Egy kis flamand falu mellett áll egy vénséges vén fa, amin nemrég titokzatos írásjeleket fedeztek fel. A jeleket tanulmányozó leuveni tudósok Mierth-legendának nevezték el a leletet. A legenda az elfelejtett Erthel-törzs történetét meséli el. Az hosszú életű erthelek az Urthel nevű varázsitalt fogyasztották kopaszság ellen, stb, stb…
Hogy mi szükség van efféle fantazi-körítésre egy jóféle belga sör eladásához, az számomra rejtély. Mintha csak serdülőknek, gimiseknek és más bizonytalankodóknak akarnák eladni, akik legjobban attól rettegnek, hogy ez a sör nem elég cool, vagy, hogy mi lesz, ha meglátják őket, akkor esetleg majd mondhatják, hogy ezt a manós cuccot gyerekek is ihatják. Szóval hülyeség az egész, pláne, hogy ennek jegyében a sörösüveg esztétikailag teljesen értékelhetetlen külsőt kapott. De nyugodtan leállhatok, biztos van, akinek tetszenek a cuki manók.
A weboldalról kiderül, hogy a sörfőző (Hildegard) 2005-ben az USA-ban járt, és egészen belezúgott a tengerentúl főzött kézműves India Pale Ale-kbe (egy cipőben járunk – már nem ami az utazást, hanem ami a belezúgást illeti), és elhatározta, hogy megmutatja, ő is tud ilyet, sőt még ilyenebbet, némi flamandos beütéssel. Vajon sikerült-e neki?
Illatában erjedt szilva, meggy, dinnye kavarog, amúgy meg ugyanaz a búzás, citrusos, élesztős fullasztó illat, amilyet a belgáktól megszokhattunk. Ködös, mézszínű folyadék.
Gyönyörű, kövér, krémes habot képez.
Azonnal érződik, hogy egy megcsavart IPA-ról van szó - itt némileg homogénabb és brutálisabb komlógerinccel, mint az amerikai IPÁknál. Ott a cascade-komló a sztár, ezt direkt csak európai komlóval főzték – és ettől persze teljesen más lett: egy IPA flamand felfogással. Cukros édesség ágyaz meg a vadállat komlónak, és ettől erősen sütemény-kontextusba helyeződik az amúgy nagyon férfias, szivarfüstös IPA-stílus. Ráadásul a söranyag szétolvadása a szájban olyan tejszerű selymes finomsággal történik, amire szinte csak a flamand sörfőzők képesek. De stílusjegyként ott vicsorog a némileg maró hatású, már-már fogkrémszerű komló. Egyáltalán nem az az aranyoskodó karakter, aki a címkén látható.
Hamar múlik a szénsavas habzás, némileg olajossá válik, és előmászik az alkohol.
Az utóíz csípős fűszeressége szintén elárulja a flamand kéz érintését (Dutch with a Flemish Touch), itt koriander, bors, szegfűszeg, már-már chilli keveredik a komlóval.
Izgalmas alkotás, sajnos számomra egyértelművé tette, hogy a mord, gyantás európai komló ebben a műfajban nem veszi fel a versenyt a riasztóan friss aromájú, virágos, szénás, viharelőtti zöld Cascade-del és általában az amerikai komlótörzsekkel.
Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.