Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

 

Főzdefeszt 2012 június 1-3
VIII. Mikszáth Kálmán tér – Szabó Ervin tér

SAJTÓANYAG
DAWN of the GUERILLA – Főzdefeszt III. 2012.06.01-03



Újra itt a Főzdefeszt! 2012 június első hétvégéjét (júni 1-3) Józsefváros Önkormányzatának jóvoltából a Palotanegyed legszebb terein, a Mikszáth téren és a Szabó Ervin téren tölthetjük a legjobb hazai kézműves sörök kóstolgatásával.

Tavaly májusban rendeztük meg az első hazai kézműves sörfesztivált, hogy életet leheljünk a Csipkerózsika-álmát alvó magyar sörfőzésbe. Tavaly októberre Csipkerózsika táncba vitte a fél várost, több tízezren voltak kíváncsiak a rengeteg újdonságot felvonultató őszi Főzdefesztre. A közönség érdeklődésének hatása felmérhetetlen: azóta számos új sör születet, új műfajok vetették meg a lábukat, a sörfőzők elkezdtek gondolkodni, tanulni, kísérletezni, a pesti kocsmák azon tanakodnak, hogyan tehetnének csapra kézműves söröket, és egyáltalán nem tűnik elérhetetlennek a kezdeti cél, hogy a jó magyar kézműves sör kuriózumból széles körben hozzáférhető gasztronómiai tényezővé váljon. Köszönjük nektek, hogy megcsináltátok a kis magyar sörforradalmat!

Hálából a nyár első három napjára ismét összetrombitáltuk nektek a hazai sörfőzés legjobbjait a Mikszáth térre, a Krúdy Gyula utcába és a Szabó Ervin térre, hogy megkóstolhassátok, mit főztek azóta, ki merre indult, mit talált ki a sörkedvelők kényeztetésére. Júniusban huszonegy kézműves sörfőzde jelenik meg a rendezvény helyszínén, hogy bemutassa tavaly óta szélesedő kínálatát, vagy régi receptjeik felturbózott változatait. Lesznek újdonságaink is: büszkén mutatjuk be az elmúlt évtized egyetlen új brewpubját, a miskolci Zip’s Brewhouse-t, mely főzdének a sörei amúgy csak Miskolcon kóstolhatóak. A meglepően zöldalmás ízvilágú Golden Ale-jük külön figyelmet érdemel. A dombóvári Kissler fügés sörrel támad, a Békésszentandrási Sörfőzde vilmoskörtés különlegességet küld a fesztiválra. A Serforrás a hordóérleléssel egészen kitűnőre varázsolt Korty söre mellett elhozza az évek óta Borsodban rejtegetett almás sörét is. Bemutatkozik a Csobánkai Betyár, illetve a Fóti Kézműves Sörfőzde is bemutatja első - még elnevezésre váró - 8%-os barna sörét. A csepeli Rizmájer a porterével és a kukoricás Cortezzel száll ringbe, a Stari újra főzi legendás Ír Vörös sörét. Huszonegy magyar sörfőzdét várunk a fesztre, köztük olyan új szereplőkkel, mint az üllői Franzberger, a magyarhertelendi Kapucinus és pilisvörösvári Rotburger.

Az idei év legizgalmasabb fejleménye, hogy miután nemrég legalizálták itthon is a házi sörfőzést, a legelszántabb házi sörfőzők megszállták a kézműves sörfőzdéket és náluk főzték meg nagyban extrém/felháborító/izgalmas/brutális/gyönyörű söreiket hogy a Főzdefeszten bemutathassák a sokkírozódni vágyó nagyérdeműnek – ők a gerilla-sörfőzők, a jövő harcosai. A Hopaholic sátorban a tavalyi dupla fesztiválnyertes Grabanc mellett meg lehet majd kóstolni a D.S.O.T.G.-t, ami annyit tesz: Dark Side of the Grabanc – tehát a Grabanc fekete változatát – és az elsősörös Hopfanatic főzde Bitterfly nevű IPA-ját. A Kálvin téren a Hara’Punk egy kibelezett Trabantból fogja csapolni a Papap O’Hara nevű erősen komlózott sötétbarna sörét. A Házi Sörfőzők sátrában az extrém fekete és édes, szupererős Olaszházi Bitument kóstolhatjátok.

A külföldi vendégeink miatt sem kell szégyenkeznünk – idén először lesz a Főzdefeszten standja a Brit Nagykövetségnek a Fuller’s söreivel, és a BeerBier csapat olyat hoz nekünk a Mikszáth térre, ami egész Európában párját ritkítja: a végtelenül érzékeny tradicionális angol sörműfajt, a ’real ale’-t mutatja be a Főzdefeszt közönségének. A ’real ale’ lényege, hogy a sör a csapolás helyszínén éri el végső készültségi fokát, és ott is tovább él, változik – a pincemester feladata, hogy a lehető legtökéletesebb formában jusson el a fogyasztóhoz. Míg Nagy-Britanniában a CAMRA tevékenységének hála, a ’real ale’ már nem ritkaság, a La Manche csatornán túl szinte soha sehol nem található ilyesmi.

Csehekből is erős lesz a felhozatal, ezúttal nem egy-egy cseh sörfőzdét hívtunk meg, hanem a Budapesten egyre aktívabb cseh kocsmákat – a Pivót és a Hrabalt - kértük fel a standállításra, így itt lesz nekünk a Nova Paka-i, nymburki, treboni sörök mellett az erős félbarna Zatec, és a még erősebb fekete Pardubicky Porter, valamint a Kout és a vyskovi sörfőzde sörei. A rozsnyói Kaltenecker ismét hozza majd a szokásos jó formáját, és a Főzdefeszt legdrágább sörét, az exkluzív, 13%-os, Tokaji Aszús hordóban érlelt, fenyős-borókás B27-et.

Idén először bajor standunk is lesz - a Sörmanufaktúra idehozza a ratebeer szerint Németország legjobb sörének tartott Schneider Weisse Aventinust, ezt az sötét, erotikus búzaduplabakot, és a vitathatatlanul legzseniálisabb bajor alapbúzát, a Schneider Weisse Originalt, mely mellett a nagy müncheni márkák nyugodtan elbújhatnak szégyenükben. Ha minden igaz, Bajorország legjobb búzasörfőzdéje mellett itt lesz Bajoroszág leginnovatívabb sörfőzdéje a Camba Bavaria is a maga jellegzetes, kísérleti komlózású Pale Ale-jével. Továbbá megtesszük az első bátortalan lépéseket a magyar cider-kultúra feltámasztása irányában, és a Liquid Gold standján csapon lesz az alföldi Sunlight cider!

A sörgasztronómia tavaly óta – és az idei első Főzdefeszt Antisznob Sörvacsora óta – létező kifejezéssé avanzsált. Az antisznob sörvacsorát prezentáló Zappa, a Blues Kocsma, a Leonardo, a Darshan, a Don Leone és idén már a Nostro is külön sörös menüvel készül a fesztiválra, és lesz komlós truffel egy sörbolond cukrásztól, valamint helyben füstölt pisztráng és sok meglepetés-finomság. 

Adunk a kultúrának is, de csak módjával, ahogy szoktuk. A Grabanc, a Fit Fat és a Yellow Spots Marching Band, valamint más utcazenészek húzzák majd az aláfestőt. Bemutatkozik és zenél majd a június 1-én induló internetes Sörrádió, a sörös zenék szakértője. Idén is lehet majd Beer-Bike-ozni!

A fesztiválra a belépés ingyenes, mindössze egy dolgot kérünk cserébe: szavazzatok a sörökre, és látogassátok végig az összes magyar kézműves standot! A fesztivál minden standján ott lesz az ingyenes fesztiváltérkép, amin láthatjátok, hogy hol, milyen söröket csapolnak. Amikor meglátogattak egy főzdét, kérjétek meg a csapost, hogy pecsételje le a térképen a saját ábráját, és gyűjtsétek be az összes pecsétet. A térkép hátoldalán szavazólapot találtok, ahol fel vannak sorolva a fesztivál sörei, ezek közül kell kiválasztanotok azt, amelyik a legjobban ízlett. Aki végiglátogatta az összes főzdét, leadta a szavazatát és megadta az e-mailcímét is, az részt vesz a sorsoláson, melyen izgalmas témába vágó nyereményeket sorsolunk ki. Szavazni az is mindenképpen szavazzon, aki nem látogatta végig az összes főzdét, mert idén a Főzdefeszt kísérletet tesz arra, hogy az őszi (szeptember közepére várható) fesztiválon kihirdesse Magyarország kedvenc kézműves sörét – márpedig hogy ez mi legyen, azt nektek kell megmondanotok!
És ne feledjétek: a jó sör demokratikus alapjog, amiért tudatos fogyasztói döntésekkel kell harcolnunk!


Sörfőzdék listája:

armando _otchoa
Bors
Brandecker
Csobánkai Kézműves Sörfőzde
Fóti Kézműves Sörfőzde
Franzberger
Hara’Punk
Hopfanatic
Kaltenberg
Kaltenecker
Kapucinus
Kárpi
Kissler
Köles
Mályi
Palóc
Rizmájer
Rotburger
Serforrás
Stari
Zip’s Brewhouse


 

A bejegyzés trackback címe:

https://folyekonykenyer.blog.hu/api/trackback/id/tr164509251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Harald hardrode 2012.05.15. 09:27:19

Papap O’Hara brutál jó sör. Nem is tudom mihez hasonlítani, de ahogy jön belőle az enyhe füstös íz és a full mouth-ban megjelenő komló. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Bal-Age 2012.05.15. 10:48:36

@Harald hardrode: Köszi!
A Főzdefesztre a sör egy picit újragondolt, amolyan 2.0-ás verzióját visszük.

ozur 2012.05.15. 10:50:08

Remek, hogy mindig ilyen sok újdonság van, most is ott leszek, több napon is. Az Aventinus pedig szerény véleményem szerint is a legjobb német sör (minden német sört persze nem kóstoltam :)) Aki teheti, kóstolja meg!

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2012.05.15. 22:20:24

@Humulus Lupulus: a karácsonyt ezentúl komlószüretkor tartjuk!

Serkoptató 2012.05.16. 20:13:50

... és pincét is hoz a Mikszáth térre a BeerBier?

Vagy lesznek hűtőköpenyek? Szabadtéren, 30 fokban az is kétesélyes...

víz tamás 2012.05.18. 12:32:28

a belga sörfesztiválra direkt szerveztetek rá?

Serkoptató 2012.05.18. 18:54:37

Két hétre rá meg Cseh sörfesztivál, három hétre rá meg mehetek májat cseréltetni...

víz tamás 2012.05.18. 23:30:33

"... a miskolci Zip’s Brewhouse-t, mely főzdének a sörei amúgy csak Miskolcon kóstolhatóak. A meglepően zöldalmás ízvilágú Golden Ale-jük külön figyelmet érdemel."

reméljük, az acetaldehid (zöldalma íz) csak azért érződött, mert fickósört kóstoltatok. ;)
süti beállítások módosítása