, ő 20 hektónként mosogat – és így tovább.
Mára világossá vált, hogy ezt a meccset nem nyerheti meg. Jelenleg 5 kocsmát bérel a saját sörének Csepelen és még egy pár külsős kocsmának szállít sört. A külsős kocsmákat lassan de biztosan kivásárolják alóla kizárólagos marketingszerződésekkel a tőkeerős multik. A saját kocsmák – pl. a csepeli gyárkapuban – még egész jól mentek a válság előtt, de ez az a szegmens, ami nagyon megérzi a pénztelenség beköszöntét. Ha nincs pénz, akkor a munkásember munka után nem megy be a kocsmába sörözni. De még a válságnál is veszélyesebb kór fenyegeti ezeket a régi csepeli kocsmákat: a generációváltás. A régi kuncsaftok lassan kidőlnek, a fiataloknak meg eszük ágában sincs bemenni ezekre a helyekre. Ők már más szórakozási formák iránt érdeklődnek.
Most már Rizmajer is pontosan tudja, hogy váltania kell. Többféle sört kell főzni, erősebbet, jobbat és jellegzetes különlegességekkel kell előrukkolnia. Identitást, irányt kell találnia a csepeli sörnek. A közelebbről még nem megnevezett új sör első főzetei ősszel lesznek készen. Első körben a csepeli főutcán álló ingatlanjában tervez berendezni egy bemutatótermet, melyben egyszerre 4-5 fajta söre is lehetne csapon, és adott esetben turistalátványosságként is szolgálhatna. 
A jelenleg hozzáférhető Rizmajer sörről nem sokat mondhatunk. 10,5 ballinfokos egyszerű ivósör. Olyan érzés, mintha nem is sört, hanem sörfröccsöt innánk. Buborékos, vizes, nem nagyon kellemetlen, de nem is egy élmény. Az biztos, hogy a fejünk nem fájdul meg tőle, mert nincs benne semmi söridegen anyag (kukorica, citromsav, metabiszulfát), illetve nem is pasztőrözött, de szűrt. Gasztronómiai szempontból maximum a mexikói, kínai vagy más pikáns-csípős konyha könnyű kísérőjeként jöhet szóba, de ahhoz sem ártana egy kicsit karakteresebbnek lennie, praktikus szomjoltási szempontból viszont teljesen releváns.
Kíváncsian várjuk, milyen lesz az új csepeli sör!
