Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Tartu Gambrinus

2016.08.19. 10:41 - TonyCaviar

karmo.jpg

Az észt külügyminisztériumban dolgozó Oroszország-szakértő, Karmo Tüür hosszú ideig csak hobbiból foglalkozott sörrel. Észtország már a rendszerváltás előtt tele volt úgynevezett sörklubokkal, ahol a férfiak összejöttek és beszélgettek, de általában mindig ugyanazt a vacak sört itták – Zsigulit - hiszen nem volt más. Aztán jött a rendszerváltás, Karmo megalapította a sörblogját (tartugambrinus.blogspot.com), melyen azóta több ezer sört kóstolt végig, majd nem sokkal később a tartui Gambrinus sörboltot is. Helsinkiből egyenesen idejöttem, hogy elbeszélgessek az észt sörvilág bölcsével.

A rendszerváltás után Észtország meghozta az új adótörvényeit, melyek semmiféle különbséget nem tettek kicsi és nagy főzde közt. Így aztán a hagyományos észt – eladdig az aljnövényzetben megbúvó – sörfőzdék sorra becsődöltek, és csak a nagyok maradtak. Emiatt az elmúlt pár évben Észtországban a magyarhoz és anno az amerikaihoz hasonló helyzet alakult ki. Nincs hagyomány, amihez igazodni lehetne – ellentétben Litvániával és Lettországgal, ahol az első perctől fogva támogatták a kis főzdéket, ezért erős maradt a hagyomány, ami most kevésbé engedi érvényesülni a forradalmat. Ezért aztán az észt újhullámos sörfőzés az amerikaiak által kijelölt úton indult el és IPA-kat, és stoutokat főz. Körülbelül 30 kis főzde és vagy 10 gerillafőzde működik az országban, és az országos sörforgalom 1,5 százalékát fedik le. Ehhez azt is hozzá kell számítani, hogy az egész országban mindössze másfél millióan laknak, és abból is csak 900 000 észt. Kisebb piac tehát mint Budapest. A nagy főzdék – Saku és A.Le Coq – már el is kezdték főzni az amerikai stílusok nagyüzemi változatát.

tommi.jpg

Nem sokkal később megérkezett egy másik, idősebb Oroszország-szakértő is, fogott egy palack Hiiummaa Tömmu Lidlane barnasört, és leült mellénk az asztalhoz. Délután volt, lógott az eső lába, az idősebb Oroszország-szakértő öt perc múlva az asztalra borulva aludt. A sör címkéjén látható öregember rendületlenül mosolygott.

Címkék: észt sörbolt

A bejegyzés trackback címe:

https://folyekonykenyer.blog.hu/api/trackback/id/tr6910406340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása