Nagy feeling az M47-Főzdeparkban sétálgatni, de eddig igazából a Monyón és a Mad Scientisten kívül alig jutott energiám a többiekre. A HopToppal szinte véletlenül találkoztam – de legalább jól sikerült: az Uluru azonnal levett a lábamról >>>, úgyhogy most már eleve jó szájízzel kóstoltam.

Mély meleg vörösréz színe öntudatlanul is egy édes malátalapra asszociál, ezt az ígéretet szerencsére nem váltja be. Az illata gazdag és ledér, egyszerre friss tavaszi bozót és feslett art deco virágcsokor, de van benne egy kis vajas rántás, főzelék meg egresbefőtt (sosem kóstoltam).

Az íz hozza a várakozásokat, nordikus aromák, szúros tövises bogyók fanyarsága, szépen száraz, de egyensúlyos – ez a sör hibátlan és elegáns, a különcségei pedig szerethetőek - a nyelv pl belebizsereg a sok komlóba, akár egy erős mentolos cukorka után, és ahogy lecsúszik a garaton a korty, a komló kicsit odaragad. Mindebből azt szűröm le, hogy kicsit túl van tolva a komló, de csak épp egy picit. Ahogy nyílik ki, sajnos előtérbe kerül a vajas rántás, és a makacs komlóval együtt egy kicsit komlófőzelékesedik. De mondjuk azt, hogy soha rosszabbat!