A Mom Park-béli Paulaner Sörház evidens célpont a Budán lakó sörözőkritikusnak, mégsem rohantam ide az első héten, és ennek több oka is van. A legfontosabb, hogy korábban már jártam itt, és egyáltalán nem ízlett a sör, viszont drágának találtam.
Rendes ember nem megy plázában sörözőbe. A Paulaner Sörháznak szerencsére van bejárata a Mom Park mögötti terecske felől is, így nem kényszerülünk aljasságra. Odabent mindent megtettek azért, hogy leutánozzanak egy rendes bajor sörházat, mindenfelé lambéria, sötétzöld cserépkályhák, bonyolult alaprajzúm, nagy vendégtér, evőeszköz-csilingelés és beszélgetésmoraj, de a hatás mégsem tökéletes. Valahol mégiscsak beszűrődik a plaza-feelin a bajor vircsaftba, talán a ronda csillárok, a kicsit laminált hatású padló, vagy ki tudja, melyik szabad szemmel nem látható részlet a felelős a stílus-deficitért.
Pedig a pult közepén még négy behemót, magasfényű réz főzőüst is tornyosul. És persze, nem véletlen, hogy úgy csillog, majd kiveri a szemem, hisz tényleg nem használják semmire, vagy maximum tükörnek, mert sört nem főznek benne. Pedig működőképes. A központi térben elhelyezett főzőházon túl, egy kevésbé forgalmas sarokban ott van minden, ami a sörfőzéshez kell, igaz, hogy azok már nem rézből vannak, csak sima aluminiumból. Hogy miért nem főznek benne sört, az rejtély, de van jó oldala is: az itt csapolt sört Münchenben főzik. Ha hihetünk az adatközlő pincérnek.
Márpedig hajlok rá, hogy higgyek neki, hisz legnagyobb megelégedésemre, ők is gondoltak az itthon oktoberfestező nyomorultakra, és kicsempésztek egy kis Oktoberfestbiert Münchenből, és azt csapolják most ott a Mom Parkban.
Egy korty és az ember nem kételkedik tovább: ezt bizony Münchenben főzték. Ezt itthon sehol sem tudnák így megfőzni, ez egészen bizonyos. A külsőségek körül semmi felhajtás, úgy néz ki, mint bármelyik sör a világon, az átlagosnál kicsit tömöttebb, krémesebb habbal. Az ízében viszont minden ott van, amit valaha vártunk a cseh és a német söröktől. Az első benyomás egy a múlt ködéből előtoppanó markáns és nemes keserűség, amit szép hosszú kitartás után követ a bolondos, csípős, friss pezsgés, majd a lecsengésre egész búzás és citrusos lesz . A sokadik korty után egy nagyon érdekes, szinte kandiscukros, olajos édesség kezd felépülni a sörből, elképesztően finom és megérezni benne az ősi kapcsot a belga sörökhöz, amiből csak annyi igaz, hogy a legtipikusabb, legerősebb belga sörök azok a böjti sörök, melyek étel helyett is jóllakatták a böjtölő szerzeteseket. Az Oktoberfest Bier pedig hagyományosan a márciusi (Märzen) utolsó főzet, hiszen az újkori hűtés feltalálása előtt törvény tiltotta a nyári sörfőzést. És, hogy a márciusi főzet jobban elálljon, a szokásosnál erősebbre és komlósabbra főzték. Ám ősszel mindenképp jött az új főzet, ezért a márciusi főzetet legkésőbb az őszi elkészülte táján meg kellett inni – ennek pedig a legjobb módja egy hatalmas sörfesztivál rendezése, és így el is érkeztünk az Oktoberfest lényegéhez.
Én eddig valószínűleg ez idáig mindig az alap Pils típusú sört kóstoltam a Paulanerben, ezért most ezt ki is hagytam, de belekortyoltam még a Weissbierbe, a világosba és a dunkelbe is, és mindegyik nagyszerű volt. Nyoma sem volt a huta Edelweiss-es citromosságnak, ezekben erősebnben ott volt a kandiscukor, és a búzás, citrusos vonal épp csak jelzésszerűen volt jelen. Esküszöm, visszamegyek még inni egy Oktoberfest Bier-t, pedig maga a hely nem igazán szimpatikus.