Kövérkés díszüveg, egyszeri főzet, rohadt drága volt, hosszan kerestem az alkalmat, közben egyszer leesett a polcról, de nem lett baja, végül egy hétfő este tűnt a legalkalmasabbnak a kóstolásra.

Világító opálos mélynarancsszíne van, vakítja az objektívet. Elsőra nagy habot ereszt, de hamar lelappad és csak foltokban marad némi csipke a sörön. Asszem kezd visszatérni a szaglásom, vagy talán csak ennek a sörnek van ezer illata, mert hosszan sorolom magamban, mit érzek. Rózsa, parfüm, süti – méz, mezei virág, csípősan, gyümölcsös élesztő, némi citrusos komló – Schneider Weisse, amikor a legjobb formáját hozza, pazarlóan bőkezű, elomlóan erotikus, Rubens in da house. Tényleg, azt hiszem nincs a világon még egy olyan zseniális élesztőkultúra, mint Kelheimben, a SW erjesztőjében. Tavalyi kirándulásunkból leginkább arra emlékszem, hogy amikor beléptünk a nyíltkádas erjesztőbe, akkor összekoccant a térdem az illat leplezetlen bujaságától.
Egy valódi korty nehezen hozza ezt az eksztázist, kellemesen kiegyensúlyozott, sütis maláta, banános, szegfűszeges, finoman csípős élesztő, végül fűszeres komló, de nem az az ellenállhatatlan citrusos attak, inkább kicsit földes, keserű.
Egyszóval zseniális sör, de képtelen zseniálisabb lenni, mint a Schneider Weisse szokásos, sokkal olcsóbb főzetei, ezért némi csalódást okoz. Kb ugyanazt tudja, mint a többiek, a kedvenc Nelson Sauvin komlóm alig érezhető, a keserűsége nem annyira izgalmas. Meg az egész olyan puha, mintha macskát járatnék az alkaromon, és talán a karbonáció sem elég határozott.
Ezt a videót küldi a sörmester