Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

legenda1.jpg

2011-ben csak egy sörfőzdét alapítottak – a Csobánkait. 2012-ben csak kocsmákat nyitottak. 2013-ra több főzdenyitás is várható. Az elmúlt hónapokban Kiss Tamás főzdéje, a kiskunhalasi Hopfanatic és Olaszé, a rákosszentmihályi Legenda futott versenyt a hivatali útvesztőkben az sörfőzési engedélyért. Úgy fest, Olasz ért előbb oda: a Legenda utcai brewpubban már fel vannak címkézve a tartályok, így könnyen megállapítható, hogy április közepére több sörük is csapolásra készen áll majd.

Olasz, akit valójában Kovács Józsefnek hívnak, pár éve tűnt fel a magyar sörkultúra félhomályos végein, mint az az ember, aki szállítmányozási kapcsolatai révén mindent beszerez a házi sörfőzőknek, amit addig hiába kerestek a magyar boltokban. Az ő tevékenysége révén vált elérhetővé a világban forgó komlók nagy része, tucatnyi maláta, különleges élesztők, de a sörfőzők eszközei, szerszámai, csatos üvegek, komlófileterek, nyomásmérők miegymás. Aztán, amikor kiderült, hogy mennyire életképesek a magyar házisörfőzők, akkor megalapították az egyesületet, melyben Olasz központi szervező szerepet vállalt. Miközben olyan sörökkel kísérletezett otthon, mint pl az Olaszházi Bitumen, amit aztán a Főzdefeszten lehetett is kóstolni.

legenda2.jpg

Közben észrevétlenül a valódi gépsorral dolgozó kézműves sörfőzők is elkezdték látogatni a boltját, ahogy az izgalmasabb ízek iránti igény hozzájuk is elért, és már nem volt elég kétféle komlót és kétféle malátát használni egy egész szortimenthez, így mára ő a legszélesebb kapu, melyen keresztül a magyar sörfőzés érintkezik a külföldi szakmai körforgással.

Szinte magától értetődő, hogy Olasz keze közt elkezdett formát ölteni egy kis sörfőzde. Tavaly beszerzett egy használt 250 literes főzőházat (még mindig jó pár ilyet lehet találni elfekvőben), aztán lassanként hozzávásárolta az 500 literes erjesztőket, tankokat, pillangószelepeket, hőcserélőket, meg mindazt a tízezer apróságot, ami egy főzdéhez kell. A kezdeti nehézségekből tanulva pl. új, saját fejlesztésű hőcserélőt épített egy teljes fal-méretben. Tavaly év vége felé üzlettársakat is talált a vállalkozásához. Összefogott a Sörmanufaktúrás srácokkal – Tibold Ákossal és Utassy Rolanddal – és együtt alakították ki a Legenda Sörfőzde szortimentjét, melyben megmaradtak az eddigi gerilla-rendszerben főzött Olaszházi sörök is.

james.jpg

Így a kifejezetten amerikai craft-beer hangulatú Kelet-Indiai Társaság IPA, a Pokerface Pale Ale, a James Brown Ale és a Six Fingers Weisse mellett továbbra is főzik a Bitument a decemberben bemutatott Dieselt, az Olaszházi Meggysört és a Brutal Bittert – amire rá is kóstoltunk a helyszínen, és olyan érzésünk lett, hogy Olasz atomkisérleteket folytat a főzdéjében. Olyan brutálisan komlós volt ez a főzet, hogy már a komlóból áradt ki a gyümölcsösség. Ha minden igaz, pénteken a nagyközönség is megkóstolhatja az új, brutális mennyiségű amarillóval megkomlózott Brutal Bittert egy kocsmamegnyitón, amiről részleteket holnap árulok el. És a legjobb, hogy Olasz kitalált egy új sört is, melynek neve Folyékony Kenyér, és noha nem mondta, én egyértelmű főhajtásnak veszem a blogom képességei előtt. Köszönöm. Viszont a sört még nem lehet kóstolni, úgyhogy részletek majd később.

A bejegyzés trackback címe:

https://folyekonykenyer.blog.hu/api/trackback/id/tr55206104

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Legenda Sörfőzde Pub 2014.11.14. 18:44:47

Helyszín: 1077 Bp., Hevesi Sándor tér 1. Látogatás: 2014. április 9. 17:45-19:15 > A monitor hátuljára ragasztott A4-es lapra kék filccel és szép nagy betűkkel felírták: BM kedvezmény. Adatlap Elérhetőség: +36 20 955 0794 Web: h...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2013.04.08. 11:27:59

A Csobánkai már 2011 óta van. Múlik az idő...

TonyCaviar 2013.04.08. 12:15:18

Óbasszus. Hogy téveszthettem el...

Bud Taste 2013.04.08. 14:50:56

@TonyCaviar:"Óbasszus. Hogy téveszthettem el...+
Talán Freud tudná a választ:)

gilgalad 2013.04.10. 16:04:29

A Csobánkai még működik, tudtok róla valamit?

TonyCaviar 2013.04.10. 23:56:54

Működik. Skanzenben csapon van!

szanisz 2013.04.13. 23:07:38

Tudja valaki, hogy mikortől van effektíve is nyitva a brewpub? nagyon tetszik amit olvastam..

tegzes 2013.04.14. 23:25:44

Már megnyílt! Hivatalosan este 11-ig, de mi a szombati teszteléskor jóval éjfél után maradtunk, mivel lekéstük az éjszakai buszt.De a lényeg! Ha a Folyékony Kenyér a főzde alapsöre, akkor Olasz döbbenetesen magasra tette a lécet, a felhozatal teljesen addiktív, ezek után az ember nem hajlandó nagyipari lőrét inni. Hátul a sörfőzést végignézni részletes kalauzolással meg olyan plusz élmény volt, amit eddig még sehol nem tapasztaltam.
Csillagos ötös, és best buy kategória!
(Remélem jó a megérzésem, és egy újabb sikertörténet kezdetének vagyunk szemtanúi)

serci 2013.07.04. 13:29:38

Az áfonyás sör nagyon finomra sikerült,az almásról lemaradtam.
süti beállítások módosítása