Nem mindig könnyű követni a magyar házisörök terjedésének logikáját, itt is leginkább az információhiány, az érdeklődéshiány igazgat, de az, hogy a Blaha Lujza téri aluljáróban lehet kapni házisört, valószínűleg sokat árt az ügy megítélésének, miközben hasznos és érthető kereskedelmi gondolat.

Tényleg: milyen frappáns, tegyük fel, hogy van egy borzalmas munkahelyem valahol a Keleti környékén, és hazafele menet mindig a Blaha aluljárón baktatok át görnyedten, elrontott életem súlya örök másnaposságként nyomja a vállamat, de van egy örömteli pillanat a kegyetlen mindennapi rutinban: a Matchtől lefelé induló lépcső alján van egy falba vájt éjjel-nappali, melyben az átlag járókelő csak a csiricsáré nyomor kalitkáját látja, ám én tudom, hogy a sok kacat közt, ott az ablak mögött valahol balra az eladótól, ott sorakoznak literes pillepalackba töltött friss Szögedi Házisörök - minden este megiszok egy ilyen kövérkés palackot, és megbékélek a sorosommal.
Taktikailag tehát igen jó helyen árulják a Szögedi Sörfőzde igénytelen csomagolású, közepesen olcsó házisörét – 350 Ft/liter -, viszont nem hagyható figyelmen kívül az, hogy az aluljáró olyan rohadt balkáni nyomorban fetreng, hogy még Teheránban is utánafordulnának, és ezért itt bármiféle alkoholárusítás az alkoholistaellátás nemes és emberbaráti tevékenységébe torkollik. Ennek fényében viszont nem igazán érthető, hogy miért kínálnak februárban, nulla fokban radlert, olyan közönségnek, melyről messziről megállapítható, hogy csakis a térfogatszázalékban érdekelt.
Nem véletlen, hogy rendes – úgynevezett Gutberger – világos sörből én vittem el az utolsót, az 1,4 %-os alkoholszázalékkal pironkodó Citronbrau viszont szép hosszú sorban várakozott a vevőre. Velem szerencséjük volt, mert a szakmai kíváncsiság megvetette velem.
A Gutberger nagyon korrekt házisör volt, pont olyan, amilyen a klasszikus házisör, íze a virágzó komlóé, teste könnyű, mégis harapható, egyszóval, megbízható jó házi sör. Aki ivott már ilyet, tudja, miről beszélek, aki nem, próbálja ki. Amúgy ez a fajta friss sör nagyszerű gasztro-sör is. Nagy mennyiségben fogyasztható mindenféle ételhez, én legjobban a savanyú fekete kenyérhez szeretem, amit max vajjal vagy egy kis semleges sajttal dobok fel.
A Citronbrauban (ez milyen nyelven van?) természetesen nem volt sok bizodalmam, és híres szimatom ezúttal sem csalt meg: az illata akár a savanyúcukor, sok laza habot terem a pohárban, ami kicsit tejhab szerű – ízre is. Aztán jön a tematika, valami lime-os, citromhéjas ambivalens íz, ami nyilván a komló által bekeserített citromaroma, de végül sajnos marad az édesítő, az aszkorbinsav meg a társainak a rosszkedvű enumerációja.
Kicsit még tanakodunk, mire is hasonlít ez a nem túl markáns, nem túl szar, és nem túl jó citrusos ízvilág, amikor rádöbbennünk, hogy rossz felé keresgélünk, mert ez az íz nem más, mint a Canada Dry íze: talán annál kicsit árnyaltabb, de alapvetően és mindenekelőtt: Canada Dry! (esetleg egy kis Fanta Citrommal)