Kb 6 évvel ezelőtt amikor még egészen őszintén végig akartam kóstolni a világ összes sörét, vettem ebből is egyet de végül annyira zavarba hozott, hogy nem csak hogy nem írtam meg, de némi tanakodás és kóstolgatás után eldöntöttem, hogy minden bizonnyal megromlott és kiöntöttem a mosogatóba.

Pár éve azért már sejtem, hogy hülye voltam és tapasztalatlan, most pedig szinte biztos voltam benne, hogy ízleni fog. És tényleg. Szép diópác színű sör, hamar oszló sárgás hab. A kortyban felismerem azt a fura imbolygást, amit hat évvel ezelőtt a romlottság jelének véltem. Egyszerre ecetesen fanyar, de üdítően gyümölcsös és borosan édes, az egészet pedig még zavarba ejtőbbé teszi a brettanomyces savanyúkáposztás aromája. A korty vége felé elsimulnak a bonyodalmak és ott lesz az, amit egy flandriai vöröstől elvárhatunk – finoman pezsgő balzsamecet és nemes hordóérlelés. A Rodenbach közeli rokona. Annál talán kicsit édesebb, nőiesebb – talán ezért is lett belőle Duchesse.

Rozsdás kovácsoltvas kerítés, őszi alkony, ezüst evőeszközök, rég elhunyt asszonyok fekete fehér fotói.