"Ben tudvalévőleg elcsapott zsoké, aki általában fel akarja kötni magát, az úrnő gyenge, tehetetlen, szenvedő és érzékeny asszony, legalábbis ő ezt állítja, a sör schwechati sör, a szöveg pedig, amelyben mindezt olvassuk, természetesen Krúdy, közelebbről az Őszi versenyek.

Már túl vagyunk a levesen, a fogolypástétomon és a főtt marhán, ekkor kerül elő a sör, és ettől olyasfajta kényelmetlen, zavaró érzés lesz rajtunk úrrá, mint amikor kigombolt sliccű esperest látunk az operabálon, valami nincs rendben, valami nincsen itt a helyén, valami abszurd dolog történik, és ennek rossz vége lesz. Ami pedig nincs a helyén, az épp a sör maga. A finom úriasszonyok, akik időnként elcsapott, éhező zsokékat visznek haza Andrássy úti palotájukba, hogy ínyencségekkel traktálják őket, sört az étkezés mellé sohasem kínálnak. Az elcsapott zsoké ez esetben a csábítás tárgya, tehát bort fogyaszt.

Nem ihat sört, az ugyanis kocsmai ital, és ekként a szabadon kóborló, független és autonóm férfiúi létformához tartozik, a sörivó folyton böfög, és gyakorta indul magányos utakra a mellékhelyiség felé, ami megintcsak a szabadságvágyát izmosítja, ki tudja, a végén még meg is szökik. Normális körülmények között Rizili nem kínálhatná sörrel Bent, ha tehát most mégis ezt teszi, ettől még valószínűtlenebbé válik a szituáció, s valahogy fölsejlik belőle a dolgok mulandó, esetleges, tünékeny, csalfa mivolta, az üresség örvénye, ami holnap majd mindent lenyel. Rókabarna szoknyás, érzéki bokájú úrinőktől sört ne fogadjunk el soha. Másfelől viszont ne vegyük komolyan azokat a férfiakat, akik a világot sörivókra és borivókra osztják, sőt önmagukat is besorolják valahová, a sörösök vagy a borosok közé. Az univerzum egyik legvonzóbb tulajdonsága épp az, hogy van benne sör is, meg bor is, a teremtő végiggondolta ezen italok funkcióját, kijelölte helyüket a világegyetemben, a bor a társasági léthez, a sör a magányos kontemplációhoz tartozik.

Bort általában étkezés mellé iszunk, a borfogyasztás jellemző helye az ebédlőasztal, ahol a férfiú családfőként van jelen, legjobb férj és atya, dugót húz, nyájasan beszélget szeretteivel, iránymutató jellegű megállapításokat tesz, komisz kölkeit homlokráncolással fegyelmezi. Vacsoránál dettó. Közben persze a férfiúnak töltődnie kell, csöndre, nyugalomra, elmélyedésre van szüksége, bár az is lehet, hogy egyszerűen csak meginna valamit. Ezzel a problémával már a sumérek is találkoztak, és erre találták fel a kocsmát, a legősibb közintézményt, amely arra szolgál, hogy nyugodalmas körülmények között, zavartalanul tűnődhessünk a világ dolgai felől, és közben még sört is kapunk. A kocsma, szögezzük le egyértelműen, söröző. Ugyan bort is adnak benne, továbbá whiskyt, rumot és bármi mást, de az ember a kocsmába azért megy, hogy sört igyék. Persze léteznek borozók is, viszont a világegyetem általunk ismert részében rendkívül kevés van belőlük, ez következik részint a fizikai valóság aszimmetrikus természetéből, részint pedig abból a körülményből, hogy a fejlett kocsmakultúrájú északi országokban nemigen van bor, a bortermelő délen viszont kocsma nincs. A borozó éppen ezért jellemzően magyar kultúrintézmény, Magyarország ugyanis valahol félúton van a sör és a bor világa között, mindkettő, vagy inkább egyik se, azaz nincs valódi kocsmakultúrája, de ennek fejében igazi borkultúrája sincs. Viszont még lehet, borsznobok például már vannak. A borsznob az az ember, aki nem issza a bort, hanem beszél róla, különféle tanninokról, extraktédességről, animalitásról, terroirjellegről és még a jó ég tudja, miről hablatyol.

Vegyük viszont észre, hogy sörsznobok nincsenek, ilyen emberfajta egyszerűen nem létezik. Noha nemcsak nagy borok vannak ezen a földön, hanem nagy sörök is, utóbbiak éppoly gazdagok, komplexek és kifinomultak lehetnek, mint akármelyik bor, ergo éppoly sokat lehetne beszélni róluk, mint a borokról, de nem szokás.

A sör egyszerű, nyílt, őszinte vágyak célobjektuma. Semmi presztízsfogyasztás, semmi flanc, semmi verbális ködgomoly, csak a párálló üvegedény, nyugodt, hosszú kortyok, jövőbe vetett bizalom.

A jövő méhében pedig egy újabb sör ígérete."
 

A fenti idézet Kovács Gábor (aki szintén ott lesz a Feszten) Magyar Sörlexikonjának bevezetője, amit Váncsa István írt. Váncsa Istvánnal a fenti állításokról el lehet majd vitatkozni a Főzdefeszten, ahol a 15.30-tól 16.30-ig tartó sör-gasztro beszélgetés után este 7ig a könyvesstandnál dedikál. További FF-programok itt >>>