Az üdítő-helyettesítő sört már régen kitalálták, csak időközben a kőművesek itala lett, így végzetesen anti-cool, ezért aztán újra fel kellett találni – lásd Gösser Zitrone és a többiek.
Amikor az ember 30 fokban, augusztusban a fővárosban egy szupermarketben vásárol, akkor képtelen ellenállni egy ilyen sörcimkének. Tükörsima Balaton, három diszkrét vitorlás, partmenti jegenyesor, a dombtetőn magányos kápolna, meg kell a szívnek szakadnia, ráadásul az egész valami sosemvolt magyar modernizmusban előadva, mintha Bortnyik Sándor és Egry József dugták volna össze a fejüket, a betűtípus is telitalálat, ezt a műfajt nagyon tudják a Kőbányai Sörgyárban. Szintén nem bírtam ellenállni az egykilós, hálós lecsópaprikának, pláne, hogy több volt benne a vörös, mint a sárga paprika, így szinte észrevétlenül csúsztam bele ebbe a nyárbúcsúztató performance-ba, és csak hab a tortán, hogy azóta visszatért a jó idő.
A lecsót szalonnára, kolbászra, hagymára alapozom, a paprikát viszonylag kicsire vágom, csumástúl, magostúl belerakom. Kb. fele annyi paradicsomot teszek bele, és jó sok piros-paprikaport, illetve ezúttal egy kis sambal oeleket is, meg egy irány lecsókolbászt.
Ügyelek rá, hogy a Balatoni világos rendesen be legyen hűtve, nincsenek illúzióim. A színe sápadt, habja olyan hamar múlik, hogy a szerkezetét nemigen lehet megfigyelni. Hiába szaglászom, illata sincs. Az íze nem kellemetlen, vizes, legömbölyített, talán egy kicsit olajos. Később megjelenik a keserűség, de inkább idézetként, önmaga kísérteteként szerepel benne a komló, valószínűleg egyszerűen keveset raktak bele – egyik ok, amiért csak 69 forintba került. Meg kell hagyni, jólesik – pont olyan, mint egy keserű fröccs, még a buborékja is emlékeztet a szikvízére. Egyszerű ital – egy egység szóda, egy egység komló - kellemes szomjoltó, a bizsergetően csípős lecsóhoz teljesen rendben van, csak kevés. Ebből egy tál lecsóhoz minimum kettő kellene, ha nem három.
Igazi régimódi üdítő, sokat lehet belőle inni, jól megy a magyaros, paprikás kajákhoz, olcsó, és híg, az egyetlen baj, hogy a fizikai munkások isszák évtizedek óta (lásd még: Kőbányai Világos – zöldüveges, barnaüveges), és ezért magára valamit is adó fogyasztó csak eltartott kisujjal nyúl hozzá, mintha a proletariátus valamiképp már előre hozzáért volna. Ezért a magára valamit is adó fogyasztó számára újra fel kellett találni az üdítő-helyettesítő sört, ezek lettek a különféle Radlerek és sörkoktélok, amik a 3%-os Balatoni Világosnál már csak egyetlen százalékkal gyengébbek – ettől sem lehet berúgni, ezt is lehet inni tűző napon – csak annyit tudnak, hogy nem keserűek, hanem édesek.