Ez így úgy hangzik, mint valami bajuszos országgyűlési képviselőjelölt, de nem: ez egy agglomerációs kisüzemi barna Pilisvörösvárról. Pontosabban ez az a palack, amit a sörcikkgyűjtők országos találkozóján vásároltam a büfépultból.

A Vendéglátóipari Múzeum büféjében kortyolgatva nagyon kellemes élményt okozott, könnyed frissítő jellege volt, ami barnasörökre kevésbé jellemző, egy szombat délelőttön azonban igencsak üdvözlendő. Otthon sem okozott komolyabb csalódást, az azonban, hogy egy egész liter pillepalackba csomagolt barna áll rendelkezésre, némileg csillapította a várakozást. Márpedig, lassan kezdek rájönni, hogy a sörélvezet nagyon komoly százalékát adja az, hogy mit várok a sörtől.
Korrekt barnás habot ereszt, jó mély-kóla színe van. Visszafogott, kellemesen prökölt kávéízzel rendelkezik. És adódik hozzá valami kellemes földes, fülledt mélység, némi doh. Van mélysége az íznek, de nincs túl nagy kiterjedése, nem egy erős sör, kellemesen karbonált, laza frissítő cucc – egy napi fogyasztásra szánt barna sör.
Van azonban egy másik pillepalackom is: a sima Rotburger. Szeretem az ilyen egyszerű, komlós vidéki házisöröket. Persze csak akkor, ha jók. A Rotburger elsőre egész jó, hozza a szoksásos „bajor házi sör” formát, helyén van a teste, a szénsavja is oké, viszont az aromák lassan valamiféle karikatúrára kezdenek emlékeztetni. Ami elsőre izgalmas, friss szénásságnak tűnt, a második pohárban már konkrét lószaggá büdösül – pláne, ha az ember beleszagol a sörtől frissen megürült pohárba. Valami oknál fogva felbillen a kompozíció, talán a komló a hibás, nehezen tudom megállapítani – mindenesetre a lóaroma már nekem is egy kicsit sok.
Pilisvörösvár nincs messze, régóta tervezem a látogatást, most egy kicsit lanyhult a harci kedvem, de egyszer kijutok, és mindenki mást is erre buzdítok. Járt már valaki a Rotburgernél? Jó hely? Vannak lovak?