Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

steger.JPG

A Grand igazi időtlen helyszín, Berlin Mittében egy régi házban akár száz éve is ott lehetne. Klasszikus étterem hajtogatott szalvétával, fehér terítővel + „international” hangulatú, tompított fényű, dohányzó bár, bérelhető privátklubok az emeleten. Mint kiderül 3 éve nyitott. Itt találkozom Peter Stegerrel, a Sash & Fritz vodka tulajdonosával és főzőmesterével, sommelier, és vodkamesterrel.

Peter még 1992-ben lett Németország legjobb sommelier-je, aztán rögtön a csúcson abba is hagyta a szakmát és elment borkereskedőnek. Borkereskedőként egyrészt bejárta Ázsiát, céget alapított Kazahsztánban, illetve megcsinálta a saját prosecco-brandjét „Macchiato” néven egy olasz barátjával. De tervezett poharat is „One for all" brand alatt, meg egy sor bormárkát. Hosszú és kalandos szakmai múlt állt már mögötte, amikor egy bolgár üzletember felkérte, hogy teremtsen meg egy vodkamárkát az amúgy teljes gőzzel robogó lipcsei ipari szeszgyára tetejébe. A tanácsadói feladatkörből később tulajdonostársi lett, de a happy end még a kanyarban sem volt. A közös cég alapításának pillanatában ugyanis a bolgár üzletember egyszerűen eltűnt, annyira, hogy azóta sem került elő.

De addigra Peter egyrészt mélyen beleásta magát a vodkák világába, másrészt pontosan megértette, hogy a német piacon nincs prémium vodka. Úgyhogy némi tanakodás után maga vágott bele a bizniszbe. Beletelt pár évbe, míg minden összeállt, de végül talált hozzá egy nagyszerű sztorit, egy tökéletes és egyedi receptet illetve a megfelelő befektetőket.

A képen látható koktél neve Grand Maritimo – Sash&Fritz vodka, citrom, cukor, uborkalé, kapor – hozzá egy osztriga. A bartender szerint leginkább arra jó, hogy a vendég rendeljen utána még egy pár osztrigát, hiszen az osztrigából egy sosem elég:)

 

sash.jpg

 

A szemünk láttára zajló világméretű gasztronómiai újrarendeződés a vodkák világát sem kerülhette el. A globális piacot ugyan még mindig a sokszor sok mindenen átszűrt ideális esetben csak kicsit kaparó, semleges ízű vodkák uralják, de egyre másra érkeznek a kihívók – kis szeszfőzdék, akik egész másképp gondolnak a vodkára. Tulajdonképpen nem az a céljuk hogy minél sikeresebben elnyomják a kellemetlen mellékízeket, hanem inkább az, hogy valódi szép ízeket főzzenek bele a vodkába.

Ilyen újhullámos, ízes vodka a Sash & Fritz is, amit szűk körben már júniusban bemutattunk, de mostanában jut el a bárokba.


A név az orosz Sándor cár és a porosz III. Frigyes Vilmos barátságát idézi, akik a XIX: század elején együtt harcoltak Napóleon ellen. Egy ízben Sándor cár orosz katonákat küldött a a bajba jutott Frigyes védelmére, és ezek a katonák később is német földön maradtak. Sándor cár halálakor a hálás Frigyes Potsdam mellett telepítette le őket egy Alexandrowkának keresztelt orosz kolónián, Berlintől fél órára.

A porosz-orosz vodka kizárólag búzaszeszből készül. Az eljárást éveken át tökéletesítette Peter Steger vodkamester, míg el nem érte azt a tökéletesen tiszta, selymes ízt, ami a Sash & fritz vodkára jellemző. Más nemes vodkákkal ellentétben a Sash édesen kezdődik – mézeskenyérre emlékeztető ízekkel - és a korty második felében komolyodik vodkává. Illata egészen finom, cseppet sem csípős, tiszta. Könnyedén iszogatható magában, ezután egy arc sem fog férfiasan fájdalmas grimaszba torzulni.

 

Kapható a Hudi Hudinál >>>

Címkék: orosz berlin vodka

 

 img_6664.JPG

 

Néha érdemes nyárra is a városban maradni. A hőségtől pattogó flaszteren hősies küzdelmet folytatni a szervezetünkkel, hogy ne száradjon ki. Ilyenkor az ember hajlamos egészen új módszereket is kipróbálni.

 

Itt van pl. az Edison Ink and Bar. 2 éve nyitott a Jókai utca mocskos szívében közel a Podmanicky utcához. Kilátásban, tálalásban, designban nem versenyezhet egyik fancy rooftop barral sem, mégis van ott valami, amiért már kora délután megtelik a hely, melynek nyáron is mindössze két asztalkája szomorkodik az utcán.

A titkot nem most fejtem meg, csak egy dologra hívnám fel a figyelmet. Miközben a városban (de talán a világon) sehol nem igazán működnek a sörkoktélok, az Edisonosok összerakták a világ legegyszerűbb nyári sörkoktélját és rengeteget adnak el belőle.

 

img_6661.JPG

 

A koktél neve: The Wizard (a bár névadóját, Thomas Edisont hívták így az ismerősei)

 

2 egység citromlé, 2 egység cukorszirup és 4 egység gin – ezt jéggel shakelem, majd jégre töltöm öblös söröpohárba. A maradék teret – kb a pohár felső fele – telecsapolom Hekkelberg Pils-szel, majd pár csepp Angostura Bittert cseppentek rá, finoman megkeverem és egy narancskarikával díszítem.

 

Nagyszerű kis ital, bár elsőre furcsa a jégkocka és a sör találkozása. Ha ezen túltesszük magunkat kitűnik, hogy az Angostura és a narancs elegánsan kézenfogják a Hekkelbelg Pils finom kis komlókeserűségét, és némileg olaszos camparis csillogást kölcsönöznek neki. Miközben a citrom és a gin hibátlanul teljesíti nyári frissítő funkcióját.

petepici.jpg

 

Seriously Peated Islay Blended Scotch Whisky

Bourbon cask + PX finish

 

Miután pár hónappal ezelőtt Szőke Lajos Gemencen megszerettette velem a whisky műfaját, kinyílt a világ. Kedvenc belga független palackozóm, az Asta Morris tulajdonodsa, Bert valójában nem az általam eddig emlegetett rumokról, hanem a whisky-ről let híres. Ebben tett szert olyan hírnévre, hogy világszerte mennek a nyelve után – bíznak a kóstolásában, és bármit dob a piacra bármennyiért, az lábon elkel – ezekből igen korlátozott mennyiség nemsokára elérhető lesz a Whiskynetnél.

 

Ez az ember rakott össze most egy mindenki számára elérhető és érthető blendet – a Pete Seriest.

A víztiszta üveg világos aranyszínű folyadékot rejt. Illata füstös gyümölcsös maláta, egyszerre ódon és üde. Íze elsőre csípős, pikáns, gyömbéres, olajbogyóleves, teste könnyű - és 46%-os! Később szétterjed és a tőzeg nyomában citromos, sós érzeteket kelt. A lecsengés csokoládés felhangokkal kedveskedik, a végét pedig szépen lekerekíti a Pedro Ximenez sherryhordós finish.

Nagyon szép, könnyű száraz whisky, lendületes, elegáns, de sosem túl sok – mindennapi fogyasztásra alkalmas.

 

Megkóstolnád a Pete Series-t? >>>

 

sopmeggy.jpg

 

Ennek jönnie kellett. 

 

Az egész a Gösser Citronéval kezdődött 2010-ben, ami a Heineken nagy húzása volt, és noha Európában korántsem tűnt újdonságnak, itthon kinyitott egy ajtót a piacon - résnyire. Ebbe a résbe aztán mindenki megpróbálta bepréselni a cipője orrát és akkor jött a grépfrútos borsodik meg más effélék támadása.  

 

Közben persze 2012 környékén újra megjelentek a piacon a kisüzemi sör régi motorosai, akik szintén keresték az újítás lehetőségeit, IPA-t akkor még csak pár fiatalember volt képes főzni, de még a szót is csak pár ezren értették, így az újítás a gyümölcsös sörök irányába tolódott, ami szinte azonnal hatalmas siker lett.

A Békésszentandrási Meggy és a Stari Szilva két olyan gyümölcsös láger, amik visszavonhatatlanul beírták magukat a magyar sörtörténelembe, még akkor is, ha én személy szerint mindig kerültem a fogyasztásukat. 

 

Viszont rengeteg embert tettek “sörfogyasztóvá”. És fura mód az elmúlt években az olcsó nagyüzemi gyümölcsös sörök az olcsó kategóriával együtt sorvadnak, míg a kisüzemi gyümölcsösök drágulnak és egyre népszerűbbek lesznek. Az igazi gyümölcspüréért szívesen fizet a magyar, de az ászoksörbe pakolt aromának nincs rajongótábora.  

 

A Soproni egy sikeres IPA és egy elfogadhatóan sikerült APA megugrása után most meggyes sört csinált, azt hiszem ez senkit nem lepett meg. Az viszont érdekes, ahogy ráígért a kisüzemiekre, ugyanis míg a kisüzem megteremtette és büszkén főzi a “lágersörbe pakolt gyümölcspüré” attrakciót, a Soproni úgy döntött egy felsőerjesztésű ale-t dob piacra meggyel.   

 

És ez bizony elvileg sokkal alkalmasabb a gyümölcs befogadására, hiszen a magas hőmérsékletű erjedés eleve visz gyümölcsös ízeket a felsőerjesztésű sörökbe. És valóban, a Soproni Meggyes hibátlan és tökéletes meggyes sör - vidám piros az utolsó porcikájáig. Semmi mellékíz, semmi bonyodalom, semmi kontraszt – édes, piros, meggyes és kész. Sok piroska, semmi farkas.

Maman Brigitte Rum

2019.03.12. 13:00 - TonyCaviar

mammangoldpici.jpg

A Rsta Morris Maman Brigitte Blended Rum az FK Spirit Collection első saját rumbeszerzése - itt már meg is vásárolható >>>

Jó pár éve feltűnt már, hogy a rum nem valami olcsó süteményaroma, vagy valami gonosz méreg. Azóta folyamatosan alakul bennem a rumról alkotott kép, ahogy egyre újabb tételeket kóstolok. Pár hónappal ezelőttig elég magabiztosan tudtam, hogy az igazán jó rum sötétbarna, diós-mogyorós, nemesen hordós ízű és édes, mint a folyékony alkonyi napfény. Aztán pár hónappal ezelőtt Barman's Choice magyarországi látogatása alkalmával megismertetett a Rasta Morris független rumpalackozó tulajdonosával, Berttel aki egy könnyed kóstolósorral lecserélte a rumpreferenciámat.

Ezek a rumok nem voltak sötétbarnák és sziruposak, nem voltak nehezek és hordósak. Ellenkezőleg könnyedek voltak és tiszták. Aranyszínűek és majdnem szárazak. Nem alkony, hanem napfelkelte. Élesek voltak és erősek – 45% felettiek. A leggyönyörűbb a 26 éves 58,8%-os hordóerősségű Uitvlugt volt, egy guyanai lepárlóból, amit a guyanai állam 2000-ben bezárt, és azóta ott nincs lepárlás – nekem annyi maradt meg, hogy életemben nem ittam ilyen szép és komplex rumot, de itt olvasható egy kóstolás róla. Ezeket a tételeket - pár száz üveg - azonban gyakorta már a kibocsájtás napján levadásszák – így hétköznapi ember ritkán jut a közelükbe.

Bert Bruyneel 1999-ben alapította meg a Wee Dram Whisky Society-t, aztán 10 évvel később barátai biztatására az Asta Morris független palackozó vállalatot, mellyel 2010-től egyre komolyabb whiskyket kezdett palackozni. A Rasta Morris ugyanennek a vállalkozásnak a rumra specializálódott leányvállalata. Bertnek most már nem csak Skóciában, hanem a Karib-tenger környékén is van egy csomó hordója, melyek nagy részét önmagában „single-cask” verzióban palackoz – a Brigitte Maman azonban pont egy blend.

Bert tavaly úgy döntött, hogy az exkluzív, kis-szériás rumok mellett eljött az ideje, hogy összerakjon egy olyan blendet, amit nem csak a kiválasztott kevesek kóstolhatnak! Ebből az elhatározásból született a Maman Brigitte, 3 éves jamaikai, 5 éves dominikai és 8 éves barbadosi rumok keverékéből.

A Maman Brigitte kicsikét rézbe hajló aranyszínű rum zömök kis 7dl-es palackban. Illata üde ananászos, pipadohányos, kicsikét mézes. Ízében kandírozott gyümölcs, némi mazsolás, szőlős fanyarság, és aszú, dió, dohány. De a klasszikus barna rumoknál sokkal szárazabb és elegánsabb, és ott van benne valami nehezen meghatározható gázolajos pikantéria, ami a jamaikai részből származik. A halvány mézességet a dominikai stílus hozza a mixbe, a legöregebb barbadosi rész pedig lecsillapítja és összesimítja a harmóniákat.

A Maman Brigitte méltó nagykövete a Rasta Morris durva egész estés rumjainak – aranyszínű, füstös, pikáns, száraz, robbanékony, stb… Ez nem az a rum, amit bőrfotelbe süllyedve vadászat utáni lelazításként iszunk – ez akció előtti rum, ettől kiélesednek az érzékeink!

 

 img_5130.JPG

Kb 6 évvel ezelőtt amikor még egészen őszintén végig akartam kóstolni a világ összes sörét, vettem ebből is egyet de végül annyira zavarba hozott, hogy nem csak hogy nem írtam meg, de némi tanakodás és kóstolgatás után eldöntöttem, hogy minden bizonnyal megromlott és kiöntöttem a mosogatóba.

Pár éve azért már sejtem, hogy hülye voltam és tapasztalatlan, most pedig szinte biztos voltam benne, hogy ízleni fog. És tényleg. Szép diópác színű sör, hamar oszló sárgás hab. A kortyban felismerem azt a fura imbolygást, amit hat évvel ezelőtt a romlottság jelének véltem. Egyszerre ecetesen fanyar, de üdítően gyümölcsös és borosan édes, az egészet pedig még zavarba ejtőbbé teszi a brettanomyces savanyúkáposztás aromája. A korty vége felé elsimulnak a bonyodalmak és ott lesz az, amit egy flandriai vöröstől elvárhatunk – finoman pezsgő balzsamecet és nemes hordóérlelés. A Rodenbach közeli rokona. Annál talán kicsit édesebb, nőiesebb – talán ezért is lett belőle Duchesse.

Rozsdás kovácsoltvas kerítés, őszi alkony, ezüst evőeszközök, rég elhunyt asszonyok fekete fehér fotói.

dogiscoming_1.jpg

A BrewDog a 2010-es években még inkább csak szimpatikus érdekesség volt a craft-beer horizontján, ahogy azonban az évek teltek egyre nagyobb kisugárzása lett, és a világ egyik legdinamikusabban növekvő cégeként az egész kézműves sörkultúra vezérhajója lett alig egy évtized alatt.

A Folyékony Kenyér először 2009-ben írt a BrewDogról >>>, ami akkor még majdhogynem elérhetetlen távolságban volt a magyar valóságtól. A Csakajósörben persze lehetett kapni egy-két különlegességet a főzdétől, de akkor még senki sem számított arra, hogy a két huszonéves skót srác nemcsak a hagyományos sörfőzés törvényeit írja át, de a hagyományos üzletfejlesztését is, sőt még az általuk teremtett punk biznisz szabályait is könnyedén lépi át, évről évre meghökkentve a világot. Először azzal keltettek feltűnést, hogy követőiknek adtak el részvényeket (Lásd: első FK cikk), aztán következő körben azzal, hogy a punk elvárásokkal szemben egy hatalmas nemzetközi befektetői társaságot is bevontak az üzletfejlesztésbe. Eleinte a belemenős, hatalmas ízű söreikkel verték ki a biztosítékot, aztán az elmúlt években pedig a vérprofin összerakott kifejezetten populáris kézműves sörökkel – aztán legutoljára pedig azzal, hogy lekőrözték a nagyüzemet a saját térfelén >>>

Ahogy a BrewDog alakult és változott, egy-egy kanyarnál rengetegen lemaradtak, de mindig úgy fordultak, hogy a lemaradóknál sokkal többen szálltak fel az egyre nagyobb hajóra, míg mára a BrewDog valószínűleg a bolygó legismertebb craft-beer szereplője lett – sőt talán az egyetlen globális craft-beer brand. Ma már Skócián kívül az USA-ban is van egy főzdéjük, és épül az ausztrál, illetve a kínai gyár.

De a BrewDog még korántsem tart a világhódítás végén – nemrég indították savanyú-sör főzdéjüket, az Over Works-öt >>>, a lepárlójukat, a Lone Wolf-ot >>>, hoteljüket, a Dog House-ot >>>, és repülőtársaságukat, a BrewDog Airlines-t >>>.

Nagyjából ez az a kabátméret és szellemi környezet, amiben a budapesti BrewDog kocsma megnyílik, és ehhez képest a Jamie Oliver vagy a Nobu hagyományos, szakmai szereplők, esetleg médiasztárocskák.

A BrewDog bárok – több mint 50 van világszerte - szerepe igen összetett: nem pusztán az a céljuk, hogy eladják a BrewDog söröket – ezt más kocsmák is szívesen megteszik. Sokkal inkább az, hogy bebetonozzák a BrewDog vezető szerepét a globális szcénában – vendégcsapjaik segítségével egy-egy városban ők mutatják be a nemzetközi és helyi sztárokat a BrewDog által megkomponált környezetben, saját jól bejáratott globális brandjeiket hozzákötve a lassan elkerülhetetlenül érdekesebb és egyedibb helyi és nem annyira helyi különlegességekhez.

A BrewDog Budapest három neves pesti vendéglátós összefogásával születik meg, a háttérről bővebben itt lehet olvasni >>>

lostlagerkicsi.jpg


A Lost Lager a Brewdog harmadik lágere – a This Is Lager és a Kingpin után, és őszintén szólva nem volt mindegyik nagyszerű. Az előzőben, a Kingpinben én – a régi Kalteneckerre emlékeztető - szlovák malátás ízeket éreztem, és noha amúgy élvezhető volt, de ezt nem tudtam hová tenni. Az új láger azonban se nem szlovák, se nem cseh, se nem németes – hanem igazi nemzetközi láger: tehát íze alapján nem köthető egyik nagy lágertradícióhoz sem. Azaz mégis: a hazátlan lágert – ami mindeddig kéz a kézben járt az olcsó ízetlenséggel és semlegességgel – eurolágernek nevezzük, vaskos pejoratív éllel. Senki nem számított rá, hogy ebben a műfajban lehet jót alkotni. És akkor jött a Lost Lager.

Két korty a Lost Lagerből és megértettem, mit akartak elérni az elmúlt évtizedek nagyüzemi sörfőzdéi, amikor azokat a fájdalmasan ízetlen és kellemetlen egyensöröket főzték terrahektoliterjével évtizedeken át. A tökéletesen kellemes ízetlenséget! A Lost Lagernek első kortyra persze van egy szép komlós pilzeni-íze – végülis hidegkomlózott Brewdog – de ez olyan hártyavékony, hogy már a korty közepére elfogy, és aztán csak valami áttetsző ízetlenség marad. De valamiképp a nagyon kevés maláta és a nagyon finoman adagolt komló végigkíséri ezt a kellemesen karbonizált élményt, ami miatt sosem válik fémes savanyú szódavizzé, mint az olcsó sörök legtöbbje.

Egyszóval a Brewdog megalkotta a tökéletes nagyüzemi eurolágert, és konkrétan ízlett. A design is kijózanítóan jó. Úgy értve, hogy színeiben abszolút megcélozza a Coors Lightot, távolról (polcról) sima olcsó láger jellege van, de közelről tulajdonképpen erős és szép – a linómetszett egyszarvú, Skócia szimbóluma, igen ritka állat, akárcsak az elveszett láger.

Jelenleg elérhető itt >>> Jövő héttől pedig már a pesti Brewdog Bárban is kóstolható! 

abszint1_1.jpg

Egyszer csak kaptam egy cikket a neten egy cseh abszintfőzőről, aki rekonstruálta a betiltás előtti abszintot, a hétvégén pedig pont arra jártam, így meg is látogattam a Žúfanek család lepárlóját a csehországi Boršicében. És rá kellett jöjjek, hogy kb. minden téves, amit eddig az abszintról tudtam:

- nem magában isszák: ez egy igen erős sűrítmény, amit úgy kell fogyasztani, hogy jéghideg vizet csepegtetve felhígítjuk, amíg teljesen opálos nem lesz – ez a Louche-hatás

- a régi receptekben se szerepelt a fekete-üröm, az abszint fő összetevője a fehér üröm, latinul: Artemisia absinthium!

- a betiltás előtt sem volt hallucinogén összetevője – ez csak a múlt század első évtizedének hangulatkeltése. (melynek hátterében az áll, hogy az olcsó és legtöbbször hamisított abszint a 19. század végén az első igazi francia alkoholizmus-hullámért valóban felelős volt, és rengeteg áldozatot szedett)

- egyáltalán nem kell fogyasztás előtt abszinttal átitatott kockacukrot flambírozni egy cizellált kanálon – ezt a 90-es évek cseh abszint-marketingesei találták fel, akik valójában nem is igazi abszintot árultak, csak színezett, ízesített alkoholt.

abszint3_1.jpg

Žúfanekék igen korrekt kis sok-generációs birodalmon ülnek a Szlovák határ menti kis faluban. Sok hektár saját gyümölcsös terméséből főzik a slivovicát, hruskovicét és más hagyományos cseh-szlovák szeszeket, de készítenek gint is az abszint mellett. Az alagsorban a lepárló archívuma – több száz üveg az elmúlt évtizedekből, hogy mindent vissza lehessen kóstolni. Az emeleten pedig több tucat bontatlan ősi abszint – köztük a világ legöregebb abszintos palackja a 18. századból.

abszint2_1.jpg

És, noha ma már nyilvánvaló, hogy az abszintnak nincsenek kábítószerhez fogható tudatmódosító hatásai, valamit mégiscsak tudhat az ital, ha kedvenc huszadik századi mágusom, Aleister Crowley is megemlékezett róla: Aleister Crowley szerint „tűrj, amíg a dolgok a szemed láttára változnak meg észrevétlenül, mialatt velük együtt változol; mígnem olyanná leszel, mint az istenek, felismered a jót és a gonoszt, és hogy ez a kettő valójában egy”.

crowley-hat.jpg

Címkék: cseh abszint