Végül számos kihagyott sörfőzde árán eljutottunk oda, ahová mindenképp szerettünk volna eljutni: Bambergbe. Bamberg mindössze hetvenezres város, de mivel majdnem sértetlenül megúszta a második világháborút, Németország egyik legszebb történelmi városa, és a világ egyik legsűrűbb történelmi sörfőzőközpontja. A városban kilenc sörfőzde van, a környéken – Frankischer Switzerland – Frankföldi Svájcban, legalább háromszáz.  Itt találták fel a rauchbier-t, azaz nem is feltalálták, hanem megőrizték – hiszen a történelmi időkben a legtöbb sör füstös volt - és itt működik Németország egyik legnagyobb malátázója, a Weyermann, ahonnan a magyar kézműves sörfőzők is beszerzik a malátát.

Miután megtekintettük Szent István király lovasszobrát, ami az illedelmes „Bambergi Lovas” néven fut, megnéztük a középkori belvárost és a hídról a gyors folyású patakba ugráló hippiket, valamint az összekapcsolt gumimatracokon sodródó helyieket, nekiláttunk, hogy felderítsük a sörfőzdéket. Nem jutottunk túl messzire. A Schlenkerla, nagy híre és saját malátázója ellenére egészen kis alapterületen fekszik. A sörmester nem volt túl közlékeny, de megtekintettük a szép régi főzőházat – amin itt Bajorországbsn már nemigen csodálkoztunk, valamint lokalizáltuk a labort, ami nem volt több, mint az iroda végében egy mosogató és egy pár kémcső. Errefele nem izgulják túl a sörtechnológiát – ez itt évszázados hagyomány.



A Schlenkerlában nem a sörfőzde a legizgalmasabb, hanem az ausschenk, vagy tavern vagy gasthaus – ennek számos neve van errefelé. Talán a tavern a legtalálóbb, hiszen ezeknek a felső emeletein vendégszobák vannak. Továbbá legalább két bejáratuk van. Az egyik a kerthelyiségbe vezet, amásik pedig a kapualja, ahol több kis hivatali ablakból lehet igénybe venni a komplexum szolgáltatásait. Az egyikben a szobák vannak és a hotelkassza, a másikban ajándéktárgyak és üveges sörök, a harmadik pedig italkimérés, ahol főleg a helyiek isznak, állva vagy padokon ülve, nem túlzottan ünnepélyesen, csak amúgy hétköznapiasan.



Ilyen a Schlenkerláé is a híres Dominikaner Hofban is, ahová mi is azonnal eltaláltunk, hisz a történelmi főutca közepén nyílik. Az árnyas kerthelyiségben megkóstoltuk a nyári sörüket, a Krausent, ami – mint sejteni lehetett – némileg füstös ízű volt, és hihetetlenül jó. Semmi vékonyság, vizesség, vagy spórolás nem érződött rajta. Pontosan olyan krémes és ízes volt, mint egy Vollbier, csak éppen kevesebb volt benne az alkohol. Ez az igazi attrakció – olyan könnyű sört főzni, ami semmivel sem marad le az erősebb társai mögött. A krausen amúgy egy sörfőzési szakkifejezés – kb. annyit tesz, hogy az erjedés vége után friss sörlét tesznek a sörhöz.
Frank töltött hagymát és májas- valamint véres hurkát ettünk.