Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.



Friss, ropogós tavaszi reggelen 4 óra alvás és 2 óra vezetés után érkezünk a miskolci Hermann Ottó Múzeumba. Az Avas errefelé a szebbik arcát mutatja, harangláb és borospincék gubbasztanak a hegyoldalban, várják, hogy a nyújtózkodó napsütés átmelegítse a falaikat.


A múzeum nehézkes, ódon épület, az emeleti kiállító teremben már gyülekezik a zsűri, a favázas homlokzati erkélyen az árnyékban sorakoznak a sörök – vagy 3-400 üveg, palack, flaska, pillepalack, háromdecis, félliteres, hétdecis, egy- és másfél, valamint kétliteres, csatos, kupakos, koronazáras, a nagy része Magyarországról, köztük egy-egy bajor, szlovák, lengyel, erdélyi sör.



A zsűri három csoportra oszlik és négy-ötösével külön asztalokhoz ül. A hatvanhat sörből az egyes panelek 22-22 sört kóstolnak, és az értékelőlapon, 1-es és 5-ös közti osztályzatot adnak különféle kvalitásaikra, mint illat, megjelenés, íz, keserűség, recencia (kb: habtartósság, karbonáció).

Először a 11B fok alatti világos söröket kóstoljuk, ez mindig a leggyengébb kategória, egy ilyen kis extrakttartalmú sör nagyon könnyen megborul, pláne műanyagpalackban, pláne, ha eleve nem volt nagyon jó. Igazán jót ebben a kategóriában nem kóstoltunk, ez a műfaj amúgy hagyományosan hiánycikk Magyarországon. Illetve a műfaj csúcsai hiányoznak, az alja jelen van. Így ebben a kategóriában nem születtek igazán jó pontszámok, a legjobbak a Palóc Világos és a Rizmájer féle Szebeni Ászok voltak.



A jó sörök a 11B feletti kategóriában kezdtek szállingózni. Ezek között igazán rosszak sem voltak, mintha sokat javult volna a sörök általános színvonala a két évvel ezelőtt miskolci sörversenyhez képest. Mindazonáltal igazán jót sem sikerült kóstolnom, egészen addig, amíg meg nem érkezett a Keserű Méz. Persze azonnal felismertem – látványra sem igazán volt hozzá hasonló sör a versenyen. Igyekeztem objektíven értékelni, esetemben ez azt jelentette, tudom, mennyire jó, és némileg lepontoztam azt, amit éppen iszok, mert a pillepalack kicsit elrontotta a pezsgését, és az illata sem igazán tudott érvényesülni, úgy, ahogy a csapolt változatban tud. Átkukkantottam a mellettem ülő sörcikkgyűjtő-zsűri értékelőlapjára – ő jobb pontszámokat osztott neki. Nem véletlen, hogy megnyerte a prémium láger kategóriát – magasan kiemelkedett a mezőnyből – legalábbis abból a 22-ből, amit én kóstoltam. Ezen a versenyen ez egy gyémántdiplomát ért. Több, mint egy ponttal lemaradva második helyen futott be a nemrég a Zappában bemutatott szupererős Pöröly.
A barna kategóriában hasonló tendencia uralkodott – általános jó közepes színvonal, kevés szörnyűség és kevés nagyszerűség. A versenyt komoly fölénnyel nyerte a győrzámolyi Bors ugyanazon a Főzdefeszt-bulin bemutatott Sherwood Ale-je, másodiknak a meglepően selymes és vaníliás aromájú Hámori Nektár Barna végzett a Gyertyános Sörfőzdétől. 



A felsőerjesztésű kategóriával volt a legtöbb gond, ide érkezett a legtöbbféle sör, itt stoutok versenyeztek búzákkal és IPA-kkal, ami néha kavarodást okozott, az biztos, hogy ez a kategória hosszú távon átgondolásra szorul, végül az eredmény is elég érdekes lett, első helyen a verseny legillusztrisabb nevezője, a világ egyik legnagyszerűbb búzasörfőzdéje, a kelheimi Schneider Weisse végzett, és alig lemaradva mögötte a Csobánkai Kézműves Sörfőzde Fekete Báránya futott be másodiknak, szintén aranyéremmel. (Az érmeket pontszám alapján osztották ki)



A különleges sörök kategóriában ért az egyetlen igazi meglepetés, ami azt jelenti, hogy kóstoltam egy sört, ami szép is volt, erős is, finom is, és nem bírtam kitalálni, mi az. Felírtam a tenyeremre a számát, hogy a verseny után kinyomozzam. A Hammurapi 18+ volt az, amit a januári Főzdefeszt-bulin, a SzimplaKertben mutattunk be, és akkor engem nem vett e a lábamról. Azóta azonban hihetetlen sokat fejlődött. 19 Balling és ha nem is annyira komplex édes és titokzatos, de már-már a B27-re emlékeztet a masszív, elegáns sűrűsége, és a könyörtelen keserűsége. A Hammurapi csak második lett, az első ebben a kategóriában a Hámori Meggysör lett

Idén először a szervezők meghívták a nagyüzemi sörgyárakat is, akik közül a Dreher és a Soproni fogadta el a meghívást. A legjobb söreiket küldték és nem is szerepeltek rosszul. Az 1895 ezüstérmes lett és nyolcadik a Keserű Méz kategóriájában. A Démon ötödik lett, a Dreher Bak pedig hetedik a barna sörök közt, és mindketten szintén ezüstérmesek.
Gratulálunk a nyerteseknek! A hivatalos eredményhirdetés 16-án, pénteken délután a miskolci Szinva Teraszon, a Főzdefeszt szípadán lesz, ez most csak szakmai szellőztetés, de a rend kedvéért idemásolom a győzteseket.


VIII. Nemzetközi Sörverseny                 
Miskolc 2012. Március 13                
                        
I. Világos - 11 B° alatti sörkategória végeredmény            
                        
Helyezés    Kódszám    Gyártó    Sör neve    Pontszám    Elismerés    
1    1    Széles és Széles Kft. (Palóc Sör)    Palóc Világos    15,80    Aranyérem    
2    5    Rizmajer Sörfőzde    Szebeni Ászok    14,96    Ezüstérem    
3    3    Sörker ´96 Kft. (Szögedi Sörfőzde)    Szögedi Ászok    14,52    Ezüstérem 
   
4    6    K-SZ Serfőző Bt. (Pedro Söröző)    Zámolyi Világos    13,44    Bronzérem    
5    7    Sörker ´96 Kft. (Szögedi Sörfőzde)    Szögedi Sör    13,25    Bronzérem    
6    2    Sörker-t Kft. (Guri Sörfőzde)    Guri Világos    12,96    Bronzérem    
7    4    Fóti Kézműves Sörfőzde    Fóti Pils    10,85         

II. Világos - 11 B° feletti sörkategória végeredmény            
                        
Helyezés    Kódszám    Gyártó    Sör neve    Pontszám    Elismerés    
1    21    Fóti Kézműves Sörfőzde    Keserű Méz    18,96    Aranyérem    Gyémánt diploma
2    24    Agro-Flott Bt. Sörfőzde    Pöröly    17,84    Aranyérem    
3    23    Bors Sörfőzde (Cervisia Kft.)    Little John    17,52    Aranyérem    

4    16    Mister Sörház    Mister Sör    16,85    Ezüstérem    
5    20    Gyertyános Kft.    Hámori Töksör    16,68    Ezüstérem    
6    8    Heineken Hungária    Soproni 1895    16,32    Ezüstérem    
7    9    Pivo Praha s.ro. (CZ)    Imperial Pilsner    16,28    Ezüstérem    
8    11    Rotburger Kft.    Rotburger Világos    14,84    Ezüstérem    
9    17    Mályi Ászok Kft.    Rauschberg Világos    14,60    Ezüstérem    
10    14    Klausen Burger Berarie (RO)    K.B. Blondá    13,68    Bronzérem    
11    13    Rampa Kft.    Köleses Világos Sör    13,25    Bronzérem    
12    18    Kissler Sörfőzde    Kissler Ősforrás    13,16    Bronzérem    
13    15    Pivovar Kaltenecker (SK)    Kras    13,00    Bronzérem    
14    10    Klausen Burger Berarie (RO)    K. B. Nefiltratá    12,35    Bronzérem    
15    22    Domján Sörfőzde    Domján Sör    11,80    Bronzérem    
16    19    HBH - Triász Kft.    HBH Pils Tip. Világos Sör    11,35    Bronzérem    
17    12    Pivo Praha s.ro. (CZ)    Imperial Stepan    10,40    Bronzérem    

III. Félbarna, Barna, Vörös sörkategória végeredmény            
                        
Helyezés    Kódszám    Gyártó    Sör neve    Pontszám    Elismerés    
1    46    Bors Sörfőzde (Cervisia Kft.)    Sherwood    18,08    Aranyérem    Gyémánt diploma
2    42    Gyertyános Kft.    Hámori Nektár Barna    15,95    Ezüstérem    
3    29    Széles és Széles Kft. (Palóc Sör)    Palóc Vörös    15,80    Ezüstérem 
   
4    30    Sörker ´96 Kft. (Szögedi Sörfőzde)    Szögedi Téli Boszorkány    15,75    Ezüstérem    
5    26    Heineken Hungária    Soproni Démon    15,40    Ezüstérem    
6    40    Kissler Sörfőzde    Kissler Holló    15,32    Ezüstérem    
7    28    Dreher Sörgyárak Zrt.    Dreher Bak    15,24    Ezüstérem    
8    34    Sörker ´96 Kft. (Szögedi Sörfőzde)    Red Devil    15,24    Ezüstérem    
9    32    Rotburger Kft.    Rotburger Barna    14,80    Ezüstérem    
10    44    Fóti Kézműves Sörfőzde    Sörapu nar-méz. Gyömbérsöre    14,72    Ezüstérem    
11    38    Mályi Ászok Kft.    Rauschberg Barna    14,48    Ezüstérem    
12    36    Pivovar Kaltenecker (SK)    Winterbock    14,25    Ezüstérem    
13    45    Er-pé 95 Bt.    Peters Schwarz    14,05    Ezüstérem    
14    31    Serforrás Kft.    Serforrás Barna    13,60    Bronzérem    
15    37    Rampa Kft.    Köleses Félbarna Sör    13,52    Bronzérem    
16    35    Rizmajer Sörfőzde    Szebeni Gyömbéres    13,44    Bronzérem    
17    33    Széles és Széles Kft. (Palóc Sör)    Palóc Barna    13,30    Bronzérem    
18    41    HBH - Triász Kft.    HBH Barna Sör    13,08    Bronzérem    
19    39    Pivovar Kaltenecker (SK)    Brokat Dark    13,00    Bronzérem    
20    43    Pivovar Kaltenecker (SK)    Märzen     12,04    Bronzérem    
21    27    Klausen Burger Berarie (RO)    Klausen Burger Bruná    10,30    Bronzérem    

IV. Felsőerjesztésű sörkategória végeredmény            
                        
Helyezés    Kódszám    Gyártó    Sör neve    Pontszám    Elismerés    
1    52    Weisses Bräuhaus (D)    TAP6 Aventinus     19,08    Aranyérem    Gyémánt diploma
2    56    Csobánkai Kézműves Serfőzde    Fekete Bárány    18,80    Aranyérem    
3    47    Browar Pinta (PL)    Pinta Atak Chmielu (AIPA)    18,72    Aranyérem    

4    53    Széles és Széles Kft. (Palóc Sör)    Palóc Búza    16,70    Ezüstérem    
5    48    Weisses Bräuhaus (D)    TAP7 Original    16,00    Ezüstérem    
6    49    Serforrás Kft.    India Pale Ale    15,80    Ezüstérem    
7    57    Bors Sörfőzde (Cervisia Kft.)    Tuck Barát    15,48    Ezüstérem    
8    54    Mályi Ászok Kft.    Rauschberg Búza    15,20    Ezüstérem    
9    50    Rizmajer Sörfőzde    Rizmajer Porter    15,15    Ezüstérem    
10    51    Pivovar Kaltenecker (SK)    IPA Atlantis    13,88    Bronzérem    
11    55    Pivovar Kaltenecker (SK)    English Pale Ale    13,04    Bronzérem    

V. Különleges sörkategória végeredmény                
                        
Helyezés    Kódszám    Gyártó    Sör neve    Pontszám    Elismerés    
1    64    Gyertyános Kft.    Hámori Meggy    16,64    Aranyérem    
2    67    Fóti Kézművesd Serfőzde    Hamurapi Gold    16,20    Ezüstérem    
3    58    Pivo Praha s.ro. (CZ)    Kávový ležák    15,52    Ezüstérem    
4    61    Kissler Sörfőzde    Ninkaszi Vágya    14,92    Ezüstérem    
5    66    Serforrás Kft.    Korty    14,88    Ezüstérem    
6    65    Brandecker Sörház (KO-CSE Kft.)    Brandecker Bodzás Barna    14,65    Ezüstérem    
7    59    Browar Pinta (PL)    Pinta Jak W Dym (Rauchbock)    14,30    Ezüstérem    
8    62    Agro-Flott Bt. Sörfőzde    Békésszentandrási Szilvás Sör    14,25    Ezüstérem    
9    60    Rizmajer Sörfőzde    Rizmajer Kukorica Sör    14,04    Ezüstérem    
10    63    HBH - Triász Kft.    HBH Meggy Sör-Kazincb. hiv. itala    13,52    Bronzérem    

A bejegyzés trackback címe:

https://folyekonykenyer.blog.hu/api/trackback/id/tr194317322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Atekboy 2012.03.15. 13:31:58

Jó látni, hogy egyre több és több magyar kézműves sör születik! Reméljük, minőség tekintetében is sikerül a főzdéknek minimum a jelenlegi szintet megugraniuk. Valamint, hogy a 11 B alatti sörökre is rágyúrnak kicsit, sokat elmond a kategóriáról a nemrég a KK blogon heves vitát kiváltó Szögedi Ászok ezüstérme.

Gratula a helyezetteknek és kitartás a dobogóról most lecsúszottaknak!

malátabáró 2012.03.16. 10:30:54

az eredmények mutatják, hogy bőven van még hova fejlődni...

pluto111 2012.03.16. 14:33:57

Minden rosszindulat nélkül írom, de lehet a tesztelőknek is kell még fejlődniük.
Van amit nem hiszek. Pl. Soproni 1895 megelőzi Rotburgert (azt a sört Bajorországban is nyugodtan felszolgálhatnák), de a prágai sörfőzde pilsnerét is (azt nem ismerem de látatlanban azért nem lehet rossz).
Meg még van néhány hasonló.

Gutberger 2012.03.16. 21:08:14

Háááát mit szólna egy ilyen verseny után Dreher Antal a 7sz. ezüstéremhez? Anno biztosan tisztogatás lenne Dreher-Hagenmacher konzorcium szakemberei közt. Persze a mostani Dél-Afrikai-Angol-Magyar-Mongol sörmogul egyszerűen a magyar piaci részesedést tekinti ezüstéremnek. (persze milyen piaci szegmensben?) Kérdés,...véletlen került a vörös, barna kategóriába a Fóti sörapó nar-méz gyömbér cuvée-je? A KK-nak meg újabb önkritikát kell gyakorolnia a méltán elismert Szögedi sörök miatt, a Szögedinek meg szintén önkritikát kell gyakorolnia az elért eredmény és a piacon képviselt státuszával, értékesítési rendszerével. Viszont nagyon-nagyon jó hogy van egy ilyen verseny és azon szerepelnek magyar és külföldi sörök. Még egyszer: nagyon-nagyon jó! Bár ott lehettem volna, ...kóstolni. Ezt az verseny ötletet átvehetné Budapesten akár a Budai sörfesztivál, persze nem jutalékfaló, nyereségorientált rendezvényszervező szervezésében. A ceh és a marketing nagy részét kérném a multikon behajtani nem a kis sörfőzdéken! Ja...Peters Schwarz (Fekete Ászok) 13 sz. ezüstérmes! Gratulálok! Ide kapcsolódó népdal: ,,,13 fodor van a szoknyámon,
Azt gondoltam, férjhez megyek a nyáron,
De látom én már, nem lesz semmi belőle,
12 levágatok belőle......így lesz egyszer 1 sz. belőle!,,, Hukkk!

er.pé ser 2012.03.18. 17:19:36

@Gutberger: Kedves Gutberger az er.pé barna sörének az a nagy előnye hogy csupán 12 cukorfokú és sokkal kevesebb anyagból gyártott egy ezüst érmes sört ami a sokkal több anyagból megfőzött sörökkel egy kategóriába került értékelésre világos söröknél van 11 alatti és 11 feletti kategória a barnáknál meg pld a porter 6.5 volt az er.pé söre csupán 4.8 ez az ami szerintem átgondolandó lehetne ja és képzelje hogy zsűrizett a Tony Cavaliár is aki minden rosszat írt a sörünkről most meg ezüst érmes lett még ha a kategóriák nem is jól voltak elosztva, bánom hogy az új világos sörünket 11 alatti kategóriába nem indítottam szerintem lett volna keresni valója na majd a következő alkalommal rá gyúrunk a versenyre addigra le csengenek ezek az ízesített sörök legalábbis ezt mondja az egyik sör mogul akinek nagyon hiszek hiszen nagyon ott van a sörgyártásban a szeren.

Hamilcar 2012.03.19. 06:26:52

@er.pé ser:
Még korábban valahová megírta az emil elérhetőségét, de nem találom. Megtenné, hogy újra megosztja a fórumon?!

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2012.03.19. 09:07:57

@Hamilcar: Kattints rá a felhasználóra és az aktivitás alatt jelenleg az 5.ben megtalálod.

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2012.03.19. 09:15:39

Nekem az a fura, hogy a Pöröly lenyomta a Little Johnt. Szerintem az utóbbi sokkal komplexebb és kiegyensúlyozottabb. Nekem ízlik a Pöröly - bár továbbra is Blekit fogok inni meg szilvásat -, de abban inkább az a fegyvertény, hogy valamennyire sikerült kordában tartani azt a rengeteg alkoholt. A fogyasztónak viszont első körben az előállítás tökmindegy, nem?

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2012.03.19. 09:20:29

@Gutberger: Bár nem szorul védelemre, de egy halk megjegyzés kk és önkritika ügyben. Amíg az általános színvonala a Szegedi Ászoknak (és nem csak annak) nem éri el azt az elvárt szintet, amit esetleg a versenyen hozott, nincs helye büszkélkedésnek, mert a boltban normál körülmények (jól tárolták, szállították, nem járt le stb.) között is 10-ből 8-szor ugyanazt a minőséget kellene hozni, hiszen ellenkező esetben egy jó versenyeredmény után pont az ellenkező hatást érhetik el a fogyasztóknál, és visszatántoríthatják őket további kisüzemi söröktől a szabvány közepesen ISOgyenge, EUkonform nagyipari cuccokhoz, vagy a drága külhoni sörökhöz.

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2012.03.19. 13:07:06

hogy keveredett oda a Schneider? :)
és hogy lett az Original 5. ?

-kk- 2012.03.20. 19:17:34

@Gutberger:
a) ne a hátunk mögött, mester! ;)
b) én készséggel elhiszem, hogy csapolva jó a Szögedi (sőt, ezt tapasztaltam is), de attól üvegben még nem volt az.

Gutberger 2012.03.22. 11:02:33

@-kk-:
a)Nem értem ezt a hátunk mögött mester mondatot!...hisz ez egy nyilvános blog és a KK is az, bár tényleg nem oda írtam csupán a sörversenyre reagálva jutott eszembe az ottani szócsata.
b)Ebből látszik, hogy szubjektív a sörök megítélése az oldalakon és nem mindig klappol egy elért eredménnyel, ami persze nem feltétlenül hiba csupán egy nemzetközi zsűri hibázott és biztos elnézést is kérnek emiatt.
c)Pont nem nekem kéne megvédeni a Szögedi sört hisz nincs már semmilyen üzleti kapcsolatom velük de mindig is elismertem, hogy jó söröket csinálnak.
d)Más.....Én személy szerint ezeket a mézesnarancsosszilvás valamiket nem is zsűriztem volna hisz ez olyan mint egy borfesztiválon wermuthot vagy málnás fröccsöt bírálnának. De persze ebben az a szép, hogy néha a piac diktál nem a sörszakértők vagy forgalmazók. A dreher is kénytelen kijönni valami HB limettával, hogy ne soproni körtésalmás traubt szolgáljanak fel a lefizetett kizárólagos vendéglátóhelyeken. Addig ameddig még életben hagynak minket minden magyar igyon magyar kisüzemi (sört) nem kézművest, mert szerintem az a kézműves ami max 50 Liter a többi kisüzemi. Na ez is szubjektív volt.

pluto111 2012.03.22. 15:07:38

@Gutberger:
Szögedieknek a répacukrot kellene elfelejteniük. Barnában van répacukor mentes az tényleg jó, de világosból még nem ittam tőluk olyat. Pedig sok helyen lehet kapni a sörüket, egy jó világossal növelhetnék rendesen az eladásaikat.
Egyébként egyetértek a cukros gyümölcsös vonal tényleg kiábrándító.

-kk- 2012.03.22. 18:33:03

@Gutberger:

az a) pont csak piszkálódás volt, nem kell túl komolyan venned :)

b) az általam a komlóblogon kóstolt Szögedi Ászokot illetően elég biztos vagyok benne, hogy nem a szubjektivitással, hanem az állékonysággal volt gond. Tehát ha te, vagy itt a blogról bárki más kóstolta volna ugyanazt a palack sört (vagy akár azt, amit utána kontrollként kóstoltam, és ugyanolyan volt), te/bárki más is ugyanúgy rossznak értékelte volna.

d) ezzel egyetértek, én is szívesen iszom kisüzemieket, de ettől még szerintem kifejezetten szükséges rámutatni a jelentősebb hiányosságaikra, mert ha csak úgy puszira innánk és magasztalnánk azokat, az azért komolytalan volna.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2012.03.22. 18:44:25

@pluto111: Abszolúte így van. A répacukor sokat ront ezeken a sörökön.
@Gutberger: Sztem a "kézműves" nem mennyiségi, hanem minőségi jelző kellene hogy legyen. Pl. egy átlagos 1 féle alapmalátából, alapkomlóból összerakott sör hiába kis üstben (<100liter) főzték még nem lesz "kézműves". Ellentétben egy többféle malátából összeválogatott, többször komlózott, tartályban és palackban erjesztett főzet simán "kézműves", még ha 2000 litert főztek is belőle. Persze erről a borászoknál is sokat vitáznak, mi a kézműves...

Serkoptató 2012.03.24. 09:16:43

Khmm..., az azért elég érdekes, hogy az egyik kategóriában a 15,8 pont aranyat ér, míg a másikban a 16,85 csak ezüstöt...

A fejlődés startköve pedig a reális helyzetfelmérés lenne.
süti beállítások módosítása