Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

ifcafe.jpg

A Ráday utcában tudomásom szerint egyetlen komoly zenei felhozatallal rendelkező hely van, az IF Café, ahol a hazai jazz legjobbjai lépnek fel, legalábbis amennyire én meg tudom állapítani. Eddig még sem lett az utca központja, talán mert arrafelé a gasztro viszi a primet, a kultúra csak utána kullog.

Pár hete azonban a matematikusból és ipari alpinistából lett vendéglős tulaj gondolt egy nagyot, és új logót készíttetett, melynek a központjában a kézműves sör áll, és azóta vetésforgóban hat magyar sört csapol – Tuck Barát, Sherwood Ale, Little John, Fekete Bárány, Keserű Méz, Dupla Köles.

Ettől aztán a konyha is új fókuszt kapott, és ma már minden sörre elkészült a jellegzetes hozzá illő fogás, én a Sherwood Ale-t fogtam ki és a hozzá készült angol mustáros hátszínt fóliában sült burgonyával. Tisztességes fogás, a cseh kocsmai ízeket idézi – marhahús és barnasör. Jó megoldás, a mustár rafinált csípőssége kihangsúlyozza a Sherwood rejtőzködő édességét és előhozza belőle az élesztőt. Az ízharmónia nem borzongatóan tökéletes, de a finom kontraszt előnyös helyzetbe hozza a sör ízeit.  

A Little Johnhoz hagymatortát készítettek, ezt még nem kóstoltam, és úgy fest, lassan az összes sör mellé meglesz az ételpár. Megyünk kóstolgatni.

Ha a Pointerben csapolt Mistert nem számítjuk, akkor az utcában ez az egyetlen kézműves sör, és ennek már most meglátszik a hatása – a tulaj elmondása szerint érezhetően növelte az érdeklődést a hely iránt.

A bejegyzés trackback címe:

https://folyekonykenyer.blog.hu/api/trackback/id/tr784583078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BRAAJEN 2012.06.14. 20:47:46

Tökéletes ízharmónia lehet! Nyami!

Szeraf 2012.06.15. 08:38:12

Barátaimmal is a feltűnő és jòl sikerült logó miatt estünk be a helyre (mivel nem sikerült levadászni a Skanzenclubot :-( vasárnap volt) Akkor Tuck barát volt csapon.Feltűnően kedves és figyelmes kiszolgálás fogadott a kíváló sör és éteülek mellett még a ház pálinkájábòl is vendégek voltunk egy körre a tulaj kitüntető figyelme miatt.Szóval csak ajánlani tudom én is mindenkinek!Bárcsak egyszerre tőbb magyar is csapon lehetne:-)

pluto111 2012.06.20. 13:07:25

Nem ide vág, de ma kellett szembesülnöm a nagy sörgyárak egyik nem túl szimpatikus trükkjével.
Vettem Kaiser sört ami eddig aránylag tisztességes volt (nem tudom meddig), 5% feletti alkohol tartalommal.
Már csak 4,2% van a dobozra írva :)

Serkoptató 2012.06.20. 16:25:28

@pluto111: Az idei évtől nem az erjedés előtti Balling fok után kell megfizetni a jövedéki adót,hanem az alkoholtartalom után.
Az az érdekes, ha az erjesztés előtti sörcefre ugyanaz, akkor ez akár minőségjavuláshoz is vezethetne, mert egy vastagabb, testesebb sör lenne az eredmény.
A profitmaximalizálás elve alapján viszont feltételezhető, hogy jobban felhígítják a cuccost, így egy ugyanolyan vékony, csak alacsonyabb alkoholtartalmú valami lesz (lett) a végeredmény.
Unortodox sörfőzés.

pluto111 2012.06.20. 18:08:22

@Serkoptató: Hát ez amit próbáltam nem lett jobb (borzalmas).
Azt hiszem korábban 5.4% volt (vagy 5.2%), ez a 4.2% elég komoly csökkenés (érezni is).

Ogreface 2012.06.21. 15:46:09

@pluto111: Véletlenül nem ezt vetted dobozos formában az egyik megában? www.ratebeer.com/beer/kaiser-lager/120165/
Ennek semmi köze az "eredeti" Kaiserhez...

pluto111 2012.06.21. 17:07:02

Nem. A Sopronban gyártottat vettem.
süti beállítások módosítása