A magyar háziasszony húsvétja – ez a pár értékes szabadnap – leginkább főzéssel telik. Noha magát a húsvéti vacsorát előre megfőtt, hideg sonkával, keménytojással, sírnivaló tormával üljük, az ünnep többi napjára kemény, alkoholfelszívó kajákat kell prezentálni a férfigyomornak – kocsonyát, csülköt, hidegtálakat, de mindenekelőtt: káposztát.
Nálunk persze minden másképp van: csak én főzök, a többiek maximum esznek, én meg nem vagyok háziasszony, maximum háziember, és a húsvétom nem főzéssel, hanem bécsi sörözők tesztelésével fog telni. A családnak azonban ennie kell, különben éhenhal, és végső soron az is nekem lenne rossz. A lehető legegyszerűbb káposztát igyekeztem elkészíteni nekik.
A Krúdy-ig és azon is túl vezethető székelykáposzta hagyomány pörkölt készítésével kezdi a főzést, végül liszttel kevert tejfellel való sűrítéssel végezi be. Ilyesmi nálam nem volt.
Fogtam a jó száraz és kemény füstölt oldalast, a masszív disznócombot és a kolbászt, beledobtam egy nagy lábosba, egy nagy adag kicsavart, de át nem mosott savanyú-káposzta társaságában, borsgolyókat és babérlevelet tettem hozzá, majd felöntöttem vízzel, és addig főztem, amíg az oldalas meg nem puhult. Ez kb. 3 óra alatt történt meg.
Majdnem tökéletes lett, csak egy-két apróságban nyúltam mellé. Kevés lett a 2 kiló káposzta,
Valamiből kifőtt rengeteg só, és az egész kicsit sós lett, de ezektől eltekintve rendes kis káposzta lett belőle. Persze világos, hogy a káposztából némi sör hozzáadásával ennél sokkal többet ki lehet hozni, de a húsvéti káposztából gyerekek is fognak enni, én ráadásul el is utazom, ezért őket nem akartam komlóval sokkolni.
És azt is be kell vallanom, hogy a legújabb kedvencem, Weißenoher Altfränkisch Klosterbier, nem bírta a versenyt a nekimenős sós-savanyú káposztával, finom fodros, komlós teste úgy nyílt szét a székelykáposzta támadása előtt, mint Zsigmond elpuhult lovagjai a huszita cséphadarók előtt. Ám mégsem küldhettem vissza, hogy akkor most próbáljunk valami Paulanert – nyilvánvaló okokból.
