„Trendek jönnek-mennek. És a trendi percemberek is. Egy dolog viszont soha nem megy ki a divatból: az elhivatott vendéglátás. Ezért készítünk valódi hozzávalókból, igazi adagokat, reális árakon – valódi embereknek, akiknek nem a divatirányzatok mondják meg, hogy mit kívánjanak meg.
Nem alkalmaztunk szűknadrágos, affektáló belsőépítészt, hogy igazán meleg hangulat várjon itt, mert azt gondoltuk, hogy ahol Puskás Ferenc kényelmesen ült évekig, ott Te is otthon fogod érezni magad.
Nálunk nem tudsz a lounge-on speechelni salizása közben, de prémiumpálinkáink mellett a barátaiddal vagy üzletfeleiddel jó itt ellazulni munka után, beszélgetni arról, hogy miért is kellene az embernek egy kirakatban jól éreznie magát
Dezső úr, a főpincérünk nem fog neked divattanácsokat adni, de úgy nyit ki egyet csúcsminőségű boraink közül, ahogy azt csak a valódi felszolgálók tudják, és közben nem mér végig, hogy a legutolsó divat szerint vagy-e öltözve…
Masszázskupont és köldökcsakra-elemzést sem kapsz a számla mellé krosszpromócióban, viszont közel 500 elégedett, visszatérő vendégünket törzskártyával ajándékoztuk meg, amivel 10-20% állandó árengedménnyel fogyaszthatnak nálunk.”
A Krisztina-téri Horváth vendéglő évtizedek óta porosodik a templommal szemben a legnagyobb nyugalomban, senkit sem zavar, senkit sem vonz, nem tudtuk ki jár oda, de nem is érdekelt, aztán kiírták az ablakba, hogy van valami barnasörben pácolt húsuk, azt egész nyáron ki akartam próbálni tavaly, de nem találtam senkit, aki eljött volna velem, annyira nem érdekelt senkit egy vélhetően bumfordian magyaros, ódivatú, félhomályos, bagószagú vendéglő.
A múlt héten azonban a kezembe került egy szórólap, ami egy pillanat alatt széjjelszaggatta a Horváth vendéglőről bennem élő álmatag elképzeléseket. A fent közölt szövegű szórólap kifejezetten ambíciózus, már-már agresszív, ami elsőre nagyon szórakoztatott, aztán gondolkodóba estem, miről szól ez az egész?
A „szűknadrágos, affektáló belsőépítész” duma és a homofób odataposás egyértelmű oldalvágás a vendéglőtől pár méterre kezdődő Kovács Kristóf-birodalomnak, a valóban erősen hivalkodó, nagyvilágias Déryné és Mini alkotta kis budai mulató-negyednek. Némileg érthető, hogy a húsz éve a budai középpolgárság pénztárcájával és étvágyával együtt vegetáló étteremnek nem szimpatikus a villantós, felvágós, szépen kialakított vendéglátóhelyek hirtelen sikere, melyek még az önkormányzaton is fogást találtak, és egy kis kerthelyiséget is elkerítettek maguknak a szent és örök parkolóból, ami a budai járda.
Másrészt mi a fenét tehetnének? Nekik nem lesz kerthelyiségük, nincs annyi pénzük, hogy tényleg jól nézzenek ki, és ezek szerint van egy törzsközönségük, aki nem is ezt várja tőlük. Viszont én arra tippelek, hogy nem akarnak kimaradni a szomszédságban beinduló bizniszből, és igyekeznek eladni magukat az antisznob sznoboknak, a minden trend árnyékában megjelenő antitrendet követő haragos otthagyottaknak.
És azt mondom: nem is rossz – agresszív, felháborító, ostoba, rosszindulatú, intimkedő, nyájaskodó, tekintélytisztelő, népieskedő – amit akarsz. De nemcsak azért olyan, mert ez maradt minden más helyett, hanem azért, mert ezt találták ki maguknak. Ha már jók, szépek, izgik, modernek nem tudnak lenni, mert ahhoz pénz kéne és tehetség, akkor legalább legyenek direkt bunkók.
És be is vált: elmentem kipróbálni a helyet. Az agresszív marketingnek a helyszínen semmi nyoma. Budai nénikék, idősebb párok, nyugdíjasok, max középkorúak ültek a helyiségben. Ahhoz képest, hogy csütörtök dél volt, elég sokan. Én nem is tudtam, hogy a budai nyugdíjasok megengedhetik maguknak azt, hogy vendéglőben ebédeljenek! Mellettem a libamáj szócska a tokaji aszú szócska kíséretében hangzott el. A pult feletti polcon 6:3 nevű, puskásarcképes borok sorakoznak.
Később megjelent egy rikítóan nemzeti színű melegítőbe öltözött nagydarab öregember, hatalmas forradással kopasz koponyáján, nyilvánvalóan nyugalmazott sportoló, lehuppant a nagy Puskás-fotók alá és készségesen olvasni kezdte a lófarkas, kopaszodó főpincér által kezébe nyomott Nemzeti Sportot. Talán még Puskást is ismerte, akinek itteni gyakori jelenlétéről én mit sem tudok – ami persze a sztori hitelességére nézve semmit sem jelent – mégis valahogy gyanakszom. Nem hallottam róla, hogy Puskás valaha is átjött volna Budára.
Igyekszem eltalálni a hely ritmusát, de azért csülköt nem akarok ebédelni: cigánypecsenyét kérek. Rendes dolog volt. Teljesen ehető, átlagos színvonal, kellemes szalonna-íz. Közben az asztalra helyezett kis táblára sandítok, melyen a vezetőség a Diebels Alt nevű német üveges sört hirdeti, miszerint az náluk kapható, és tessék azt inni. Na mi van? mondom magamnak, ha ennyire antisznob banda, akkor miért tart különleges sört? Aztán elolvasom a szöveget, látom, hogy elrontották, mert azt írják aranysárga, amikor az köztudottan borostyánbarna, megnyugszom. Nem is igen tudom, mihez ihatnék én itt Diebelset, úgyhogy maradok a sima Gössernél: rendben volt.
Volt már ilyen? Buzizós étterem-reklám?
