Nem jellemző, hogy ismerőseim, üzletfeleim, bárki nagyon rajongana a John Bull Pubokért. Ezek az ivók régóta köztünk vannak, és régóta sugározzák azt a hazánkban némileg testidegen, nem túlzottan hiteles angol pub-hangulatot, ami leginkább valami felnőtteskedő, sznoboskodó, fantáziátlan iszogatást ígér. Tegnap voltam a Maros utcai John Bullban, és átértékeltem a véleményemet.

A franchise egy nagyon ötletes és hasznos vállakozási forma, egérút a jó menő vállalkozáshoz, csak a vendéglátás terepén megvan az a veszélye, hogy egy külföldről bármilyen jól is lemásolt séma élettelen marad a hazai környezetben. Az immár tíz-tizenöt éve az ország majd minden nagyobb városában hozzáférhető John Bull franchise pubjainak nagy része valószínűleg mind a mai napig szenved az idegenségtől. Már a kezdetekben túl drága volt, csakis üzletembereknek fenntartott helynek tűnt, ma már az árak belesimulnak az általános drágaságba, de régen, ha a sörre vágyó betért, akkor nem kapott mást, mint üres mint lélektelen pub-designt, üres bőrkanapékat, egy-egy pár nyakkendőben tárgyaló, gőgös üzletembert, és egy durva árlapot. Ha valakinek emellé nincsenek határozott elképzelései a Bitter sörről, akkor nem sok jól remélhetett.
A lánc – nem tudjuk, hogy hány van, és hogy egy kézben van-e az összes, tudja-e valaki? – valahogy mégis túlélte, és mára megszoktuk, elfogadtuk, és nem tudom, hogy van az ország többi pontján, de a Maros utcait a közönség a szívébe zárta.
Szerda kora este teltház és kellemes beszélgetésmoraj fogad, némi esszájgcsilingeléssel és háttérzenével fűszerezve. Szinte mindenki eszik valamit, állítólag jó a konyha, én ezúttal kihagyom. Nincs éttermi hangulat, tompábbak a fények és zűrösebb az ülésrend, de sörözőnek se mondanám, nincs az a züllött, dekadens lazaság. A vendégek komolyan veszik magukat, vendégként viselkednek, aminthogy a pincérek is komolyan veszik a szerepüket, és a két társaság a legnagyobb egyetértésben működik együtt az intelligens, nyugat-európai polgári hangulat létrehozásában.
Üzletvezetőhöz méltó kiállású férfi jön elém, és némileg fáradt, de csöppet sem lekezelő modorban megmutatja az asztalomat, valamint megismertet az „ale” fogalmával. John Bull Bittert rendelek. A korsón a John Bullos grafika igencsak kopottas, idejétmúlt és már frissen se volt szép. Ráncfelvarrást neki! A tartalmát azonban nem érheti kritika. Az első benyomás valami meglepő, parfümös, barackos illatosság, aztán huncut kandiscukros ajándék következik, és nemigen elehet érteni, miért bitter, de aztán kibontakozik az egész íz, kiderül, hogy nagyon finom erő van benne, kellemesen lágy, de érződik a keserűség és az édesség dichotómiája, plusz egy kis alkoholosság. Kiegyensúlyozott, kellemes, evokatív, elégedettséget okozó íze van.
John Bull karakteréről itt olvashatunk, amúgy a tulaj is érdekes ember, és azt is tudnunk kell, hogy a Maros utcai John Bull az első és központi John Bull, ahol művészek, politikusok és értelmiség rendszeresen mulatoz.