Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

malátabál.jpg


Nagyon hiányzott már valami őszi sörös mulatság, amit nem Oktoberfestnk hívnak! Igaz, határozottan nem sörfesztiválról van szó, inkább valamiféle közösségi megmozdulásról, ahol fontos szerepet játszik a sör – mindenféle más mellett. A Malátabál koncepciója szervesen kapcsolódik a helyszínhez, a pár hónapja suttyomban megnyitott Margit utca 9-hez. A Margit utcai kaputól a Gül Baba türbéig nyújtózó csíktelken a nyár vége óta érdekes dolgok történnek: biopiacot tartanak, közösségi főzéseket, és más a hagyományos vendéglátás számára némileg ismeretlen formákban próbálnak elhelyezkedni. Az október 5-én és 6-án rendezett Malátabál most igyekszik átfogó képet adni arról, mit tud a Margitutcakilenc.

estimese.jpg

Laza őszi sörpremierrel kezdődik a menü: Takács Péter (sörügyi mindenes, importőr, tanácsadó, gerillafőző) és Németh Antal (a Főzdefeszt közönségdíjas Napalm apja) összefogtak és főztek egy szép barna sört – konkrétabban egy Northern English Brown Ale-t, melynek fő célja, hogy megismertesse a hazai közönséget a Maris Otter maláta szépségeivel. A Maris Otter malátát kizárólag a hordós érlelésű (cask-conditioned) real ale-ekhez fejlesztette ki Dr. Bell a cambridge-i egyetemen 1966-ban. A végeredmény egy kétsoros őszi árpa lett, amely a tavaszi árpánál alacsonyabb hozammal bír, de cserébe az íze teltebb, kekszesebb, malátásabb, némi diós beütéssel. A legdrágább maláta fajta, kizárólag Nagy-Britanniában termesztik.
Az Esti Mese leginkább egy finom Fuller’s főzetre emlékeztet, a névválasztás a sör sejtelmes színére, gazdag aromás illatára utal amely a 60-as évek retro illatait,ízeit juttatja eszünkbe az akkori egyetlen csatornán fogható esti mese hangulatával együtt.
Vasárnap a Brew Stúdió sörmestere, a Hara Punkos Simonfai Balázs vezényletével sört főznek házi módszerekkel húsz literes üstben, a közönség segítségével.
Fellép továbbá az Élesztőből ismert Németh Gábor sörmixer, aki nyáron sörkoktélokat kevert, ezennel azonban belecsap a forralt sörök feltérképezésre váró világába.
Közben négy pultnál különféle gasztronómiai szemléletekben merülhetünk el, a bogrács-kolbász vonaltól, a paraszt-sushin át a vegetáriánus kreativitásig, valamint végigkóstolhatunk 15 féle csapolt sört, naplemente után pedig tábortüzet rakhatunk a város felett, és megsüthetjük rajta a profin feltűzött nyársunkat, hej!

margit9.jpg

Báli Menü:
2013 Október 5-6.

1. Bogrács és kolbász terasz
- szombaton két bográcsban birkapörkölt
- vasárnap indiai lencse csapatival
- rácson sült bajor kolbásztekercsek
- csalamádé, kenyér, mustár
- négyféle sör a csapon

2. Építkezés és paraszt terasz
- paraszt-sushi (kenyér-szalonna/kolbász-hagymakarika-erőspista falatok deszkán tálalva)
- kacsamájas zsírosdeszka hagymával
- vékony sonkaszeletek paradicsommal, paprikával fándliból
- négyféle sör a csapon

3. Vegaterasz
- kemencében sült bio sütőtök és szilva
- kemence tetején melegedett sült pizzatésztanyesedékgolyók különféle mártogatóssal
- sajttálak, sörsajt (keverd össze a saját sörsajtodat + kernyér)
- fűszeres rágcsák
- vágott zöldség-gyümölcs
- négyféle sör a csapon

4. Pult
- 15 féle magyar kézműves sör a csapon
- üveges cider
- sörkoktélok
- forralt sör
- hermelin
- komlós trüffel

Este
- fa alatt tábortűz (süss szalonnát a belvárosi tábortűz fölött)
- előre gyártott szalonnasütő szettet lehet venni, a tűz mellett megsütni
- Ivan Tabeira gitározik

A bejegyzés trackback címe:

https://folyekonykenyer.blog.hu/api/trackback/id/tr95548894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rambo13 2013.10.03. 12:10:00

bocs, de október 5-6 az nem péntek- szombat, hanem szombat-vasárnap :)

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2013.10.03. 14:22:29

Az Esti Mese nagyon szép illatokkal rendelkezik, akár egy diós bejgli, az ízében viszont elég markáns a komló benne, de egy átlagosnál kicsit negezebb jó kis brown ale

rambo13 2013.10.04. 13:25:50

@Pável: az urak "bennfentesek", de itt éppen most került csapra:

monyo.hu/

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2013.10.04. 13:36:02

@rambo13: zárójelben: ez a proctor/proktológus név vicc, félrefordítás vagy netán még igaz is lehet h ezt jelenti? :)

rambo13 2013.10.04. 13:41:13

@Pável: őőő semmi közöm sem a helyhez, sem a szöveg írójához, sem a sörhöz, de vélelmezem, h ez vicc akart lenni...
talán bud taste majd megválaszolja :)

zsombibacsi · http://www.gaultmillau.hu/mese-habbal 2013.10.04. 13:50:38

@Pável: csak egy pohárkát kóstoltam Danival...
@rambo13: ez érdekes, nem is tudtam, hogy a Monyó ilyeneket is beszerez. Régen egyáltalán nem voltak, csak a kommerszsörök.

rambo13 2013.10.04. 13:59:29

@zsombibacsi: monyo-nak ugyan az a tulaja, mint ennek:
kezmuves-csemege.hu/

zsombibacsi · http://www.gaultmillau.hu/mese-habbal 2013.10.04. 14:21:56

@rambo13: na ezt sem tudtam. Pedig a Csemegébe elég gyakran járok. És üvegeseket is visz át a Monyóba?

rambo13 2013.10.04. 14:31:39

@zsombibacsi: monyo.hu/kezmuvessorok
ha legörgetsz látod, h nem is keveset...
persze a csemege olcsóbb

Bud Taste 2013.10.04. 14:45:09

@rambo13: A Monyó egyik nagy kedvence a Prof. von Mannheim

Hűha, ez tényleg csak vicc akart lenni:)

Bud Taste 2013.10.04. 15:05:00

@rambo13: Mármint a proktológus, nem a Prof v. Mannheim!

rambo13 2013.10.04. 15:14:58

@Bud Taste: viccnek durva lett volna :)

Bud Taste 2013.10.04. 15:47:59

@rambo13: Ez most magas labda volt:)

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2013.10.04. 16:35:13

@rambo13: @Pável: Mondjuk úgy előkóstolhattunk.
Apropó Rambo úr: Jövő 7 kedden v. szerdán esetleg egy összefutás bizonyos sörök ügyében?

rambo13 2013.10.04. 16:52:10

@pif: ok, nekem kedd tűnik jobbnak

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2013.10.07. 10:08:01

Most esetleg hülye vagyok, és megmagyarázom a nyilvánvalót:
The variety Maris Otter was bred by Dr GDH Bell in Cambridge by crossing Proctor and Pioneer barley.
(www.brewtoad.com/fermentables/206)
Így már érthető a vicc, vagyis én értem.
süti beállítások módosítása