A Bavaria’s Best Imperial Stout után képtelenségnek tűnt folytatni az utat Bajoroszág szívébe, ezért Eric azt javasolta, szálljunk meg a haverjánál, Bernhardnál, akit a környéken csak Weissbier Talibannak neveznek – hogy pontosan miért, az nem derült ki - talán az ivási képességei miatt. Keressünk egy Beethoven-hajú embert Freislassingban és ő lesz az. Hamar megtaláltuk a Weissbier Hotelt, és Bernhardot, bár a hajáról nekem nem Beethoven max a Scorpions ugrott be – íme a vékony a kapocs a két zeneóriás között. Beethoven többet nem, de a Scorpions annál gyakrabban kísértett bajor utunk alatt.



Bernhard a talibán nem volt különösebben kommunikatív, se nagyon perspektivikus, de az biztos, hogy az övé volt a legfapadosabb kis főzde, amit utunk során láttunk. A zöldcsempés, szinteltolásos főzőház elég gyakori Bajorországban, de fatüzelésű főzőüstöt csak itt láttunk. Lehetett vagy százéves. És légcserélő  nélküli nyílt erjesztőket is csak itt találtunk, amit abból vettem észre, hogy három fotó után összeszűkült a látóterem, és rohamosan közeledtem az ájuláshoz, miközben igyekeztem éles fotót készíteni. A széndioxid gyorskezű gyilkos, egy perc után menekültünk a helyiségből.



A korrekt búzasör azonban itt is adott - Bajorországban nem sikerült vacak vagy gyenge sört innunk, igaz nem is nagyon próbálkoztunk vele.