Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

mahagonzwickl.jpg

Ma már sokféle sörvacsora közül válogathat az érdeklődő, van drága, olcsó, polgári vagy vagány, kóstoló vagy lakoma, punkos vagy éppen konzervatív. A Mahagonos srácok az Almássy étteremben ütötték fel a tanyájukat, és nekiláttak, hogy a magyar kézműves sörökhöz fogásokat társítsanak. Túl vannak már a Rizmájeren, a Hopfanaticon, pénteken pedig egy szabad válogatás következik már népszerű, illetve frissen bemutatkozó magyar kézműves sörökből.

A pénteki Mahagon sörvacsora egy fine-dining alapokon nyugvó polgári vacsora, kispolgári áron – 5900-ért, és egyben sörbemutató, hiszen a múlt hónapban debütált Dunakanyar IPA és a fóti Zwickl eddig semmilyen sörvacsorán nem szerepelt. A Dunakanyar IPA-t Takács Péter főzette a Palóc sörfőzdében – újabb magyar gerillasör – az angol India Pale Ale hagyomány mentén. A Fóti Zwickl pedig Gyenge Zsolt, fóti sörmester – Sörapu – legújabb söre, ami egyesíti magában a fóti sörműhely legjobb hagyományait: harapható malátakarakter és friss komlóünnep.A söröket Pif, a Sörbúvár blog sör-étel párosító mágusa prezentálja, a menüt Benesch Antal a Mahagon séfje rakta össze.

A vacsora különlegessége, hogy a Nagyböjtöt tartó, vagy vegetáriánus vendégek részére húsmentes menüváltozat is készültt.

A menü:

Stari sörfőzde - Ír vörös
Kacsa rillette gyömbéres, narancsos jus-vel
Vegetáriánus fogás: Kevert saláta, gyömbéres, narancsos jus-vel

Fóti sörfőzde - Fóti Zwickl
Spenótos lime-os ravioli brinza öntettel

Palóc sörfőzde - Dunakanyar IPA
Szopós malac karaj sörös glace-szal, knédlivel és pácolt shalott hagymával
Vegetáriánus fogás: Cápa-steak sörös glace-szal, knédlivel, pácolt shalott hagymával

Köleses sörfőzde - Dupla köleses sör
Espresso mousse joconde piskótával és meggymártással


A Menü ára a sörökkel: 5990,- Ft. / fő


Az asztalfoglaláshoz e-mailben való regisztráció szükséges!

Helyszín: Almásy Vendéglő
1023 Budapest, Rómer Flóris u. 12.
Asztalfoglalás: mahagonbeer@gmail.com

A bejegyzés trackback címe:

https://folyekonykenyer.blog.hu/api/trackback/id/tr65117816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kieső 2013.03.05. 22:50:36

Vegetáriánus fogás: Cápa-steak

Jihajj :-))

Gérard Duchemin 2013.03.07. 08:23:23

@kieső: Basszus, megelőztél. Épp akartam írni, hogy nem is gondoltam volna, hogy a cápa növény, vagy gomba, mert teljesen állat kinézete van. :-)

Gérard Duchemin 2013.03.07. 08:25:17

Amúgy én azt hittem, hogy a böjt azt jelenti, hogy a delikvens nem eszik semmit, és nem azt, hogy sörlakomázik ;-)

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2013.03.07. 09:54:29

@Gérard Duchemin: Ja, enni nem csak inni, és há a sör folyékony kenyér, mint a blog címe is mutatja :)

Gérard Duchemin 2013.03.07. 13:46:00

@lilakutyak: Na jó, de egy böjthöz sörlakoma csak akkor passzolna, ha az kizárólag sörből állna, kajából nem. Ez esetben viszont nem lakoma lenne a neve, hanem sörözés. (bár számomra a sörözésben is mindig van valamennyi kaja, legalább sörkorcsolya formában.) Szóval lényeg az, hogy a böjt és a sörvacsora kb. úgy hozható egybe mint a béke meg a harc.

Bgyuri 2013.03.07. 13:47:28

Kedves kieső és Gerard!

Több fajta vegetáriánus van, van aki semmilyen állati terméket nem eszik, pl vaj, túró, tojás stb. és van aki csak a vágóállatok húsát nem eszi, a halat és tejterméket igen.
A böjt egyébként azt jelenti, hogy valamitől tartózkodik az ember, pl. a katolikusok péntekenként a hús (halat lehet enni) vagy pl. édesség stb. A Jézusi 40 napig nem eszem semmit böjt egyébként csak egy jelkép, a lényege, hogy önmegtartóztatással a lélek megtisztul. Úgy hogy sörre fel!

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2013.03.08. 08:37:53

@Gérard Duchemin: Most kivételesen nem kötözködni akartam, csak propagálom az ivást :)
süti beállítások módosítása