Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.



Idén nagyon belehúztak a karácsonyi vásárok, a klasszik Vörösmarty téri kétszer akkora lett és kétszer olyan sűrű, és egészen a Deákig beborította a tájat, de meg kell hagyni, hogy minőségileg is fejlődött, a standok nem olyan gagyik, minden fából van és nem műanyagból, az áru sem olyan hervasztó, bár nem vizsgáltam tüzetesen. Nem hiszem el, hogy az elmúlt húsz évben a vásározók most jutottak el először Bécsbe, hogy lelessék, hogyan kell stílusosan karácsonyi vásározni.
 


Igazából a Bécsin egy kicsit túl is teljesítettünk, noha nálunk nem volt póni, mint a Karlsplatzon, viszont a volumen az nagyobb volt, ráadásul megjelent a placcon a régóta emlegetett, de eddig nálunk nem látott forraltsör. A sielők Lengyelországból hozták haza a forralt sör emlékét, amiről csak annyit lehetett tudni, hogy talán málnaszörpöt tettek bele. Most a Vörösmarty téri Delirium Tremens standnál – amit a rózsaszín elefántokról távolról be lehet lőni – a Delirium Noelen, ezen a 10%-os fűszeres, likőrszerű sörön túl lehetett kapni Forralt Delirium meggysört, amit egy melegentartó termoszból mértek 70 fokon.

Kikérdeztem a pultosokat, hogy készül, vesznek egy Delirium Meggysört, felmelegítik hetven fokra – a neve ellenére természetesen nem forralták fel (így benne marad a 8% alkohol) – raknak bele egy kis szegfűszeget, fahéjat és plusz cukrot. Ezek után örültem, hogy nem azt kértem, de a szakmai kíváncsiság mégis erősebb volt – kértem belőle egy kóstolásnyit, és tulajdonképpen nem volt rossz. Sörhöz nemigen hasonlít, viszont a forralt borhoz annál inkább. Meleg, cukros életben tart a hidegben.

A meggysör tehát jó alap a forralt sörnek, de a fűszerezés terén lehetnénk eggyel innovatívabbak, ne a forraltbort utánozzuk, csináljunk valami jobbat. Miért nem forró konyakmeggy ízű, vagy miért nem megy el marcipánosba, esetleg amarettós, csokoládés irányba?

A bejegyzés trackback címe:

https://folyekonykenyer.blog.hu/api/trackback/id/tr933490355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2011.12.23. 11:56:31

ez a kétszer akkora, ez ismerős valahonnan :)

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2011.12.23. 12:36:55

a pivo-ban adnak még télen forró sört? (szilvás Bernard, ha jól rémlik)

kieső 2011.12.23. 13:18:04

@Pável: most is van nekik. Szerdán voltam, nem emlékszem pontosan, milyen, de részemről inkább hidegen :-)

Rolli · http://soromok.blog.hu/ 2011.12.23. 13:25:18

Én a Millenárison kóstoltam forralt sört kölesesből. nekem ízlett, bár a dupla kölesest is megpróbáltam volna. Az forralt volt, nem volt benne cukor, viszont volt benne nem borfűszer is, mint pl borókabogyó.

Csobankai Serfőzde · http://www.facebook.com/Csobankaiser 2011.12.23. 14:52:00

A Fekete Bárány melegítésével én is kísérleteztem. 50 fok körül erősen elkezdenek koncentrálódni a csokoládés, fekete-gyümölcsös aromák. A szintén fokozódó szárazság érzetet egy-két kanál méz szépen oldja.

robian 2011.12.23. 15:48:02

először azt akartam írni hogy fujj de most már megkóstolnám...

puffatag 2011.12.23. 16:28:00

@Pável: és hol a pivo? merthogy a bernard a kedvenc söröm

BoBoYSA 2011.12.24. 05:03:16

Van direkt melegíteni való sör Winter Warmer vagy valami ilyen neve van. Olyat is hallottam, hogy melegített barnasört tejszínnel keverek.

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2012.01.03. 09:57:40

Szerintem is el kell távolodni a forralt bortól, legfeljebb az édesítést tarthatjuk meg, de inkább mézet. Vagy likőrt. A Fekete Bárány áfonya likőrrel megküldve, ízlés szerint még mézezve olyan 50-60 fokon jó lehet. A Csobánkai Öreg Sörbe meg - lehetőleg nem tejszínes - csokilikőrt lehet küldeni szinten 50-60 fokon. Bár nem tartom kizártnak, hogy a tejszín+méz+érlelt párlat (rum, konyak, ilyesmi) sem árthat meg egy olyan sörnek, amiben eleve keresünk némi krémességet.

belmill 2012.12.23. 18:17:05

:) Forralt sört tökéletesítve a Millenárison ihattok :) - belga meggysörből...