Ahogy egy alföldi viharcella elől menekülve kifordultam a napraforgómezők szegélyezte országútra, Nyíregyházáról Vonyarcvashegyre indulván, úgy éreztem magam, mint valami száguldó partiszenzor, akinek egy fejlett kütyüvel kell bemérnie az induló fesztiválokban rejlő lehetőségeket, még akkor is ha ezért huszonnégy óra alatt keresztül-kasul be kell járnia az országot. Az út végül mégis tovább tartott, és csak vasárnap délutánra érkeztem Vonyarcra, az esős, első júliusi fesztiválhétvége végére.
Mint kiderült, Vonyarcnak nincs történelmi, kikövezett sétálóutcája, ahová én ezt a fesztivált képzeltem. Így szinte véletlenül botoltam bele a fesztiválba a vasúti átkelő után a parkolótól balra, a füves focipálya előtt, a strand kerítésének tövében. Egy színpad, egy sátor, sörpadok és kitelepülések körben. A boly körül sörösök furgonjai, a Blonder kamionja főhelyen – helyi sörfőzőként ő a fesztivál egyik motorja.
A Blonder kék-sárga kamionját megkerülve a strandlabdához szóló technó nyomta el a fesztivál szinpadán fellépő szintis srácot, aki előtt egy hétévesforma kölyök időnként beleénekelt mikrofonba. Igyekeztem hamar megbarátkozni a gondolattal, hogy egy falunapba ágyazott sörfesztiválba csöppentem majd amikor sikerült, akkor jól szórakoztam a keszthelyi Road to Feel együttes színvonalas női glamrock partyján, de később, amikor már a szomszédos kertmoziban néztem egy amerikai háborús filmet, kicsit zavart a fesztiválról dübörgő egyenletes lakodalmas diszkó.
Ahogy Nyíregyházán a keleti főzdék, úgy Vonyarcon a nyugati főzdék vonultak fel. A Blonderen kívül személyesen csak Pilisvörösvár, de sörében Mister és Kissler is. Az árak szokásosak voltak, a kaja okés, a sörök jórészt kellemesek. A közönség nagyrészt környékbeliekből állott, külföldi csak egy-két betévedő volt, erőteljesen lokális hangulat uralkodott, de a forgalom legalább rendben volt, a fesztivál minden nap jól teljesített.
A nyírlaki Dínó nem jött el, se a tapolcai Stari, és nem volt ott az a sörre fogékony, gasztronómiára érzékeny réteg sem, akik a sörforradalomnak értelmet adnak. Itt azért főleg olyan emberek voltak, akik túl jól megtanulták, hogy a sört nem kóstolják, csak isszák, ezért ebben a közegben nehéz sörrel kitűnni. Megitták, abban azért nem volt hiba.
Most érkezett a hír, hogy az ugyanezt a hétvégét megcélzó harmadik sörfesztivál, a Borsodi Sörgyár által rendezett Borsodi Sörfesztiválon ugyanez az aktivitás nem volt zökkenőmentes. Az idő sem kegyelte a fesztivált, de a közönség sem. Annyira kevesen voltak, hogy a fővállalkozó az utolsó napra levonult, vitte a sörcsapokat is, a szervezők így üveges és dobozos sörökkel igyekeztek kárpótolni a nem éppen tolongó tömeget. A „szabadszájúságáról híres” fellépő, Gengszter Zoltán, nem is hagyta szó nélkül a közönség teljesítményét, amennyiben úgy búcsúzott el a színpadtól, hogy „Úgy összement Miskolc, mint hidegben a …om”