A Főzdefeszt és a magyar sörfőzés az elmúlt egy hónapban olyan piramidális jelentőséggel tornyosult a Folyékony Kenyér horizontján, hogy szinte el is felejtettük, mennyire szeretünk össze-vissza kóstolni mindenféle nemzetközi okosságot, meg az is csak most jut eszünkbe, hogy mindenfelé voltunk a nyáron, mely utak már nem fértek be a blog hasábjaira, úgyhogy most ezirányú ingereinkenk fogunk engedni.
Még tavasszal kaptuk Hollandiából ezt a nehézbombázót. A Jopen nevű sört azok a fanatikusok kezdték el főzni 1992-ben, akik úgy érezték, hogy vissza kell adni Haarlem városának a sörfőzői büszkeséget. A Stichting Haarlems Biergenootschap (Haarlemi Sörtársaság) fanatikusai addig kerestek, amíg találtak két receptet a 15. és a 16. századból, és azok alapján megfőzték a középkori holland sört. Ez annyira beütött, hogy pár évvel később megvette a söröket a Jopen, majd persze áthelyezték a főzést, többször is, úgyhogy tulajdonképpen ma már megint nem Haarlemben főzik – nem tudom, ez mennyire zavarja a sör keresztszüleit.
Közben persze a Jopen egy teljes szortimenttel rendelkező branddé avanzsált, és ahogy az oly sokszor megtörténik velünk, mi a csúcsragadozóval kezdjük az ismerkedést – ez amúgy teljesen logikus: minél értékesebbe egy sör, annál inkább megéri más országba elszállítani.
A quadrupel a belga dubbel és tripel felsőfoka, amit főleg kompetitív szellemű sörfőzők főznek gyakran Amerikában, az imperial quadrupel az meg úgy hangzik, mintha az elnevezés kifejezetten az amerikai piacra kacsintana – a tengeren túl egyszerűen imádják a birodalmi söröket.
Ezt támasztja alá az illata is, ami azonnal nyilvánvalóvá teszi az amerikai komlók jelenlétét. A színe tökéletes telített mély narancsszín. Úgy csurog a pohárba, mint valami húsleves. Tökéletes dús habot húz magára. Bármennyit beszélhetünk belga stílusokról, első kortyra egy tökéletes IPA bontakozik ki a Thomasból, amiben éppen csak hogy elfér némi belgás, korianderes, aszalt-szilvás cukrosság. Aztán persze kiadja a kolostori testet, sűrű és tapadós, és benne van az alkoholos feszültség, és pörköltség, miközben végig fűszeres, fügés, édes. Ebben a tekintetben leginkább a St. Bernardus Abt-re emlékeztet. De a citrusos gyönyörűség egyedülálló és akkor már tudjuk, hogy itt ez az amerikai-komló attak az, amiért imperialnak hívják ezt a sört. És nem bosszankodunk az egymásba csúszó műfajmegnevezések miatt, hiszen a sör tökéletes.
