Múlt hétvégén rátaláltam életem első igazán jó sörkoktéljára, bár a koktél talán egy kicsit túlzás, mert a sörön kívül szinte csak szóda megy bele, viszont a végeredmény parádés.
Senkit ne ijesszen el, hogy ez a koktél egy házisörrel lett kitalálva. Az értelmi szerző Tibeer – aki a Rochefort-klónjával elvitte az első magyar házisör-verseny fődíját. Ezúttal egy kb fél év múlva iható black-IPA főztünk, de mivel meleg volt, kénytelenek voltunk hűsítő koktélokat fogyasztani, ami esetünkben mi másból készülhetett volna, mint sörből.
Tibeer tulajdonképpen titokban klónhadsereget épít, ezek közül a Rosita nevű egységet vetettük be a koktélhez. A Rosita nem más, mint a Rodenbach klónja. A klón pedig – ha ez nem volna nyilvánvaló – annyit jelent, hogy egy konkrét sör utánzata. Mielőtt arra gondolna valaki, hogy utánozni nem nagy dolog, biztosíthatom róla, hogy ez a házi sörfőzés egyik legnehezebb műfaja. Tibeer konkrétan az eredeti üvegek aljáról nyeri ki az élesztőt, azokat tenyészti, szelektálja, és azzal erjeszti az eredeti recept házi körülménykre alkalmazott változata alapján főzött söröket. Ami a legérdekesebb, hogy Tibeer klónjai gyakran az eredetinél is jobbak. De lehet, hogy nem ez a helyes kifejezés. Inkább azt lehetne mondani, hogy olyanabbak. Az Orvallois-ja az Orvalnál is pikánsabb, a Rositája a Rodenbachnál is balzsamecetesebb, a Hoegarden klónja frissítőbb, de mind közül a legszebb a Duvel szuperklónja, a 12%-os Dühös (az eredeti Duvel csak kb 7%-os).
A koktél tehát Rositából (vagy Rodenbachból) készül. Ez egy nagyon száraz, vén balzsamecetre emlékeztető ízű flamand sour ale, vadélesztős sör. Ebben jeget teszünk és szódát spriccelünk, amitől egyfajta sörfröccs jön létre. Gyönyörű vörösnarancs szín, tökéletesen száraz, hihetetlenül frissítő cucc, ami hamar kellemes zsibongást okoz az agyvelőben. A feketeáfonya tökéletesen illik hozzá mind ízben, mind színben, egy baj van vele – nem marad fent a felszínén, ezért ha beledobjuk, csak az utolsó kortyokhoz ehetjük meg. Ha erre tudna valaki megoldást…