Most, hogy a Kárpi is úgy fest, jön a Főzdefesztre, törleszteni kívántam régi adósságomat azzal, hogy megnézem az évtizede Kárpi sört csapoló Nana Bisztrót a Királyi Pál utcában. Vesztemre.
Eleve kétes hírű hely, de a szóbeszéd engem nem szokott visszariasztani. Régi egyetemisták, jogászok züllesztőkamrája, füstös hely, nem lehet levegőt kapni, meg más effélét hallottam róla, és már az ajtóban éreztem, hogy nem túloztak a hírek.
A rosszul világított helyiségben alig négyen ültek, de a levegő minősége elképesztően rossz volt, amit nyilván nem a ma elszívott cigik okoztak, hanem a húsz éve elmaradó szellőztetés. Tényleg: nehéz megérteni, hogyan lehet ennyi bűzt egy ilyen kis helyen bent tartani, amikor egy centivel az ajtó előtt már a friss és üde pesti levegő simogat.
A pultnál idősebb, gyógyult alkoholistának tetsző hölgy állt, és adott nekem egy korsó sört, a lehető legrusnyább tíz éve forgalomból kivont, vizespohárra emlékeztető Borsodis üvegkorsóban. A sör, mint valami sárgás víz csorgott a poharamba, ha nem tudom, eszembe se jut, hogy ez sör volna. Amikor megkérdeztem, hogy hát tényleg egyáltalán nincs habja, és hogy miért, akkor lemondóan vállat vont, még mosolygott is egy kicsit, ő aztán nem tudja, nem tehet róla. Visszamosolyogtam és helyet kerestem. A legtágasabb boxot választottam, hisz még további versenyzőket vártam a helyszínre, ez lehetett nagy jóindulattal egy négyzetméter, a sámli amire ülni kellett, kb huszonöt négyzetcentiméter, le is csúsztam róla azonnal, pedig nem vagyok egy behemót alkat, de aztán átkapcsoltam sátorozós üzemmódba és egész máshogy ültem rá, akkor már működött.
Az asztalként szolgáló kietlen MDF-lapon egy gyűrött itallap és egy koszos hamutartó várt, gyorsan végignéztem, nincs-e belekarcolva valami vicces szívecske, esetleg régi metálegyüttes logója. Nem volt rajta semmi – kicsit kopottas, de kifogástalan MDF-lap volt.
Nagyon óvatosan kortyoltam. A háttérből ráismertem a Kárpi-sör ízére, de így 0,0 százalékos karbonációval nem volt iható állapotban. A légkörtől és az apró kortytól alattomos fejfájás kezdett felkúszni a tarkómon, ezért gyorsan felálltam, kimentem és az ajtó előtt, az utcán, a friss esti levegőben vártam meg a többieket, és közben azon gondolkodtam, micsoda szerencse, hogy a nagyobb sörgyárak néha körbemennek a kocsmáikon, és ha nem megfelelő a sör minősége, leszerelik a csapot. Egy soltvadkerti kisüzemnek erre nyilván semmi esélye. Még szerencse, hogy a legtöbb vendégnek fogalma sincs milyen sört iszik, és ezt az emberellenes folyadékot senki sem azonosítja a Kárpival, ami eredeti formájában teljesen más.
