Ennek jönnie kellett. 

Az egész a Gösser Citronéval kezdődött 2010-ben, ami a Heineken nagy húzása volt, és noha Európában korántsem tűnt újdonságnak, itthon kinyitott egy ajtót a piacon - résnyire. Ebbe a résbe aztán mindenki megpróbálta bepréselni a cipője orrát és akkor jött a grépfrútos borsodik meg más effélék támadása.  

Közben persze 2012 környékén újra megjelentek a piacon a kisüzemi sör régi motorosai, akik szintén keresték az újítás lehetőségeit, IPA-t akkor még csak pár fiatalember volt képes főzni, de még a szót is csak pár ezren értették, így az újítás a gyümölcsös sörök irányába tolódott, ami szinte azonnal hatalmas siker lett.

A Békésszentandrási Meggy és a Stari Szilva két olyan gyümölcsös láger, amik visszavonhatatlanul beírták magukat a magyar sörtörténelembe, még akkor is, ha én személy szerint mindig kerültem a fogyasztásukat. 

Viszont rengeteg embert tettek “sörfogyasztóvá”. És fura mód az elmúlt években az olcsó nagyüzemi gyümölcsös sörök az olcsó kategóriával együtt sorvadnak, míg a kisüzemi gyümölcsösök drágulnak és egyre népszerűbbek lesznek. Az igazi gyümölcspüréért szívesen fizet a magyar, de az ászoksörbe pakolt aromának nincs rajongótábora.  

A Soproni egy sikeres IPA és egy elfogadhatóan sikerült APA megugrása után most meggyes sört csinált, azt hiszem ez senkit nem lepett meg. Az viszont érdekes, ahogy ráígért a kisüzemiekre, ugyanis míg a kisüzem megteremtette és büszkén főzi a “lágersörbe pakolt gyümölcspüré” attrakciót, a Soproni úgy döntött egy felsőerjesztésű ale-t dob piacra meggyel.   

És ez bizony elvileg sokkal alkalmasabb a gyümölcs befogadására, hiszen a magas hőmérsékletű erjedés eleve visz gyümölcsös ízeket a felsőerjesztésű sörökbe. És valóban, a Soproni Meggyes hibátlan és tökéletes meggyes sör - vidám piros az utolsó porcikájáig. Semmi mellékíz, semmi bonyodalom, semmi kontraszt – édes, piros, meggyes és kész. Sok piroska, semmi farkas.