Bocs, hogy olyasmikről írok, amiket esélyetek sincs kipróbálni, de az az igazság, hogy ha elég messzire jutsz a sörök világában, akkor rájössz, hogy a sörmárkák, fajták, brandek, termékek csupán a modern világ kényszerformái, gazdasági szükségszerűségek, és nincsen valódi közük magához a sörhöz. Ami ugyanis inkább olyan, mint a zene. Vannak dallamok, standardok, aztán ahányan hozzányúlnak, ahányszor eljátsszák, kicsit mindig más. Ehhez képest a modern zeneipar (némileg a modern élelmiszeriparhoz hasonlóan) felvette az egyszer lejátszott zenét lemezre, és ezzel párhuzamosan rákényszerítette a zenészeket, hogy éveken át ugyanazokkal a partnerekkel játsszanak, és saját maguk régi változatait majmolják unásig. A sövényvágóhoz hasonlatos zenei menedzsment alól csak kevesen tudnak menekülni – az amatőrök és a jazz-zenészek bizonyos rétege. Így van a sörnél is, csak az amatőrök és a csúcsművészek szabadok. A rozsnyói házi sörversenyen a közép-európai amatőr mezőny krémje jelent meg, közülük kettőt hoztam haza kóstolásra.
Dorota i Janusz Chrapek talán a világ egyik leghíresebb házi sörfőzőnője, annyira, hogy már a Folyékony Kenyéren is történt róla említés. Ő az a lengyel hölgy, akinek Belgijske pale Ale-jét a Brackie sörgyár nagy mennyiségben piacra dobta, miután megnyerte a lengyel házi sörfőzők versenyét.
A rozsnyói versenyre személyesen sajnos nem jött el, de több sörrel is benevezett, most a Cseh Barna nevűt kóstoltam. Chrapek söre szép sötétbarna folyadék kövér, de gyorsan múló csontszínű habbal. Illata gyümölcsös, kávés, nyirkos. Az ízében a kávé és a pörköltség a vezető motívum, aztán a kenyér, sőt gyümölcskenyér. Emellett jelen van a fajtára jellemző enyhe vizesség, és ha már itt tartunk, nagyon is stimmelnek a stílusjegyek, bár cseh barnában nem vagyok tévedhetetlen szaktekintély, úgy érzem, messze a legjobb, amit ebből a típusból ittam.
Ehhez talán hozzájárul az az erős unicumos, boros utóíz, ami az alacsony alkoholtartalom ellenére is hihetetlen intenzitással érvényesül, amíg át nem adja a helyét egy templomi leánykórus finomságával belépő komlózottságnak. Ahogy melegszik, emeli a tétet, és előhozza magából a legfinomabb fekete csokoládéízt.
Mindössze két dolgon tűnődöm, egyrészt, hogy homebrewerként hogy lehet ennyire pontosan belőni a kívánt stílusjegyeket, másrészt, hogy hogy lehet ennyire tökéletes és ízletes sört főzni otthon. Ebben semmi botladozás, semmi véletlenszerű, találomra közelítés nincs – ha el tudnám képzelni, hogy olyat lehet, csalásra gyanakodnék. Dorothy cseh barnája kb. úgy viszonyul a szokásos cseh barnasörhöz, mint a Costes degusztációs menüje a Harisnyagyár kantinjának menüjéhez.