Nehezen találunk egymásra ezzel a sörrel, valószínűleg inkább télen kellene vele próbálkozni, amikor odakint mínuszok dühöngenek, vagy tajgaátvágáshoz szíverősítőnek is jól menne, mert annyi erő van benne és annyi anyag, hogy egy normális állapotban lévő embernek szívinfarktus. Pláne, ha egy negyven fokos kánikulai pincében egy csülöktál után futnak össze – ahogy az legutóbb velem is megesett.

A londoni Thrale Sörfőzde a 18. században kezdett el Imperial Stoutot főzni az orosz cári udvarral való megegyezést követően. II. Katalin cárnő igazi sörgurmé volt, és nagyon ízlett neki az a pár palack stout, ami hozzá eljutott. A Thrale sörmestere a szokásosnál is erősebbre főzte – 9-10 %-osak voltak – a fekete sört, hogy ne fagyjon meg a Balti tengeri szállítás alatt – az ereje és a megrendelője miatt nevezték ezt a stílust Russian Imperial Stout-nak. Nekik nyilvánvalóan tajgaátszelésre kellett.
A huszadik századi lágerhullám Angliában kis híján elmosta a tucatnyi történelmi fajtát, amíg meg nem jelent Michael Jackson és életet nem lehet pl. ebbe a Russian Imperial Stout (RIS) nevű különlegességbe is. Azóta persze ezt is az amerikaiak készítik a legnagyobb változatosságban, ha nincs 100 féle RIS az USA-ban, akkor egy sem. A RIS ürügye alatt a posztmodern sörfőzők a sűrűbbnél is sűrűbb motorolajszerű fekete folyadék előállításával szoktak kísérletezni, valamint a nehéz sötét gyümölcsízek elhelyezésével, de sokan a pörköltségre helyezik a hangsúlyt, vagy arra a nehezen megtalálható egyensúlyra, ami szerencsés esetben fennáll a nagyon kávés pörkölt malátaíz és az amerikaiakra jellemző eszement komlózás közt.
A Longmont Coloradóban működő Lefthand Brewing Co. Egy házisörfőző készlettel kezdődött 1990-ben, és azóta „szinte maguktól mentek a dolgok”, ahogy a tulaj elárulja a honlapjukon. Minden sörük címkéje egy kicsit úgy néz ki, mint valami kábós hippi által agyonfestett WV-minibus valahol a vadnyugaton, így ez az Imperial Stout is egy ilyen LSD-gyomrú sárkányt kapott, némi mexikóias poncsómintázattal kidekorálva. Szerintem elég ízléstelen, de ez nem sokat számít, mert jön maga sör, amiben aztán van tanulság, bőven.
A nehezen csurgó folyadék nem teljesen átlátszatlan, de nagyon sötét dióbarna, szép, lassan múló habbal. Már az illata is sok a jóból. Élesztős, édes fullasztó csoki-illat.
Az íze a feketecsokié - egészen tökéletesen feketecsoki ízűre pörkölt maláta adja az íz leglényegét. És mivel az állaga kb. a folyékony csokié, tényleg olyan érzés, mintha nem is söröznék, hanem csokiznék. Aztán más dolgok is előjönnek, például a bőven adagolt komló, ami lassan csípni kezdi a torkot, de ebben a kontextusban olybá tetszik, mintha chilis csokis iszogatnék, tényleg felforrósítja a torkot, akár a pálinka.
Igazi desszertsör, lehet mellé feketecsokit is majszolni, bár az talán túl közel áll magához a sörhöz, mindenképp valami keserűcsokis desszertet kíván, amit feldob némi tejszínhab vagy erdei gyümölcs, vagy mindkettő.